Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-01-14 / 2. szám

múzeumnak. Az emléktárgyakat Aradra, a Kölesey-egve­sülét elnökségéhez lehet küldeni, bérmentetlenül is, az egyesület terhére. Értékesebb emléktárgyakat meg is vásá­rol az egyesület. * Debreczeni kollégiumunk egyetemmé fej­lesztésére, mint a napi lapok irják, Miklóssy Mózes ottani polgár 31 ezer frtos alapítványt tett. Miklóssy M. szép példát mutatott arra, hogy miként ünnepeljék meg hazánk és egyházunk vagyonosabb fiai Magyarország ezer éves fennállásának jubileumát. * Kérelem. Bizalommal fordulok e lap t. olvasóihoz s kérem őket, szíveskedjenek a mostani vagy a régebbi képviselőválasztási mozgalmak alatt önálló alakban meg­jelent röpiratokat, programm-beszédeket, beszámoló beszé­deket, kortes-verseket, számomra — saját költségemre — Sárospatakra megküldeni. Nem mulaszthatom el egyszer­smind ebből az alkalomból szives köszönetemet nyilvá­nítani mindazoknak, kik kegyesek voltak gyűjteményemet már eddig efféle nyomtatványokkal gyarapítani. Sáros­patakon 1892. jan. 10. Ballagi Géza. * A zsidó vallás egyenjogúsítása tárgyában a fővárosi zsidóság körében élénk mozgalom indult meg, melynek célja, hogy a zsidó vallásnak a törvényesen bevett vallások közé iktatását sürgesse a törvényhozásnál A moz­galom a fővárosi zsidóság ifjabb nemzedékéből indult ki, de magával ragadta már az öregeket és a vidéket is. A múlt, hét folyamán tartott értekezleten a fővárosi zsidóság legelőkelőbbjei vettek részt s az értekezlet óta a vidéki zsidó hitközségek egymásután csatlakoznak az egyenjogu­sítási mozgalomhoz. Az értekezleten bemutattatott a kép­viselőházhoz intézendő felirat tervezete, melyből kiemeljük a következő részletet: »Mi azt akarjuk, hogy a zsidó felekezet minden tekintetben egyenlő jogállást élvezzen a többi felekezetekkel, mert azokkal egyenlő kötelességeket teljesít. Mi annak a lélfogásnak vagyunk hívei, mely az 1868: Lili. t.-c. bekezdő soraiban nyilvánul; a vallás­felekezetek egyenjogúságát szabályozó egyetemes törvény­ben, a vallásszabadságban összes óhajaink kielégítést nyer­nek. A vallásszabadság elvének vagyunk barátai nemcsak mint zsidók, hanem mint magyar polgárok is, mert azon nézeten vagyunk, hogy egyedül ez az elv orvosolhatja teljesen vallásügyünk sebeit.* A felirat különösen a, zsidó hitre való áttérési tilalmat tartja megszüntetendőnek. A kérdéshez többen hozzá szóltak, mindannyian melegen üdvözölték a mozgalmat s a végén elfogadták Wahrmann Mór indítványát, melynek értelmében egy szűkebb körű szövegező és egy nagy számú intéző bizottságot szerveztek, melyeknek feladata az lesz, hogy a felirat-tervezetet elké­szítse és az egész ország zsidóságát a mozgalomhoz való csatlakozásra felszólítsa. * Gyászrovat. A szegedi ref. egyház megalapítója és 33 évén át buzgó lelkipásztora, Varga Fái, élete 63-ik évében január 7-én. Haláláról az egyháztanács is adott ki gyászjelentést. — Az ácsi egyház főtanítója Katona .József, élete 42-ik, tanítósága 21-ik évében január 7-én hosszas szenvedés után. Özvegye és két kiskorú leánya gyászolják 'kora halálát. — Gróf Dégenfeld Józsefné szül. Szilassv Irma, a hajdumegyei főispán és alsőszabolcs­hajduvidéki egyházmegy. gondnokának széplelkü neje. Szilassy Aladár nővére Debreczenben. — Gönczy Pal, kinek haláláról a következő gyászjelentést vettük: Özv. Gönczy Pálné szül. Végh Jozefa gyermekeivel és rokonai­val együtt megtört szivvel jelenti, hogy felejthetlen férje méltóságos sebesi Gönczy Fái ur, a vallás- és közoktatás­ügyi m. kir. minisztérium nyugalmazott államtitkára, főrendiházi tag. a Szent-ístván-rend és Lipót-rend kis­keresztjének tulajdonosa, a Hl. osztályú vaskorona-rend lovagja, a francia becsületrend tisztje, a magyar tudo­mányos akadémia levelező- s több tudós társaság tagja, a budapesti ev. ref. egyház algondnoka stb. stb. f. évi január 10-én este 6J /4 órakor Karácsondon rövid szen­vedés után, életének 75-ik évében jobblétre szenderült. A drága halott földi maradványai Budapestre szállíttatván, f. hó 13-án délután 3 órakor fognak az ev. ref. vallás szertartása szerint a kerepesi uti köztemető halottas házából a családi sírboltba örök nyugalomra helyeztetni. Budapest. 1892. január 11-én. Áldott legyen emlékezete! ADAKOZÁS. A protestáns országos árvaházra: Horváth Mi­hály lepsényi ref lelkész 1 frt. — Antal Gábor ref. lel­kész Ács 3 frt. — Nagy Sándor ágyai ref. lelkész 3 frt. A herceg-szöllösi ref. egyház gyűjtése az ó-év utolsó estéjén 64 kr. — Az ugrai konfirmáltak Nagy Imre ref. 1. által 14 kr. Gyűjtés az ugrai egyházban az uj-év első napján Nagy Imre ref. 1. által 1 frt 14 kr. — Az ordasi ref. egyház Kudar Kálmán lelkész által 1 frt 51 kr. — Dr. Engel Ignácz körorvos egy darab árvahazi naptárnál felülfizetett a pocsaji ref. lelkészi hivatal által 70 krt. — A gerjeni ref. egyház perselypénze az ó-év utolsó s az uj-év első napján kiegészítve Széky Géza r. 1. á. 3 frt. —- Matula Gyula nyerges és kárpitos gyűjtése Nagy­szalontán a karácsonyi ünnepek alatt 8 frt. — A hód­mezővásárhelyi ref. egyház adománya Pap Imre r. 1. á. 3 frt 14 kr. — A b.-sámsoni ref. egyház húsvét másod­napi perselypénze 70 kr. — Összesen 25 frt 97 kr. Kiadóhivatal. A Károli-alapra: Bokor Benő ref. lelkész Kis-Bajom 20 kr. — Jávory Nándor ref. lelkész Somogy-Viszló 2 frt 20 kr. — Összesen 2 frt 40 kr. Kiadóhivatal. 35-92. sz P á .1 y á z a t. A tolnai egyházmegyébe kebelezett decsi ref. egyház halálozás folytán üresedésbe jött lelkészi állomására. Javadalom: készpénz, stóla, termények és földek jövedelméből hivatalosan 1690 frt és 96 krra van fel­számolva és igy ez egyház első osztályú. A kellően felszerelt pályázati kérvények 1892. évi február hó lő ikéig nt. Csekei István esperes úrhoz Yár­konyba (u. p. Pécsvárad) küldendők. Budapest. 1892. január hó 7-ikén. Szász Károly, dunamelléki ref. püspök. HORNYANSZKY VIKTOR KÖNYVNYOMDÁJA BÜDAPKSTRN.

Next

/
Thumbnails
Contents