Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-06-16 / 28. szám

mind adott azon óhajtásának kifejezést: vajha egyesületünk mielőbb országossá fejlődhetnék! A lehangoló hideg közöny mindamellett sem hűtötte le egyesületünk minden reményét. Jöttl880. julius 9-ik és 10. napján Szatmár-Németiben tartott, eddig valamennyi között legfényesebb s egyszersmind talán legeredményesebb gyűlésünk. Itt is felhangzik az indítvány, hogy egyesületünk munkaerejének nevelése, hatáskörének szélesítése végett a többi egyházkerületek összes fő- és középiskoláinak tanári karai hívassanak fel a csatlakozásra, és ha felhivő szózatunk kellő visszhangra találna: alkottassék egy egyetemes református tanári egyesület. E szerint tehát többé nem protestáns egyesületről van sző, hisz ág. hitv. ev. tiszttársaink, már amennyire én tudom, épen nem siettek felénk a bizalom jeleivel Ez osztatlan örömmel fogadott indítványra egyhangú határozattá lőn, hogy bár egyesületünk az előzmények után a kezdeményezést a testvér tanári karoktól várja, mindamellett a központi választmányt azzal bizta meg, hogy jövő közgyűlésünkre a hazai összes református közép- és főiskolák tanári testületét testvéri indulattal hivja meg. Ugy tudom, a tiszántúli ref. tanáregyesület központi választmánya, buzgalmában a sükertelenség által nem lohasztva, csüggedetlenül megfelelt megbízásának ; de fáradozásának eredménye a mező-tűri 1881. julius 8—1.0. napjain tartott közgyűlésen épen nem mutatkozott, mindössze a budapesti ref. főgimnázium három tanárához volt szerencsénk. Itt már emlékezetem szerint hivatalosan nem is merült fel a kérdés; talán mert az illetők e részben is a küszöbön levő országos zsinattól reménylettek gazdagabb eredményt. Valóban a debreczeni országos zsinat e részben sem folyt le teljesen eredménytelenül. Ugy tudom, mert e tekintetben is, mint sok másban, halvány emlékezésemre vagyok utalva, hogy b. e. Szegedi Sándor, a tiszántúli tanáregyesület egyik legbuzgóbb megteremtője, majd élte végéig fáradhatlan elnöke, mindvégig anyagilag* is áldozatkész támogatója, összeszedte a zsinati tanárokat és a debreczeni tiszttársakkal egyetértve elhatározták, hogy a léte sítendő országos ref. tanáregyesület érdekében valamennyi magyar ref. fő- és középiskolák és tanítóképezdék tanári karaihoz felhívást bocsátanak ki. Ugy is lőn. A felhívás 1881. december 8-tól keltezve Szegedi Sándor és Joó István alájegyzésével meg is jelent. Ez az a minő alapos, épen oly gonddal irt felhívás szépen kifejti, hogy a magyar református egyház a debreczeni közzsinaton egygyé lett, egygyé forrott; a tagjai között addig inkább csak sejtelemként élő összetartás érzete ténynyé lett; az így egygyé lett egyház közintézményei, alkotásai a vállvetett és céltudatos munkálkodást teszik lehetővé, mindez pedig sehol sem szükségesebb, mint az iskolák, a tanügy terén: kell tehát, hogy a tanintézetek éltető lelkei, a tanárok között is szorosabb, bensőbb viszony keletkezzék, az érintkezés gyakoribbá és igazibbá váljék. Az egyház készséggel áldoz ezután is iskoláiért, de ezek értéke végre is a tanárokon fordul meg főképen. Rájok néz első sorban a kezdeményezés, az irányadás, a tanács: eljött az idő, hogy a tanügy terén a tanárok ragadják meg és vezessék diadalra a haladás zászlaját. Ámde minderre egy tanár, vagy egyes testület szétforgácsolt ereje nem elegendő, a nagy célra az összes magyar református tanárok egyesített erejére, a közös cél és szellem által vezérelt, vállvetett munkásságra van elutasíthatatlan szükség. Ezen erős meggyőződés által vezéreltetve tartottak együttes értekezletet a zsinati képviselő-tanárok és a tiszántúli tanári egyesület központi választmánya. Egyetértőleg kimondották itt, hogy kívánatosnak tartják egy országos református tanáregyesület létesítését és alapjául s képviselőjéül egy méltó szakközlöny megindítását. Kimondották, hogy ezen egyesület mellett érintetlenül fenállhatnának, csonkítatlan tevékenységben folytathatnák az egyes egyházkerületek érdekeinek szolgálatában munkásságukat a már létező tanári egyesületek, avagy irodalmi körök; ellenben az országos egyesület szolgálná felekezetünk tanügyének minden közös nagy kérdését, megszabná az irányt és kört, a melyben haladniok és forogniok kellene a particuláris egyesületeknek és testületeknek, ha a sikerért a múlhatatlanul szükséges működési összhangot veszélyeztetni nem akarnák. Kifejtették, hogy ez az országos tanáregyesület volna hivatva összhangzásba hozni minden irányban a hazai református tanintézetek összes tanügyi életét; előmozdítani iskoláinknak a kor kívánta fejlődését, folytonos tökéletesülését; ennek hivatása volna tantervek megbirálása és készítése, tankönyvek készíttetése, kiadása és elterjesztése; a tanítás és nevelés módszereinek alapos megvitatása; a taneszközök és tantermek korszerű berendezésénél adandó véleménye és tanácsa által előmozdítani tanügyünk és tanintézeteink külső és belső rendjét, hathatósan emelni azoknak értékét, ugy erkölcsi, mint szellemi hitelét. Kifejtették, hogy ez országos egyesületre nézve a tanárok társadalmi és anyagi állásának javítása érdekében kifejtendő törekvése által emelni azoknak tekintélyét, biztosítani jövőjét; végül: mert a tanárok tisztök szerint is a protestáns tudományosság képviselői: egyes tudományos kérdések megvitatása és tisztázása, egyházunk és közoktatásunk múltjának buvárlása és megírása stb. emelné kifelé a tanári karok reputációját, bent az önérzetet, önbizalmat és az elért siker által nevelné a tehetségek munkakedvét. E célra szolgálnának a felhívás szerint: az időközi közgyűlések; egy oly tudományos szakközlöny, amely a paedagogico-didacticai kérdéseken kívül a többi tudományágakra is kiterjeszkednék. De mert egy a ref. tanárvilághoz méltó szakközlöny a szellemi kiállítás mellett egyszersmind tetemes pénzzel is járna, ez pedig csak akkor lesz megállapítható, ha a tanári karok ugy az egyesülésre, mint a szakközlönyre határozott akaratukat kifejezték: azért az értekezleten jelen volt tanárok a tiszántúli tanáregyesület választmányát bizták meg, hogy nyilatkozatra hívja fel az egyes tanárokat: óhajtják-e a hazai református tanáregyesületek országos egyesülését ? Kötelezik-e magukat a tervezett szakközlöny szellemi és anyagi megfelelő biztosítására? E végből nézetüket terjeszszék be akár a tiszántúli egyesület elnökségéhez, akár irodalmi uton nyilvánítsák 1882. febr. 15-ig a protestáns egyházi közlönyökben. Kedvező esetben a debreczeni központi választmány édes örömmel készít mindezekre részletes tervezetet és közli azt minden egyes tanári karral a kellő időben. Ezen buzgó ügyszeretet sugalta felhívás bizonyára jobb sorsot érdemelt volna. Az országos ref. tanáregyesület eszméje hidegen hagyta az elméket; létesítésének ideje még nem jött el. Irodalmi eszmecserét, a mennyire én emlékszem, a kérdés nem keltett. Mert azt nem nevezhetem annak, hogy a »Sárospataki Lapok «-ban, az 1882. évi március 6-iki 11. számában én szóltam a kérdéshez; visszhang tudtommal nem felelt sehonnan. Annál lehangolóbb lőn a hallgatás. Ugyanis a tiszántúli tanáregyesületnek 1882. julius 10. és 11. napjain Kisújszálláson tartott évi közgyűlésén az egyházkerületen kívül álló tanintézetek tanárai közül, ami eddig sohasem történt, nem jelent meg senki, sőt ami jellemzőbb, még a kerületbeli tanintézetek csaknem felének képviselői is jobbnak találták otthon hűsölni.