Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-05-12 / 23. szám

a mi iskoláink lesznek legjobban ellátva az egész országban, de az iskolának a tanár a lelke: hol veszünk tanárokat. Most, az állami tanárok fizetésének felemelése előtt, egy-egy ref. gimnáziumi tanárra az átlagnál 200 forinttal jut kevesebb évi járandóság. Meddig tartható fenn ez az állapot ? Ha az összes gimnáziumok személyi kiadásainak a mieink nem 16%-át, hanem — iskoláink s azok osztályai számának megfelelően— 19%-át tennék : a kiadási többlet ennél a tételnél közel 56 ezer forint lenne; ha a ref, gimnáziumok összes kiadásainak a személyiek nem 52°/0

-át tennék, hanem — mint valamennyinél átlag — 61 és fél m

®g több: 69 ezer forint. A debreceni ref. tanárképezde költségeivel egy időben ezt a hiányzó összeget is elő kell teremteni. TÁRCZA, Mit akarok én? — Tervezet a munkához. — III. Minthogy az előző cikkben elég bőven szólottam a nyomdahibákról, itt azon kell kezdenem, hogy a 19. sz. közlött LXI. zsoltár 5. sorának utolsó hangja is nyomdahiba, a harmadik vonalközön álló G helyett a második vonalközön álló Á teendő! Azután a 19. sz. említett skálákon túl van még egy — az ujabb korban felmerült — magyar skála, mely a zsoltárokban is feltalálható, a X. zsoltár örökszép dallama például ép ennek felel meg, magyar dicséretdallamaink jó része pedig szintén ilyen, erre különös vigyázattal kell lennünk! és a hol csak feltalálható, ápolnunk és megtartanunk. Ami már az énekügyi munka teljes tervezetét illeti, azt röviden így foglalhatom egybe: Az énekügyi bizottság, bold. Nagy Péter elnöksége alatt igen jól kezdte a munkálkodást, azonban ma már dugába dőlt minden! Ha az énekügyet helyes úton akarjuk vezetni és benne lelkiismeretes buzgósággal munkálkodni — amint már többször hangoztatám — gyűlést kell tartani, előbb azonban a dunántúli és tiszáninneni egyházkerületek tölsék be az elhalt buzgó munkás tagok helyeit, a többi egyházkerületek is válaszszanak vagy válaszszák meg azon érdemes férfiakat, kik az énekügyet szivükön viselvén, abban eddig dicséretesen munkálkodtak. A gyűlés tárgyai: 1. A dallamok kiválogatása és meghatározása, vagyis átírása az eredeti forrás, az 1607. és 1652-iki kiadások szerint, (ez utóbbit azonban a tagok otthon végezhetik, nagyon bajos volna ugyanis minden egyes dallamot gyűlésben irni át), vannak régi magyar dallamaink, mik mostani énekeskönyvünk szerkesztésekor eltemettettek, ezeket halottaikból feltámasztani nemzeti kötelességünk, minderről én már eleget irtam. Ha kell, uj dallamok felvétele, s az így összeszedett dallamoknak különféle alkalmakra leendő elosztása (majd erről alább is lesz szó!). Ez egy gyűlés tárgyul untig elég, tanácsos, hogy a tagok készületlenül ne menjenek s az elszámláltakra ajánló munkálatot vigyenek magukkal. 2. Az ekként megállapított dallamok átírása az 1607. és 1652-iki énekeskönyvek szerint, ezt a tagok otthon végezzék, ugy hogy a gyűlés nekik kiadja. Csomagonként (egynek-egynek 20—30) kiadni nem jó, hanem minden hozzá értő tag készítsen az összes dallamokról egy teljes munkálatot, s a dallamokra Szenczi Molnár Albert — vagy a dicséreteknél az illető dicséret — szövege szerint rythmizálva s tisztán leirva vigye a gyűlésbe, s ott minden egyes dallamot külön-külön átnézzenek s meghatározzanak. Ez ismét untig elég egy gyűlés tárgyául. Az igy összeszerkesztett dallamok sokszorosítandók, az elnök a poétáknak példányonként adja ki, hogy lássák a rythmust, melyszerint irniok kell, mert: nagy nyomorúság az, hogy például a 28-ik zsoltárt még eddig aki csak irta, mind coriambusban irta, holott maga a zsoltár kiáltja hogy Ő dactylicus. 3. A szöveg a tagoknak bírálatra kiadandó, a tagok készítsenek róla tüzetes recensiót, s a gyűlésben minden ének bírálatát minden tag külön olvassa fel, egyeztessék, állapítsák meg, ugyanakkor elosztandók szöveg szerint különféle alkalmakra, ez folytatandó, míg elég számú szöveg érkezett. 4. Némely dicséretek más nótára Írandók és pontosan meghatározandó: mire ? Példát mondok: egyik leggyönyörűbb dicséretünk a 131-ik, hadd irjam ide a 2-ik versét: Nagyobb kegyelem ennél mi lehet, Hogy a bűnös Te hozzád úgy mehet Mint Atyához, a ki könnyen könyörül, És szerelmes fia kárán nem örül. A terhes kereszt alatt levőknek, ínség, betegség miatt nyögőknek, Ez az egy gondolat ád könnyebbséget: Hogy Atyjuk vagy, s látsz bajukban jó véget. Már kérem alássan, nem a világ legnagyobb absurduma-e, hogy nekünk ezeket az igazi evangéliomi igéket, a 104. zsoltár felséges, harsogó, a tengerek mélységében és az egek magasságában járó dallamán kell énekelnünk! Próbálja meg csak valaki (nohát meg is nevezem: Rácz Géza vagy Nagy Ignácz) ezt az éneket 6—7. strófában a »Kegyes Jézus* dallamára átírni, majd meglátjuk, hogy mily lélekemelő gyönyörűség származand belőle! Hozhatnék fel akárhány példát, de legyen elég most csak ez az egy. Titeket pedig atyámfiai! kiket itt megneveztem, szeretettel felkérlek, csináljatok egy nemes versenyt ezzel az énekkel, s küldjétek hozzám, hadd lássuk, zeng-e még lelketekben a szent Dávid hárfája úgy, mint a fentebbi években, mikor gyönyörű énekeiteket Írtátok ?! Itt kell még egy nagy abnormitásra vigyáznunk: nem valóságos absurdum-e az, hogy karácsonyban is (64.), nagy-pénteken is (16.) egy nótán énekelünk?! Hálaadó örvendezésünket, midőn az elvett áldásokért Isten dicséretét hirdetjük (135. zsoltár), ugyanazon hangokon zenge-