Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-05-05 / 22. szám

gimnázium dísztermében, minden tekintetben siherült. A műsort Konkoly-Thege Miklós, az országos meteorologiai intézet igazgatója által tartott érdekes szakelőadás nyitotta meg. Az előadást hosszantartó éljenzés és taps követte. Utána Kuliffay Izabella és Kálcly Gyula játsztak négy­kézre zongorán régi magyar dalokat Káldy érdekes gyűj­teményéből. Csiszér Irén Tinódy »Egervár története« című müvéből énekelt néhány szakaszt iskolázott csengő hangon, melylyel oly nagy tetszést aratott, hogy szép dalát addig tapsolta a közönség, mig el nem énekelt még két hasonlóan szép magyar dalt. Ezután dr. Hegedűs István egyetemi tanár hatással szavalta el »Veronika-kép« című költeményét, melyet meleg tetszésnyilatkozatok jutal­maztak. A jól sikerült estélyt Káldy Gyula és Kuliffay Izabella egy régi magyar indulóval fejezték be újból nagy tetszést aratva művészi játékukkal. Az estély szép össze­get jövedelmezett a jótékony célra. * A Baldácsy-alapítvány 1891. évi állapotáról terjedelmes nyomtatott jelentést kaptunk, melyet Szilágyi Sándor alapítványi ügyész terjesztett be az alap igazgató­ságához. Az alapítvány 1891. évi levétele volt 77,435 frt 32 kr., a tulajdonos egyházkerületek osztaléka 27,500 frt (egy-egy kerületnek 2500 frt) másnemű kiadása 39,858 frt 15 kr, pénztármaradványa 10,077 frt 17 kr. Az 1892-ik évi költségelőirányzatban 88,873 forint 60 kr. bevétel és 54,260 forint kiadás, a tulajdonos egyházkerületeknek 27,500 frt (egynek-egynek 2500 frt) van felvéve. Az ala­pítványi birtokokat, a dévaványai kivételével, Perlaky Elek igazgatósági tag részletesen megvizsgálta. A birtokokon folyvást jelentékeny építkezések és gyümölcsöző befekte­tések eszközöltetnek, melyek által a birtokok jövedelmező­sége évről-évre fokoztatik. * Kormányképviselők az érettségi vizsgálato­kon. A vallás- és közoktatásügyi miniszter az autonom egyházi középiskolák évi rendes érettségi vizsgálataihoz a következő kormányképviselőket küldötte ki : I. A duna­melléki ev. ref. egyházkerületben: a budapesti főgimná­ziumhoz dr. Beöthy Zsolt budapesti egyetemi tanárt, a halasi főgimnáziumhoz Géresi Kálmán debreczeni főisko­lai tanárt, a kecskeméti főgimnáziumhoz Csiky Lajos deb­reczeni főiskolai tanárt, a nagykörösihez dr. Hegedűs István budapesti egyetemi tanárt. II. A dunántuli ev. ref. egy­házkerületben : a pápai főgimnáziumhoz dr. Ilosvay Lajos műegyet. tanárt, a csurgói főgimnáziumhoz dr. Török József debreczeni főiskolai tanárt. 111. A tiszáninneni ev. ref. egyházkerületben: a miskolczi főgimnáziumhoz dr. Schilling Lajos kolozsvári egyetemi tanárt, a sárospataki­hoz pedig Szőts Farkas budapesti theologiai akadémiai tanárt. IV. A tiszántúli ev. ref. egyházkerületben: a deb­reczeni főgimnáziumhoz dr. Lánczy Gyula budapesti egye­temi tanárt, a hódmezővásárhelyi főgimnáziumhoz Zsilinszky Mihály csongrádmegyei főispánt, a máramarosszigeti főgim­náziumhoz dr. Hegedűs István budapesti egyetemi tanárt, a szatmári főgimnáziumhoz dr. Ballagi Aladár budapesti egyetemi tanárt. V. Az erdélyi ev. ref. egyházkerületben: a zilahi főgimnáziumhoz dr. Ballagi Aladár budapesti egyetemi tanárt, a kolozsvári főgimnáziumhoz dr. Ilőgyes Endre budapesti egyetemi tanárt, a marosvásárhelyi fő­gimnáziumhoz György Endrét, a magyar tudom, akadémia tagját, a szászvárosi és nagyenyedi főgimnáziumokhoz dr. Csiky Kálmán műegyetemi tanárt, a székelyudvarhelyi főgimnáziumhoz dr. Felméri Lajos kolozsvári egyetemi tanárt. VI. A dunáninneni ág. ev. egyházkerületben: a pozsonyi főgimnáziumhoz Hörk József eperjesi theologiai akadémiai igazgatót. VII. A dunántuli ág. ev. egyház­kerületben : a soproni főgimnáziumhoz dr. Horváth Ödön eperjesi jogakadémiai tanárt. VIII. A bányai ág. ev. egyház­kerületben: a budapesti főgimnáziumhoz dr. Gömöry Oszkár vallás- és közoktatásügyminiszteriumi miniszteri tanácsost, a szarvasi főgimnáziumhoz Kovács Albert országgyűlési képviselőt, a selmeczbányai főgimnáziumhoz dr. Heinrich Gusztáv budapesti egyetemi tanárt. IX. A tiszai ág. ev. egyházkerületben: az iglói főgimnáziumhoz Schneller Istvánt, a pozsonyi theologiai akadémiai igazgatóját, a kézsmárki főgimnáziumhoz dr. Ilosvay Lajos műegyetemi tanárt, a rozsnyói és nyíregyházi főgimnáziumokhoz dr. Frőhlich Izidor budapesti egyetemi tanárt, az eperjesi főgimnáziumhoz dr. Scholtz Ágost budapesti egyetemi tanárt, a rimaszombati egyesült protestáns főgimnázium­hoz dr. Lánczy Gyula budapesti egyetemi tanárt. X. Az erdélyi ág. evang. egyházkerületben: a nagyszebeni főgim­náziumhoz és főreáliskolához Klein Gyula műegyetemi tanárt, a segesvári főgimnáziumhoz dr. Asbóth Ószkár budapesti egyetemi tanárt, a medgyesi és brassói főgimná­ziumokhoz dr. Elischer József nagyszebeni kir. tankerületi főigazgatót, a beszterczei főgimnáziumhoz dr. Heinrich Gusztáv budapesti egyetemi tanárt. XI. Az unitárius püspök főhatósága alatt álló kolozsvári főgimnáziumhoz dr. Finály Henrik kolozsvári egyetemi tanárt és tankerületi helyettes főigazgatót. * Az országos protestáns árvaegylet igazgató választmánya április 28-án tartotta alakuló gyűlését. Miután az egylet 17 éven át nagy tevékenységet kifejtett volt elnöke, báró Kochmeister Frigyes az elnökségről hajlott korára és gyengülő egészségére való hivatkozással hatá­rozottan lemondott s lemondási szándékától sem egyes tagok előzetes megkeresésére, sem a választmány egy­hangú kérésére elállni teljességgel nem akart, a választ­mány a báró lemondását fájdalmas tudomásul vette, 17 évig tartó áldásos tevékenysége és nagy érdemeinek megörökítésére egy bizottságot küldött ki. Ezután elnökké egyhangúlag dr. Kovácsy Sándort, az egylet eddigi buzgó alelnökét, alelnökké pedig dr. Wagner Géza ügyvédet választotta meg. Titkár lett dr. Csengey Gyula, intézeti orvos dr. Szontágh Félix. Az egyes bizottságok követ­kezőleg alakultak meg: gazdasági bizottság tagjai: báró Kochmeister Frigyes, Beliczay Béla, Darányi Kálmán, Ebner Eduárd, Kéler Napoleon, Liedemann Károly és Stephany Lajos; felvételi bizottság tagjai: Csengey Gyula, Haberern Pál, Szilassy Aladár, Szontágh Félix és Szőts Farkas; tanügyi bizottság tagjai: Ballagi Aladár, Bókay János, Doleschall Sándor, Kenessey Béla és Szőts Farkas; számvizsgáló bizottság tagjai: Koller Gyula, Perlaky Elek, Stephany Lajos, és Takács Lajos. * A nagybányai egyházmegye közgyűlése Ben­csik István esperes elnöklete alatt április 21—22-ik nap­jain Száraz-Berken tartatott meg nagy számú közönség jelenlétében. Vándor-gyülés volt, de remélhetőleg utolsó, mivel a nagy térségen fekvő egyházmegye képviselői, lelkészei, tanítói [most a távolság, járhatatlan ut — majd a Szamos áradása, s más közlekedési mizériák miatt ezek a vándor-gyűlések költségesebbek s több időbe is kerül­nek, mintha a középponton Szinyérváralján, vagy ha mindjárt Szatmáron tartatnának az egyházmegyei köz­gyűlések. Bemélhető, hogy jövőre a beadott indítvány értelmében állandósíttatik a gyüléstartás helye. A mostani közgyűlés 10 órakor istenitisztelettel kezdődött Bottyán Pál, dobrács-apáti segédlelkész jeles alkalmi beszédével. Majd Bencsik István esperes tartalmas beszéddel nyitotta

Next

/
Thumbnails
Contents