Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)
1892-06-02 / 26. szám
PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLÁI LAP Szerkesztősig:: IX. leerillet, Pipa-utca 23. szám, hová a kéziratok cimzendök. Kiadő-hivatal : Hornyán s*ky Viktor könyvkereskedése, hová az előfizetési és hirdetési dijak intézendök. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : SZŐTS FARKAS. Kiadja: HORNYÁNSZKY VIKTOR. Előfizetési ára : Félévre: 4 frt 50 kr; egész évre : 9 frt. Előfizethetni minden kir. postahivatalban é9 a kiadó könyvkereskedésében (Akadémia bérháza). Egyes szánt, ára 20 kr. Vallásügyi viták a képviselőházban. Az idei cultus-vita több tekintetben érdekes, általában magas szinvonalú, ép ezért tanulságokban és eredményekben is gazdag volt. Mindenek előtt konstatálni lehet, hogy a vitában mindenik párt részéről az a helyes vezéreszme dominált, hogy az egyházpolitikai kérdéseket a törvényhozás termében nem egyik-másik egyház hitfelekezeti szemüvegén kell nézni, hanem általános állami és nemzeti szempontból kell megítélni. És ezt örömmel konstatáljuk, mert nagy áldásnak tartjuk erre az országra nézve, hogy az a nyers és brutális faja a klerikalizmusnak, mely most két éve a parlamentben is mutatkozott, mely a képviselőházba reverzálisos képviselőket küldött, mely a felekezeti állam (vagy az ő sajátlagos terminológiája szerint: a »keresztény állam«) fogalmát állította fel, a cultus-vita folyamán számban és erőben elenyésző csekélynek bizonyult, sokkal csekélyebbnek, mint a minőnek a klerikális lapok lármája után gondoltuk. Igaz ugyan, hogy a durva klerikalizmus helyébe világszerte az a simább, ügyesebb és ép ezért veszélyesebb fajta klerikalizmus lépett, mely a szabadelvűség tetszetős mezébe öltözve intéz ostromot az állam és a többi hitfelekezetek ellen; de szerencsére a magyar józanság és hagyományos szabadelvűség ezt is elég hamar fölismerte s ugy látszik, hogy tartós szövetségben nem marad vele. Annyi bizonyos, hogy klerikális párt nem szervezkedhetett a házban s a politikai pártok egyike sem áll nyilt szövetségben az ultramontanizmussal. Egyes ultramontánok vannak, de ultramontán párt nincs a magyar képviselőházban. Másik nagy fontosságú tanulsága a cultusvitából az, hogy a magyar egyházpolitikai helyzet megérett a reformra, s a vallás- és egyház-politikai viszonyoknak a modern állam követelményeihez mért rendezése immár nem sokáig késhet. Mint többen rámutattak, baj és zavar van nemcsak az intézményekben, hanem a közszellemben is, s hogy e baj folytán a »quieta non movere« álláspontja ma már tarthatatlan, hogy uj korszaknak kell az egyházpolitikában beállani, a melyben a vallások szabadságának és az egyházak jogegyenlőségének elvét meg kell valósítani az egész vonalon. Az egyházak és vallások államhoz való és felekezetközi jogviszonyának rendezését minden párt sürgette, mindenik vezérszónok kiemelte, sőt a módozatra nézve is történtek fontos nyilatkozatok. Ily körülmények között nekünk, mint egyháznak is készülnünk kell a beállandó reformokra, melyeknek némelyike immár az ajtónk előtt áll. Az egyházpolitikai reform alapelveiben a pártok között elvi egyezés mutatkozik s ez kedvező jelenség a békés kibontakozásra. Konstatálhatjuk, hogy egyik párt sem akar felekezeti államot és felekezeti egyházpolitikát az állam részéről, sőt inkább mindeniknél az a felfogás dominál, hogy a parlamentben a vallási dolgokat nem felekezeti, hanem állami és nemzeti szempontból kell megítélni s hogy a felekezeti békét sürgősen helyre kell állítani. Ezt nyomatékosan kifejezte gróf Gsáky, gróf Apponyi és , Tisza István, tehát a vezérszónokok mindannyian. Konstatálhatjuk továbbá, hogy a reformok alapelveül a pártok mindannyian a vallások és egyházak teljes szabadságát jelölik ki, ezért a többség elfogadta még az Irányi-féle határozati javaslatot is, mely a vallások szabad gyakorlatát sürgeti; de világosan kifejezte, hogy a vallások és egyházak államjogi és interconfessionalis viszonyának rendezésében nem a radikális amerikai rendszert, a »szabad egyház a szabad államban« elvét akarja hazánkba átültetni, hanem határozottan ragaszkodni kiván a magyar állam sajátos helyzetéhez, az egyházak történelmi jogfejlődéséhez és tekintetbe veszi az egyházak különböző belszervezetét, azok alapelveit és természetét, mert a külső egyformaság a különböző egyházakra alkalmazva nem egyenjogúság, hanem igazságtalanság lenne. A történelmi alapnak és az egyházak individualitásának figyelembe vételét különösen Tisza István emelte ki nagy tapintattal és finom distinctióval. Itt állunk azon fontos és