Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-04-03 / 17. szám

Hivjnk azért életre a szószék tevékenysége mellett a társadalom tevékenységét is. A szószék Pál, aki plántál, a társulás lesz az az Apollós, a ki öntöz. Amaz a magvető, aki hinti az igét, emez a napfény és harmat, mely azt foganatossá teszi és megérleli. S hogy eme társadalmi nagyjelentőségű munka megindítására miért tartom legilletékesebbnek a protestáns zsinatot, annak is okát adom. A gondviselés különös kegyelmének tekintem, hogy a két protestáns zsinat éppen ez eszme vajúdása idején gyűlt egy és ugyanazon helyen és időben össze, s adta nagy öntudatossággal és félre nem érthető módon tanújelét a közös érülköző pontok keresése után való testvéries óhajtozásának. Miért ne lennénk testvérek legalább a testvériesség, az emberszeretet lélekemelő munkájában? És miért ne emelné fel hatalmas szavát éppen ez a két törvényhozó testület ez eszme érdekében, mikor talán ez az az egyetlen szó, melyet az egész országban meghallgatnak és megértenek? Ha a zsinatnak egy pár fényesebb nevü tagja oda kölcsönözné ezt a fényes nevet a belmissziói társulás eszméjének, az az egy körülmény is annak véghetetlenül sokat használna. Mert bizalmat ébresztene iránta, tekintélyt adna neki, s a mihez máskülönben tán évek kellenének, igy rövid időn végbe fog menni — erős hitem szerint — a szervezkedés, a társadalomnak zászlónk alá való sürü sorakozása. Nem többet, csak egy kis kovászt kérünk a két zsinat lelkes tagjaitól; egy kis kovászt csupán, mely aztán az egész tésztát megkelesztené. Csak annyit kérük tőlök, hogy mikor majd a törvényépítő munkának végére jutottak: ne térjenek addig haza a nyugodalomra, míg amit vetettek, be nem boronálták, mert aratást munkájok után csak ugy remélhetnek. Csak annyit kérünk, hogy jöjjenek össze végül egy magán jellegű értekezletben és szentesítsék helyeslésökkel a belmissziói mozgolódást, mondják ki annak szükséges voltát s tegyenek férfias Ígéretet annak erkölcsi és anyagi támogatására. (Hogy talán nevök aláírásával felhivást is bocsássanak közre, azt kérni sem merem, bár az volna a legdöntőbb lépés). Sohasem találnak erre többet ilyen kedvező alkalmat, s ha csak ennyit mlvelnek is, már azzal is nagy dolgot mlvelnek, mert a nagy közönség szemeiben egyszerre a helyzet magaslatára emelnék ezt a szent ügyet. A virágzás fogna kezdeményezésűk nyomain fakadni s az 1892-ik évi zsinatot áldva emlegetné a jövendő századok szerencsésebb nemzedéke is. Atyámfiai, férfiak, cselekedjétek meg! Fűzzétek nevetekhez s az 1892. évi zsinat emlékezetéhez az emberszeretet egyik áldott művének, a belmissziói tevékenység megindításának hervadhatatlan érdemét. Ércnél maradandóbb emléket emelnétek ezáltal magatoknak. Ozinke István. ISKOLAÜGY. A Comenius-iinnepélyek jelentőségéről. ii. Azt hiszem ezek után, dacára a kétségkívül gyarló ecsetkezelésnek, melylyel Comeniust s azokat az eszméket melyeket Comenius képvisel, lelki szemeink elé igyekeztem állítani, nem is kell sokat beszélnünk arról, hogy mily nagy jelentősége van a Comenius-ünnepélyeknek. Érezzük ez ünnepélyeken, hogy mily dicsőek azok az eszmék, melyekért oly kitartással lehetett fáradozni s oly sokat lehetett szenvedni. De érezzük azt is, hogy Comenius munkája nem hiábavaló volt, amint nem lehet hiábavaló azoknak tevékenysége, akik mint Comenius, teremtő lelkükben sok áldásos eszmét alkottak meg vagy a félhomályban szálló gondolatokat világosságra hozták és azoknak szabatosabb kifejezést adtak. Ezért mig azt hangoztatjuk, hogy ma Comenius emlékezetét újítják fel mindenfelé, azt is bátran el lehet mondani, hogy ezek a napok Comenius dicső eszméinek, a valódi művelődés eszméinek diadalát hirdetik. És abban áll épen ez ünnepélyek nagyszerű jelentősége, hogy a szent eszméknek hozott áldozatok tüzéből bizonyára százezeren viszik el a lelkesedés tüzét ama magasztos eszmék fokozottabb erővel és mind helyesebb irányban való megvalósítására Voltak idők, amikor az emberek nemcsak a kis gyermekeket nem buzdították a természet megismerésére, mint azt Comenius tette, hanem még a nagyokat is el akarták a természet vizsgálásától tiltani. Tisztelt közönség! Ezek az idők elmultak. Mi nem félünk többé a természettől s kutatni fogjuk annak titkait, nemcsak azért, mert hatalmunkat, de főleg azért, mert igazságszeretetünket s békülékenységünket erősítik ezek a kutatások. És én, aki korunk élvezethajhászatában és az önző érdekek érvényesítésében nyilvánuló anyagiságot jól látom, sőt betegségnek tartom: tiltakozom az ellen, hogy ennek a természettudományok lennének okai. Hiszen ha a természettudományok volnának a megrontói az eszményi világnézetnek, akkor a Newtonok, Simpsonok és Agassizok sohasem élhettek volna. Azután meg az anyagiság s az erkölcstelenség bőven virágzott minden korban és gyakran oly körökben is, amelyekben a természettudományok A- B- C-jéig sem jutottak. De amint elmultak az idők, amelyekben a természettel való foglalkozás bün volt, azt hiszem, elmúlt az a kor is, melyben az emberiség számottevő része kétségbeesett magasabb rendeltetése felől és ha más nem, ugy Comenius életének vizsgálása meg fog győzni sokakat