Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-04-14 / 19. szám

Hála néked, oh szent Isten! Angyal szól: az Ur nincs itten — Örvendj lélek ezen hitben! Nincs a sírban, eltemetve, A ki áldva élt s szeretve, Míg csak lelkét kilehellte. Szép emléke el nem hervad, Bánatos köny rá a harmat, Csak a por az, mi elhamvad. Nem halok meg, hanem élek: Itt, hol lelkem a jóké lett, S ott, hol mint a csillag, fénylek. Itt a porban bár botlottam, Mégis eszményért futottam; Mily dicső lesz célom ottan! Hála néked, oh szent Isten! Angyal szól: az Ur nincs itten — Örvendj lélek ezen hitben! Sántha Károly. Mit akarok én? — Énekügyi excursio. — II. A múltkor elmondottak után, szükségkép folytatnom kell a mint következik: Az énekügyben történt eddigi munkálkodást én teljesen célttévesztett dolognak tartom, mert sohase volt benne vezérfonal, hogy ki-ki tudta volna magát mihez tartani: sem a szöveg miként leendő feldolgozása, sem a dallam miként leendő alkalmazását illetőleg. Beszéltünk-beszéltünk, irtunk-irtunk, anélkül, hogy iparkodtunk volna egymást megérteni; dolgoztunk-dolgoztunk, anélkül, hogy a dolgozni akarók vagy szeretők közt lett volna bármi közös megállapodás az elvégzendő munka miként-jét illetőleg. Mert ki-ki a maga szabadjára! Én örökké azt prédikáltam, hogy gyűlést kell tartanunk, mind a szöveget, mind a dallamot illetőleg közmegállapodásra jutnunk, most is azt mondom. A szöveget — mert hogy magyarok vagyunk — ugyanazon magyar zubbony-köntöskébe kell öltöztetnünk, melybe Szenczi Molnár Albert öltözteté; a dallamra nézve rá kell lépnünk az eredeti kiadásra, s e fundamentom szerint adnunk a dallamokat, mert közkézen forgó énekeskönyveinkben a dallamok részint a százados gondatlanság, részint az önkényü átírás miatt, többé-kevésbé hibásan vannak felvéve. Ezek az okai, hogy zsoltárainkat egyik vidéken így, másikon ugy éneklik. A gondatlanság okozta hibákat ugy lehet megorvosolni, hogy a nyomdász vagy a magyar egyetemes ref. egyház állítson egy szakértő revisort, ki szigorúan revideálja minden kiadás alkalmával a kótaszöveget, s a nyomdahibákat igazítsa ki úgyannyira, hogy egy nyomda hiba se legyen, ez könnyen elérhető, csak akarni kell! 1868-ban történt, hogy egy kiadás (pesti) került a kezembe, melyben az első 28-dik zsoltár a negyedik vonalra tett C kulcson volt átirva, (a mint tudom, néhai Tomori Szabó Sándor átdolgozása szerint), én felette igen megörültem, mert már ebben is nagy haladást láttam, s azonnal irtam is e t. Lapba egy cikket e cím alatt: Haladjunk-e tovább? (mely kiinduló pontját képezte a még ma is vajúdó énekügyi munkálkodásnak). E cikkre b. e. Polgár Mihály, a dunamelléki egyházkerület világi főjegyzője (ki a zsoltárok kiadási ügyét is intézte az illető nyomdával) engemet felhívott, revideálnám a zsoltárok dallamait, ő igen örömest elküldi az iveket hozzám. Én pedig azt kérdeztem : hogy miért a többi zsoltár is nem ugy van kottázva mint az első 28 ? Ö feleié: azért, mert azt mondták némely esperes urak, hogy ezt az uj kótázást a nép nem érti! Én Istenem! hát ugyan a régit érti-e ? A revideálásra vonatkozólag kimondám ép ezért, hogy ki kell tördelni az egész kótaszöveget, s visszamenni az eredeti kótázásra, s újra szedetni az egészet, aztán szigorúan ellenőrizni a nyomdahibákat! Könnyebb volt ezt akkor kimondani, mint megtenni, tulajdonképen még Marótliy harmonikusán túl nem volt ismeretes könyvünk, az 1607. és 1652-diki alapkiadások még a könyvtárak zúgaiban ismeretlenségben lappangottak. A dicső emlékű Lugossy és Szabó Károlyé az örök érdem, hogy világosságra jöttenek, s már most mi sem állja útját, hogy az eredeti forrásra visszamenjünk! Ök indították meg s végre is hajtották a régi magyar nyomtatványok gyűjtését, kutatását, (melyben, ha meg kell mondanom, én is egyik szerény inasuk voltam) s előkerült az 1607-ikiből négy példány, (az ötödik külföldre vándorolt!), a s.-pataki kollégium könyvtárából is előkerült egy az 1652-ikiből, melyhez én is találtam egy másodpéldányt Somogymegye Magyar-Újfalu néhai lelkésze, Sütő ur könyvtárában; igy már most előttünk az igazi tárgy, csak fel kell dolgoznunk, és hát dolgoznánk is, csak alkalom adódnék rá! De erről majd alább. Az én határozott akaratom szerint tehát, zsoltáraink dallamát illetőleg e két eredeti forrásra kell visszamennünk. Az 1607-iki az első, tehát az eredeti, az igaz, az 1652-iki pedig az, a mikor először tették be a zsoltárokat kótával a köz istenitiszteletre rendeltetett énekes könyvbe, s szerencsére a Brever Lőrinc-féle 1652-iki lőcsei kiadás oly világos, tiszta, öreg betűkkel nyomott, hibátlan, s az e/sővel egyező, hogy minden kétség nélkül csak ezt lehet igaz haszonnal használni az első mellett, és vele együtt. A dallamok váltakozva a három C kulcson irvák, s teljesen alkalmasak a zsoltárok egyedül helyes éneklésére. Im bemutatok egyet, a LXI. zsoltárt. A dallam az első vonalra tett úgynevezett Soprán kulcson, a 4-ik vonalra helyezett egy t> jelzéssel van irva, mely teljesen megfelel a mai (í-moll skálának. Ez már Szenczi Molnár