Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-03-20 / 13. szám

vásárdíjért. Aztán az ily vidéken ma már nemcsak a szegényebb nép, hanem jómódú gazdaemberek is eladják meggyőződésüket pénzért. Mit láttunk aztán az ily néptől eddig? Mit várhatunk a jövőre? Amazt ismert tények igazolják, emezt elég alaposan lehet sejteni. Az ismert tények azok, hogy az ily nép ma már nem választ papot, nem egy istenadta harangozót evés-ivás nélkül; hogy a pálinkával, e közben félrevezető beszédekkel fel lehet bőszíteni a legártatlanabb ellen. És amit sejteni lehet, az, hogy egy zavaros világban, ha ellenségeink akarják, e magyar népet tömegesen vonhatják a haza ellen lázadó vad nemzetiségek közé, mert ez hazát nem ösmer ott, ahol neki pénzt és pálinkát adnak. Akik közöttük születtek, köztük éltek mindig, azok mondják ezt. Ez a nép már — ritka kivétellel — egyházáért nem áldoz, nem tesz, nem ad csak a legnagyobb erőszakkal, mert hiszen szokva van ahhoz, hogy neki adjanak, hogy még egy szavát is pénzzel fizessék, hozzászoktatták a képviselőválasztások. Vájjon hihetjük, bogy ha nehéz időkben a rendes adón kívül önkénytes áldozatra hívnák fel hazájáért — áldozna!? És vájjon nem valószinü az, hogy ha az áldozatra erővel szorítanák, elhagyná hazáját és menne oda, ahol neki adnának, ha szinte ott az adományért tulajdon feleinek vére ontásával kellene is megszolgálnia?! E nép közül soknak, épen a leggonoszabbnak — ami különben a gonoszság logikai szükségszerű jellemvonása — ne próbáljunk ám erkölcsi prédikációkat tartani; ne merészeljük még csak távolról sem érinteni az ő helytelen cselekedeteit, mert faluszélre hordással, bérfizetés megtagadással fenyeget és fellázad az ellen, aki a legtisztább indulattal munkálja az ő javát (megtörtént dologra hivatkozhatom), pedig egy-egy félre eső helyen csak a jó Isten védi dühe ellen a szegény papot. Őt a képviselőválasztások ahhoz is megszoktatták, hogy a papnál nagyobb urak hízelegnek neki, itthon meg a papjától, »akit ő tart«, halljon olyan beszédeket, amik neki nem tetszenek ?! Bizony ha egy pap esküjéhez hiven, lelkiösmerete indítását el nem fojthatva, erős kézzel, mélyen vágja sarlóját a learatandó gabonába, maga dől meg és nem a gabona, mert nincs aki felülről — (nem az eget értem) — rajta segítsen. Hogy a lelki pásztor buzgólkodása gyülekezetében ennyire sikertelen, ennek ma legfőbb oka a képviselőválasztások káros erkölcsi befolyása a népre, bármerre járok, mindenfelé ezt hallom, ezt tapasztalom. Szeretném azért tudni, vájjon az egyház, Istennek földi országa, ennek e földön megvalósítója, magasztos hivatásából csak annak a háládatlan résznek hordozására van leszorítva, melyben fárad, tusakodik a sikernek minden reménye, az állam halalmának egy ujjnyi támogatása nélkül, sőt még inkább azt is szembe találva? Szeretném tudni, hogy vájjon az egyháznak nem áll jogában, vagy nem kötelessége felemelni erélyesen intő szavát, hogy figyelmeztesse az államot a veszélyes útra, melyen hanyaltbomlok rohan vesztébe? Nem volna joga, hogy sürgesse, mint hivatott őre a tiszta erkölcsöknek, ő is a törvényhozást félremagyarázhatatlan, senki által büntetlenül meg nem tapodható törvények alkotására, melyek az erkölcsök pusztításának véget vessenek? Én azt hiszem, hogy ehhez van joga, sőt kötelessége volna ez az egyháznak. De e jogát feladja, e kötelességét felejti, mert hivatásának tiszta fogalma benne elhomályosult annyira, hogy a figyelmeztetés, tiltakozás helyett a leghatalmasabb egyház főpapjai a kezökbe letett anyagi és erkölcsi hal alommal még hozzájárulnak a vészes szenvedélyek szításához, az állam polgárai között a legvadabb gyűlöletnek, a fanatizmusnak gerjesztéséhez, ezzel a közös haza gyengítéséhez, romlása siettetéséhez. A sok szenny között, mit a hullámok felvetettek, ez volt a legundorítóbb, mert ez az egyházé volt Némely lelkipásztorok magatartása sem helyes a képviselőválasztásokban, loleg a protestánsoknál. Mert eltekintve az egészen nagy városoktól, az egyház befolyása a hívekre a lelkipásztoroktól függ. Legtöbb ember előtt az egyház, a vallás és a pap egy. Azért hát a legnagyobb gonddal kellene vigyáznia minden papnak, hogy tekintélye gyülekezete előtt össze ne omoljon és mert annak fentartásához a prot. papság kezében nincs meg a vagyon, tekintélyét erkölcsi alapra fektette, melyre hivatása teljesítésében különben is nagyobb szüksége van. A képviselőválasztásokba merülés pedig e tekintély fenlartására nem alkalmas. Azoknak hullámveréseiből egy pap soha nem fog tisztán kikerülni. A nép szenvedélye, örüljön bár vagy dühöngjön, nem kíméli meg azt, aki közé vegyül, legkevésbé a papot. Jaj pedig annak a papnak, aki engedte magát hivatalos állása magaslatáról lerántatni, siket füleknek és érzéketlen sziveknek beszél ő azontúl. Igaz, a lelkipásztor is állampolgár, annak minden jogával. Képviselőre szavazni, vagy képviselőséget elfogadnia szabad. De ez utóbbit, ha nevét meghurcoltatni, ezzel szájából az ige erejét kockáztatni nem akarja, csak az esetben volna szabad tennie, ha az illető vidékben osztatlan óhajt tapasztal, az előbbenit pedig sokszor a béke-