Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-06-23 / 29. szám

tézetekre, egyenesen pedig középiskolákra ? Ha erre akármi okból igennel kell, már pedig úgy kell felelnünk: akkor mint amaz iskolák szükségképeni folyományaként szintén főszükségünk van felelekezeti, jellemünknek és szellemünknek megfelelő tanárképzésre és iskolai összes ügyünk érdekében ev. ref. országos tanári egyesületre. Én sem tartom lehetetlenek, hogy ama föntebb érintett állambölcsészeti elv, hogy t. i. a haza polgárainak nevelése és oktatása az állam joga és kötelessége, valamikor nálunk is teljes érvényre jut, és az egy akol és egy pásztor dogmája az oktatás és nevelés mezején is egykoron testet ölthet. De viszont kétlem, hogy egyhamar így leszen. Csak hazánkban is több mint egy évszázados e gondolat: és voltunk-e valamikor távolabb tőle mint ma ? Ugyanis, míg a sajtó terén több-kevesebb leplezetlenseggel; míg az országházban egész nyíltsággal állami és uralkodó egyházról beszélnek; míg a Regnum Marianum bátor követelésekkel lép előtérbe; míg a gazdag és hatalmas róm. kath. egyház egyre emeli és fejleszti iskoláit és nőnevelő intézeteit; míg a kiváltságolt róm. kath. papság kihívó túlkapásai ellen a szentesített törvény sem elég erős a protestánsoknak kellő oltalmat nyújtani: mindaddig a protestánsoknak is nemcsak hitelveik védelmére, hanem a nemzeti közművelődés szolgálata mellett, hogy egyházuk tagjaiban az öntudatos prot. szellemet ápolni, az egyházhoz és intézményeihez való ragaszkodást fejleszteni legyen biztos alapjok, bármely áldozattal is szívósan kell iskoláikhoz ragaszkodniok. Ha már a magyar protestantizmusnak s benne az ev. reformátusságnak létérdeke parancsolja, hogy iskoláit necsak mennyiségében megtartsa, hanem azokat intensive is tovább építse; történeti multjokhoz méltóan fejleszsze; a kor és nemzeti közművelődés követelései szerint tökéletesbítse; hogy azok tanárai között összetartó kapcsot létesítsen; bennök a közösség és a közös célra törekvés érzületét erősbítse, mindezek által tanügyét hathatósan emelje: világos, sőt ha nagyot akarunk mondani: immár elutasíthatatlan szükség az országos ev. ref. tanáregyesület megalkotása. Nem ejt zavarba az az ellenvetés, hogy ott az Országos Középiskolai Tanáregyesület; tág mezőt nyit az a munkára minden hivatottnak, csak érvényesíteni kell a pihenő erőt; sőt az utóbbi időben kartársi hűséggel egyenesen fel is karolta a felekezeti tanárok anyagi helyzetét, szót emelt jövőjük biztosítása érdekében. Hálásan elismerem, mindezek igazak. Nem is zárkóztunk el ez egyesülettől, tagjai között ott vagyunk nem épen csekély számmal; közülünk egy-kettő közvetlen munkáiban is részt vett. És ki akarja, hogy ez jövőre is ne legyen így ? De ez országos egyesület nemes hivatása szerint a hazai egyetemes tanügyet munkálhatja legelső sorban; neki az összesre, az egyetemesre kell szemeit függesztenie; ez a rendeltetése, a mi különleges érdekeinkre teljesen ki nem terjeszkedhetik. Jól teszi, hogy az egyetemes tanügy szolgálatában fáradozik. A kettő nem lehet ellenséges, hanem kell, hogy legyen baráti kéz. De tovább egy lépéssel. Az állam a saját, vagy a közvetlen felügyelete alatt álló tanintézeteiben tankerületi főigazgatói, a szerzetesiek még e mellett külön felügyelőik által külsőleg és belsőleg szorosan összetartják iskoláikat, közösségben azok tanárait, összevágóvá teszik hivatalos működésöket, teremtenek köztük, habár rendszerint bő bürokratikus formaságok árán, bizonyos közszellemet. Nálunk nemhogy összes tanintézeteink, de még az ugyanazon kormányzat alatt álló egyházkerület középiskolái között sincs meg a bensőbb kapocs. Nincs is köztünk voltaképi érintkezési pont, hacsak egy-egy közös gyámintézet össze nem hoz közülünk néhányat. Ott voltunk a zsinat mind a két ülésszakán vagy tizenketten. A véletlen találkozásnál üdvözöltük egymást, de mindaddig össze nem jöttünk, mig legvégül a budapesti tiszttársaink össze nem gyűjtöttek. Csoda-e. ha nem ismervén egymást, közös szellemről, közérzületről, közös célról és törekvésről komolyan nem is szólhatunk. Hiába van a konventi, egyetemesen kötelező tanterv is, valamennyi tanintézet tágít rajta valamit a maga módja és tetszése szerint, mert hisz mi autonom népség vagyunk. Hiányát pedig mindezeknek, főleg pedig a beható és rendszeres egyházi felügyeletnek, erősen érezzük fent és alant; intéző köreink tettek is e részben valamit, de több egyházkerületben még csak a kezdet kezdetén vagyunk. Igy például a dunamelléki egyházkerület néhány éve kezdett gimnáziumai felett bizonyos felügyeletet gyakorolni, de annak értékét itt nem mérlegelve, azt sem tudom, fennáll-e még ma is ez intézmény ? Tudtommal a tiszántúli egyházkerület haladt e téren legtovább. Ott nemcsak egy tíztagú testület működik immár, gondolonj, nyolc éve egyházkerületi középiskolai felügyelő-tanács néven az egyházkerületben gimnáziumok ügyei intézésében, hanem elnöke évenként sorra veszi a kerületbeli gimnáziumokat, gondosan megvizsgálván azoknak nemcsak tanügyi állását, épületeit, berendezését, gyűjteményeit, hanem kiterjeszti gondját az iskolák összes szellemi és anyagi ügyeire és tapasztalatairól jelentést, irányadó javaslatokat terjeszt évenként többször is, de különösen a tanév végén az egyházkerületre. De mert ezen kerület tiz középiskolájának sok águ dolgai egész embert kívánnak, aki kizáróan e nagyfontosságú ügynek élhessen: rendszeresített főigazgatói tiszt állandósításáról gondolkozik. Valóban itt az ideje, hogy egyházunk, ha már tanintézeteire annyit áldoz, kövessen is el mindent, hogy iskolái a verseny küzdelmében győztesen megállhassanak. Rendezetlen viszonyainknak kifolyása, hogy sokszor nagyon is mérsékelt gimnáziumi tőkéink nem kellően gondozvák, kamatoztatvák, sőt arra is mondhatnánk esetet, hogy részben idegen célokra fordítvák. Epületeink, minden e részbeli újabb törekvéseink ellenére, nem egy helyen szűkek, célszerűtlenek, elégtelenek. Tanáraink anyagi helyzete a legtöbb gimnáziumnál az újabb, tagadhatatlan javulás mellett is, még mindig mostoha, maguk és árváik jövője biztosítva ma sincs. Iskoláink fölszerelése méltánylandó törekvésünk ellenére is gyakorta hiányos, gyarapítása nem mindig tervszerű. Tanáraink a nagy teher és anyagi szorgos helyzet folytán önképzésükre nem fordíthatnak méltán követelhető gondot; ez az oka és bizonyos bátortalanság, az önbizalom hiánya, hogy irodalmi munkásságot kevéssé folytatnak, a versenytérről a gyakorta kevésbbé hívatottabbak, de élelmesebbek által már is leszorítvák. Bizonyos tompa közöny vett rajtunk erőt, pedig én ugy tudom, a hivatás és szellemi tőke nem liiányzanék, felekezeti multunk pedig pezsgő tevékenységet parancsolna. Mindezen bajokon segíteni a buzdító és sarkaló felügyelet, a nyugodt anyagi helyzet, különösen pedig az erőfokozó egyesülés volna hivatva. Nem mondok ujat, hogy a jól szervezett egyesülés üdvös tanácsa, jóakaró figyelmeztetése és utasítása mennyire serkenthetné már csak a gyűlések alkalmával is a fentartó testületeket tevékenységre iskoláik fölszerelésében, buzdíthatná áldozatkészségre tanáraik anyagi és erkölcsi helyzetük javítására.. Az egyesülés kartársi szíves utasítása mily áldásosán hathatna a gyűjtemények okszerű fejlesztésére; a közgyűlések, összejövetelek vitái, eszmecseréi mennyire tisztáznák a nézeteket, emelnék a hivatási kedvet és önérzetet, fel-