Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-04-28 / 21. szám

szövetkezve absolutistikus állapotok létesítésére, amelyeknek összekötő kapcsa a betűhit s a szellem leigázása volna, sőt ellenkezőleg, oly modus vivendit tervez, mely a protestánsok és katholikusok közötti elvi ellentétek háttérbe szorításával a németek erkölcsi egységét célozná az azt fenyegető veszélyekkel szemben. A német nép morális egysége annak előbbi szétszakadozottságával szemben volt állítólag az az eszményi cél, amelyért áldozatot kívánt az uj javaslat. Az az áldozat azonban a legvitálisabb állami és prot. érdekeknek feláldozásával lett volna azonos, amelyet a hangoztatott erkölcsi egység eszményi célja koránt sem lesz vala képes ellensúlyozni. Az a modus vivendi pedig, amelyet elvi kérdések feláldozásával katholicizmus és protestantizmus között elérni lehetne, bensőleg igaztalan valami, sőt ilyet a római kizárólagos dogmatikai álláspont nem is ismer. Ilyen közvetítő jellegű álláspontot foglal el Pfltiderer tanárnak a »Preuss. Jahrbücher«-ben közölt »A vallástanítás a népiskolában« című cikke, s magának Delbrück szerkesztőnek »A népiskolai törvény s az ultramontanizmus hatalma« című közleménye, mely hasonlóan feláldozza a porosz államérdekeket a vatikánizmus prázencióinak. Pfleiderer azt vitatja, hogy a római egyháznak joga van arra, hogy a felekezeti vallástanításra vonatkozó befolyását minden állami beavatkozástól menten maga határozza meg; de feledni látszik azt a tényt, hogy a római egyház a maga »kétségtelen jogaihoz« az eretnekek üldözését, a vegyes vallású szülők gyermekeinek elkeresztelését s az inquiziciót is hozzá számítja. Azok a koncessziók tehát, amelyeknek megadására Píleiderer és Delbrück hajlandók, az állami és prot. érdekek teljes kiszolgáltatásával és ultramontán állapotok létesítésével azonosak, amelyek között a pápa, mint Istennek helytartója, az egyedüli úr. »Át kell engedni« — úgymond Delbrück — »a katholicizmusnak bizonyos életsphárákat, amelyek között teljesen kivénül.« Igen ám, de ez átengedhető életkörök fogalma igen tág. Ma a népiskolára, holnap a jezsuita törvényre, holnapután a kultuszminisztérium kath. osztályára vagy az egyházi állam helyreállítását célzó interventióra kerülhet a sor, s így menne az in infinitum. A magániskola — így folytatja Delbrück •— bizonyos körülmények között az állami iskola korrektivuma s a padagogiai fejlődés úttörője lehetne. Igen, bizonyos körülmények között, ha t. i. az nem a római hierarchia produktuma, s ha az elemi iskola nem az apácákra vagy szerzetesekre van bizva. Pfleiderer fejtegetéseinek főgondolata az, hogy különbséget kell tenni a papságnak teljesen átengedhető dogmatikai (káté), s az iskolát kizárólagosan illető történeti (bibliai történet) vallástanítás között. Annyi bizonyos, hogy a szabadon reprodukált bibliai történet másként szól az ifjúság szivéhez, mint a tanító által tökéletlenül értett merev dogmatikai kátés tanítás, ami különben már eddig is a szemináriumi tanítóképzés főbaját képezte. E ponton Pfleiderer javaslata sok egészséges és megszívlelhető gondolatokat foglal magában. Ezzel azonban a felekezeti válaszfal nincs ledöntve a népiskolában, mert más az, ha protestáns s más ha katholikus tanító kezeli a bibliai történeteket. A katholikus már a bibliai neveket is a Vulgata, a protestáns tanító pedig az eredeti szöveg szerint használja stb. A valódi vallástanításnak pedig az Isten félelmét, törvényeinek megtartását, az Üdvözítő szeretetét, s a hitben, reményben és felebaráti szeretetben való járást kell belecsepegtetnie a romlatlan gyermeki szivbe, amit puszta történettanítással elérni még sem lehet. Mi pedig magyar protestánsok, az elbukott porosz népiskolai törvényjavaslat mozgalmából is láthatjuk, hogy a vallástanítás kérdése mily égető kérdés, amelynek elodázhatlanná vált megoldása nálunk is még hivatott tényezőkre vár. E téren is sokan vannak a hivatalosak, de kevesen a választottak! Eperjes. Dr. Szlávik Mátyás. IRODALOM. ** A >Protestáns Szemle« jelen évfolyamának II. füzete gazdag tartalommal, 872

ívnyi terjedelemben Kenessey Béla titkár szerkesztésében megjelent. Ballagi Géza ezúttal befejezi »A prot. pátens és a sajtó« című alaposan és élénken megirott, a kérdés politikai oldalára is kiterjedő, a családi vonatkozásokat is kiemelő szép és tanulságos értekezését, mely azóta már különlenyomatban is kapható. A Szemle szorosan meghatározott szűkebb terjedelmére és a tanulmányok lehető változatosságára való tekintettel, Ballagi terjedelmes munkája az Irodalmi Társaság külön kiadványaként jelenhetett volna meg. A különben becses dolgozatból ide iktatjuk eme figyelemre méltó zárszavakat: »Az osztrák politika veresége a protestánsokkal szemben a mellett, hogy a protestánsok önbizalmát fokozta, az országot az ellenállás folytatására, kitartásra ösztönözte, míg végre sikerült a nemzetnek önrendelkezési jogát visszaszereznie. Miképen használta és használja azt fel közel egynegyed század óta, annak fejtegetése nem tartozik ide. De hogy egyházunk a nyugalom és béke beálltával megtette-e mindazt, amit erejének fejlesztése végett tennie kellett, arra megadhatjuk a feleletet. Nem tette meg. A belső misszióra nem fordított elég gondot s ezzel oly súlyos mulasztást követett el, mely immár bizonyos káros jelenségekben kézzelfoghatólag kezdi magát megbőszülni. Aggodalom szállja meg lelkünket, ha elgondoljuk, hogy ama szomorú idők, melyeknek emlékét elevenítettük fel ezúttal, még vissza is térhetnek. Lesz-e akkor ismét elegendő hatalmunk, hogy a viharral dacoljunk? Az 1859-ikihez hasonló megpróbáltatásokat csak egy egésségtől duzzadó, minden porcikájában életerős, öregségében is munkás, üde szervezet állja ki biztos sikerrel. Ilyenné kell tehát tenni az egyházat mindannyiunk odaadó, öntudatos, egyetértő munkásságával.® Dr. Horváth József befejezi tanulmányát »A vallás lényegé «-ről; lehetne valamivel élénkebb s ke-