Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-01-14 / 2. szám

zében levő tanítói oklevél mellett is — a kettős hivatalnak a mai tanügyi igények szerint kellőképen megfelelni lehetetlen. Csakhogy az egyházmegye a kivitel módját roszszul választotta meg. melynélfogva visszat'akarodót fúvatni lett kénytelen. Itt az alkalom most reá,, hogy azon módot alkalmazza, mely céljának kivitelére biztos eszközül szolgál. A hol — mint Kóróson — külön tanítói lak és a tanítói hivatal számára külön 20 hold földállomány van: a tanítói állomást fel nem állítani — valóságos mulasztás. Azért végzem azzal, amit mottoul választottam: „Áron is megvegyétek az alkalmatosságot"! Felső-Iregh, 1891. dec. 21-én. Fábián Mihály KÜLFÖLD. Németországi egyházi szemle. A német protestantizmus is zsinatol. Egyetemes zsinatjának főtárgyai elvi fontosságúak, s illetik az egyháznak a Hamerstein—Kleist-féle javaslatok által követelt u. n. nagyobb önállóságát az állammal, s nagyobb szabadságát, a theologiával szemben. E javaslatok az egyház önállóságát és nagyobb szabadságát csakis az állam s az egyház közötti százados jogviszony felforgatása alapján vélik elérhetni, pedig — jegyzi meg helyes egyháztörténeti és politikai érzékkel Beyschlag, egyik remek alkotású zsinati beszédjében — a porosz állam legmélyebb életalapját tekintve a reformáció elveinek szülöttje, a melynek egész erkölcsi életrendje és tevékenysége, vallása a XVI-ik század nagy reform alapgondolatainak. Sajnos, a porosz állam több izben is megtagadta a legújabb egyházpolitikai viszonyok tanúsága szerint e prot. eredetét s alapjellegét, s még ma is Canossába megy. A reformáció alaptételein — így fejezi be beszédét — nyugszik a porosz állam; a kategorikus imperativus, mely annak legmélyebb tartalmát képezi, visszhangja a hit által való megigazulás evangy. prot. alapigazságának, s az a szellemi erő és szabadság, mely a német népet áthatja, gyümölcse a szentíráshoz való csatlakozásnak a reformáció művében. A zsinat 2-ik kérdését az úgynevezett »tanárkérdés« képezi, vagyis az egyház nagyobb beavatkozási joga az akad. theol. tanszékek betöltésénél. A theologia s az egyház közötti viszony tekintetében Beyschlag következőket mond: Az evang. egyháznak egyik legfőbb érdeke a szabad (s nem a jogilag szervezett egyházi főhatóság által megkötött) theologia. Theologia és egyház egy gyökérből ered s mégis két különböző dolog. Az egyház a ker. élet közössége; a theologia a keresztyénség tudománya, vagyis az a tükör, a melyben az egyház létének alapjaira, törvényeire és céljaira ismer. — A tudomány fogalmában rejlik az, hogy szabadnak kell lennie, hogy egyedül saját benső törvényeit követheti. A középkorban másként volt a dolog; ott az Isten országával magát jogtalanul azonosító egyház az összes életköröket foglalta le. így az államot, tudományt, művészetet s a társadalmi életet egyaránt. E középkori viszony egyik maradványa az az állás, a melyet a róm. kath. theologia a maga egyházával szemben elfoglal. Ép azért az a theologia a lucus non lucendóra emlékeztet, s mielőbb a kath. theol. fakultásoknak a püspöki semináriumokba való beolvasztásával fog végződni. Vestigia terrent ; a Hamerstein—Kleist—Stöcker-féle javaslatok is a protestáns szabad theologia ilynemű egyházi megrendszabályozására törekszenek. Pedig a reformáció a nem közvetlenül vallásos természetű életköröket az egyház gyámsága alól felszabadította. Ezzel nem szűnt meg a keresztyénség azt kovász módjára áthatni, hanem igenis eltekint attól, hogy egyik jogi formában felette uralmat gyakoroljon, a minek természetes következménye a tudományos intézetek önállósága az egyházzal szemben. Az állam, mint Iegpártatlanabb hatalom vette védelmébe a tudományt s az egyház kedvéért és javára helyezte annak élére a theologiát, hogy az egyház szolgái a korszellemnek megfelelő kiképeztetésben részesüljenek. A theol. fejlődés szabad folyamának megakasztása magának az egyháznak is kárával járna, s korunk hit és hitetlenseg közötti küzdelme a Kaulbach-féle »hunok csatájához« hasonló, mely nemcsak küzdelem reális hatalmakkal, hanem küzdelem a levegőben is egyszersmind. Az akad. vagy egyetemi theologia feladatát az nem képezheti, hogy a hallgatóból kész hivő embert neveljen. A tanár nem teszi, következőleg le sem is ronthatja a hitet. Az akadémiára a háztól vagy a gyülekezettől hozott hitnek önálló értelmezése, annak a korszellem hatalmaival való összeegyeztetése s az képezi a theol. akad. studium feladatát. hogy a kezdő theologus gyülekezetének szellemi vezérévé lehessen. Az egyház szolgájának tudományos theol. képzettségűnek kell lennie, mert csak igy hirdetheti sikerrel az evangéliumot a művelteknek. Bizonyára lélekemelő dolgok ezek a theologia szentélye körűi, mig minálunk a theol. szakoktatás kérdésével vagy a tanerők anyagi és szellemi nívójának emelésével alig törődik valaki! Pedig a theologiával mint egyházi életünk forrásainak megtisztításával tisztul és megszellemesül maga az egyház is. Fontolják meg azok. a kiket illet! Az őszszel több egyházi lelkészi értekezletet tartottak az irás inspirációjáról, mely értekezletek azonban a mellett bizonyítanak, hogy Németország egyes theol. köreiből kiveszett az érzék az irás s az isteni ige megkülönböztetése iránt, mely modern theol. közgondolat Nitssch szerint, a prot. egyházi tudatot gyökeresen átalakította. A verbálinspirációhoz csatlakozókat méltán szégyeníthette meg Kawerau kiéli tanár előadása Luthernek a szent iratokhoz való állásáról. így a porosz separatist. lutheránusok egyik értekezletén Schultz »a szentírás, mint isteni kijelentés dicsősége« c. előadásában ilyen tételek olvashatók : Az irás nemcsak az isteni kijelentés okmánya, hanem maga a kijelentés, s ebben áll épen annak dicsősége, a kritika u. n. vívmányait nem ismerjük, mivel az irás maga az isteni ige, azért arra ugy támaszkodunk, mint magára az Istenre stb. stb. A modern theologiát szidalmazó eme álluth. atyafiak ugy látszik feledik, hogy az inspiráció dogmája nem is az Írásból ered, hanem a luth. scholastika aggodalmaskodó produktuma, tnelv Luther nagy útjait elhagyva s a reformátusoktól kölcsönkérve az élő evangyéliomból uj törvényt, betübiróságot csinált, hogy az u. n. tiszta tannak jogilag biztos codexével rendelkezzék. Ez értekezlet tüntetését a theologiának s az Írásmagyarázati stúdiumnak százados vívmányai ellen még fölülmúlja Holtzheuer sup. előadása »a német nép keresztyén, egyházi és sociális megújulásáról«. Ebben következő tételek foglaltatnak: A modern theologia lidércfény, az egyház hathatós befolyása a theol. tanszékek betöltésénél felette szükséges; az idők s az élet viharaiban egyedüli támpont (az írással azonosított) szilárd és biztos isteni ige. stb. stb. Ha az irás betűjének istenítését célzó eme tételek igazak, akkor ez a Semler és Lessing napjaitól terjedő összes theol. fejlődésnek egyenes megtagadásával s