Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)
1892-03-13 / 11. szám
Harmincötödik évfolyam. 11-dik SZám. Budapest, 1892. március 13. PROTESTÁNS f Szerkesztősig: IX. kerület, Pipa-utca 23 szám, hová a kézirafok cimzendök. Ki add-hivatal : llornyánszky Vik'or könyvkereskedése, hová az előfizetési és hirdetési dijak intézendök. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : SZŐTS FARKAS. Kiadja: HORNYÁNSZKY VIKTOR. Előfizetési ára : Félévre: 4 frt 60 kr ; egész évre : 9 frt. Előfizethetni minden kir. postahivatalban és a kiadó könyvkereskedésében (Akadémia bérháza). Egyes szám. ára 20 kr. Kérelem az ev. ref. zsinat tagjaihoz. Az 1881—2. évi zsinatot, dicső alkotásai: a magyarországi ev. ref. egyház egygyé forrasztása (de a melynek szilárdságát az erdélyi kerület hirhedt speciálításai, fájdalom, még mindig akadályozzák), és kiválóképpen a közalap megteremtése tették örökemlékezetüvé s az utókor hálájára méltóvá. És ha van valami, ami által a most működő zsinat magának elösmerést, hálát s örök emléket biztosíthat: az nézetem szerint, más nem leend, mintha az egyházi adózást, a birtok és jövedelem, aránylagosság egyedül jogos, természetes és igazságos alapjára fekteti. Igen! Mert a törvényjavaslat ide vonatkozó azon kijelentése, mely szerint »az egyházi adózás továbbra is az egyes egyházközségekben fennálló eddigi gyakorlat szerint történik* (241. §,); továbbá, hogy »az évi személyes járandóság, avagy egyházi adó fizetését illetőleg az eddigi gyakorlat érintetlenül liagyatik« (247. §.): nem egyéb, mint állandósítása az eddig érvényben volt igaztalanságnak, melynek oka — valószínűleg — a tervezőknek, az egyházközségi élet viszonyainak nem hű és nem teljes felösmeréséből származott. Ugyanis miben állott és áll egyházközségeink legnagyobb részében az eddigi gyakorlat szerinti egyházi teherviselés ? Abban, hogy a hivek, tekintet nélkül vagyoni állapotjaikra, pár szerint, avagy némely helyen családonként fizették és fizetik azon egyházi adót, mely az évek folyamán, az egyházak fokozodó szükségletei folytán — hova inkább nagyobb, sőt sok helyen immár elviselhetlen terhet akasztott a rossz közgazdasági viszonyok miatt mind jobban pusztulásnak indult szegény sorsú egyháztagjaink vállaira. És annak igazolására, hogy az eddigi, tehát párbérszerinti gyakorlat, milyen méltánytalansággal, hogy ne mondjam — igazságtalanul nehezedett az alsóbb és szegényebb, de óriás többségben levő egyháztagokra: szabad legyen példaképen és röviden, saját egyházam adózási viszonyaira utalni, melynél pedig — jól tudom — hogy számtalan községben még rosszabbul áll a helyzet. Egyházam (1300 lélek) a belhivatalnoki illetményektől eltekintve, csak 4 holdnyi ingatlannal bir, melynek évi jövedelme 40—50 frt körül változik. Évi szükséglete készpénzben az 1000 frtot fölözi. Terménybeli követelés rajta — a szülék iskolai járandóságán kivül — 145 köböl szemes élet, melyből 110 köböl búza, együttes értékben tehát körülbelül 1200 frt. És ezen — aránylag roppant teher — 2200 frt viselése (átlag 8 frtnál több) 270 pár közt oszlik meg, melynek 2 l3 -ad része földhöz ragadt szegény napszámosból áll. Csoda-e, ha ily s még ennél is súlyosabb általános anyagi viszonyok közt, a szegény református magyar embernek egyháza iránti buzgalma megcsügged, s itt-ott kikívánkozik azon egyházból, melyben csakis anyagi nyomora árán üdvözülhet ?!! Keserű, de való igazság ez! Szomorú, de hü rajza ez sok — nagyon sok egyházunk helyzetének, melyet a törvényjavaslat tervezői, az önzést kizártnak tekintvén, bizonyára csakis tárgyösmeretlenségből nem megszüntetni, hanem még állandósítani akarnak, törvénybe igtatásával annak, hogy »az egyházi adófizetés — az eddigi gyakorlat szerint — érintetlenül hagyatik!* A törvényjavaslat tisztelt tervezői talán csak nem tételezik fel, különösen a nagy többségben levő falusi egyháztanácsosokról, melyeknek jórészben és csaknem mindenütt az egyháznak épen legvagyonosabb tagjai képezik alkotó elemeit — azt, hogy önszántokból, saját kezdeményezésükből folyólag kimondják s magukra alkalmazzák is a birtok aránylagos egyházi teherviselés elvét? Ezt hinni bizonyára nagymérvű naivitást árulna el s igazolása lenne annak, hogy az illetők nem ösmerik fel köznépünkben az azt általában jellemző önzési szellemet. Valóban! az egyháztanácsoknál meghagyni a jogot, hogy tetszésüktől függjön az egyházadózás régi alapon hagyása, vagy annak az igazság és méltányosság alapján való birtokaránylagosság útján leendő rendezésének kimondása: annyi volna, mint az egyházakat a tudott veszélynek, az előre láthatott elzüllésnek behunyt szemmel neki ereszteni; annyi volna, mint tétlenül szemlélni egyházunk fája lombos ágainak egymásután lehervadását, ezt pedig nem tehetik azok, kiktől egyházunk egyeteme annak fentartását, dúsabb virulatra való juttatását várja, reményli, de sőt — követeli is. De ha ezek szerint nem várható is a jó részben vagyonos presbyterektől, épen nagymérvű és tudott önzésük folytán, az adózási rendszer megváltoztatása: joggal várható ez azon nagy, fényes és önzetlennek tartott tes-21
