Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-04-07 / 18. szám

PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP Szerkesztőség: IX. kerillct, Pipa-utca 2,3. szám, hová a kéziratok cimzendök. Kiadó-hivatal: Horny&nszky Viktor könyvkereskedése, hová az előfizetési és hirdetési dijak intézendök. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : SZŐTS FARKAS. Kiadja: HORNYÁNSZKY VIKTOR. Előfizetési ára : Félévre: 4 frt SO kr; egész évre : 9 frt. Előfizethetni minden kir. postahivatalban és a kiadó könyvkereskedésében (Akadémia bérháza). Egyes szám. áru. 20 kr. Őrök, vigyázzatok! Rossz időket élünk, Rossz csillagok járnak.... Arany. Tudvalevő, hogy az 1868. évi törvényhozás az akkori képviselőház központi bizottságának indokolása szerint az 1868. évi LIII. t.-c. 12. §-ával a vegyes házasságból származó gyermekek vallási hovatartozandósága kérdését »az élettapasztalatok alapján és gyakorlati úton kivánta megoldani; előre látott zavart, viszályt, keserűséget és súrlódásokat megszüntetni; családok szentélyéből idegen befolyásokat eltávolítani, végre a vallások érdekét biztosítania A törvényhozás eme nemes intentiója vagy húsz éven át már-már megvalósulni látszott, midőn néhány évvel ezelőtt mind nyilvánvalóbbá lőn, hogy a római egyház papjai dogmatikai és hierarchiai érdekből mind nagyobb és nagyobb rést ütve a törvényen, a nemzet kormányát arra kényszerítették, hogy a törvény alkalmazása iránt az 1890. évi ismeretes rendelettel intézkedjék. Úgyde az egészen jóhiszeműleg és törvényesen létrejött intézkedés a bajt nemcsak meg nem szüntette, hanem még fokozta s az ügyet még bonyolultabbá tette. A római alsó papság nyilt izgatást kezdett nemcsak a miniszteri rendelet, hanem az az alapul szolgáló törvény ellen is, minek következtében a ker. vallás különböző hitvallású papjai és hívei között mélyreható súrlódások és villongások keletkeztek; az alsó klérus formaszerü hadjáratot indított a 68-iki vallási törvény ellen s az ez által védett kisebb keresztyén felekezetek ellen; a főpapság a magyar közjog megsértésével Rómához fordult tanácsért; a római egyház magyarországi feje, a néhai esztergomi érsek már-már nyiltan hirdette a kulturharezot; a kormány pedig látván a kérdésnek nap-nap után való elmérgesedését, a kedélyek izgatottságára, később a primás halálára s az uj egyházfő kinevezésére való tekintetből a rendeletet ha vissza nem vonta is, de csak ímmel-ámmal hajtatta végre. Ily körülmények között jelent meg kezében béke olaj ágával az uj érsekprimás, kinek concilians szelleme, személyes szeretetreméltósága, jelszavul választott béke hirdetése első pillanatban némi reményt látszott nyújtani a felzavart vallási béke helyreállítására. De, fájdalom, csak látszott. A szent István-társulati beszéd már is sokakat kiábrándított vérmes reményükből, s a helyzet bonyodalmas volta miatt a jövőre való békés kilátások napról napra kevesbednek és a hazafias keblekre nézve lehangolóbbak. Az uj érsekprimás szép szavakba öltöztetve kijelentette ugyan, hogy »törekedni és mindent el fog követni arra a célra, hogy az egyház és állam között a békés viszony mielőbb biztosittassék«; de egyszersmind feltűnő határozottsággal hangsúlyozta, hogy •» egyházi elvi álláspontjából egy szemernyit sem engedhet«; nyiltan hirdeti, hogy ha az elkeresztelési »rendelet visszavonatnék is, a felmerült bajok, kellemetlenségek és súrlódások megszüntetve nem lennének«, mert »a bona fide kibocsátott miniszteri rendelet nem annyira oka, mint okozata a bajnak, mely az említett törvénycikk 12-ik §-ában« gyökerezik. Azaz a törvényt kell megváltoztatni. Látnivaló, hogy a hercegprímás e kérdésben elvileg az ultramontán álláspontra helyezkedik s csak a modorban és hangban különbözik a fekete radikalizmustól, mely két év óta nyilt harcot folytat nemcsak a magyar kormány, hanem a magyar állam ellen is, mert az »egyházelvi«, meg »hitágazati* köpenybe burkolt római illetékességnek előtérbe tolása és a szabadelvűség tüntető hangoztatása lényegben nem egyéb, mint a magyar állam és állami souverenitásának megtagadása. Nemzetünk, hazánk őrei, vigyázzatok, hogy kísértetbe ne essetek! De egyszersmind az is nyilvánvaló, hogy a római egyházelvi szempont merev fentartása, melyből a béke apostolának hirdetett érsekprimás egy szemernyit sem hajlandó engedni, nyilt hadüzenet az úgynevezett »felekezetek«, értsd : protestánsok ama jogvédelme ellen, melyet az 1868. évi szóban forgó törvénycikk nekünk, mint gyengébb félnek