Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-03-10 / 10. szám

tárnokká pénztárnokból esperessé, és midőn az egyházmegyei rendszabály szerint a tisztújítás elvéből folyólag az esperesi hivatalt az egyházmegye rendelkezése alá bocsátotta (1888.), őt újra megválasztotta, sőt a most folyamatban levő országos zsinatra is képviselőjének küldötte. És a mint a tiszteletben feljebb-feljebb emelkedett: nem volt észrevehető rajta, amit a deák közmondás tart és sokakon tapasztalható : »honores mutat móres < ; aminek magyarul az az értelme, hogy a hivatal által megváltozik az emberek magukviselete, ó életének egész folyamán igazolta, hogy hű kísérője, tanítványa, szolgája az ő Mesteterének, Urának, a Jézus Krisztusnak, ki ezt mondotta: »Tanuljátok meg tőlem, hogy én szelid és alázatos szivű vagyok«. És ennek határozott nyilvánítására én magamat egészen illetékesnek érzem : mert én a múltban két évtizeddel ezelőtt, ezen egyházmegyében, ennek közügyei szolgálatában éveken át vele együtt hivataloskodván kezdetben, amint azon időben egyszerű és szerénynek ismertem: most évtizedek múlva, midőn az isteni gondviselés által ismét idevezéreltettem — az egyházmegye elnöki székében is épen olyannak találtam. Épen ennélfogva, ha mi nem hoztunk is koporsójára a mai időkben szokásos, szintén mellőzhetlennek tartott koszorúkat, mint a megholt iránti tisztelet és a kimúlása feletti részvétnek kifejezését: az nem tiszteletünk és részvétünk kifejezésének elmulasztása, hanem a meghalt jellemének megfelelő kálvinista puritán elvünk kifolyása. ő többet érdemel, mint a rövid ideig tartó, hamar hervadó vagy csak virágnak látszó, de élet és illatnélkül való, a temetés egy pár órai idejére szóló, idegen kezek által gyárilag készülő koszorú! Öt a sziv érzéseiből font koszorú illeti meg, melynek üdesége és illatárja tartson mindaddig, mig csak azok a szivek dobognak, amelyekért az ő szive is dobogott! Ilyen koszorút tegyünk azért koporsójára és vigyünk magunkkal vissza, mely emlékét köztünk, nálunk, bennünk fentartsa! Én ilyen koszorút teszek le koporsójára először is az egyházmegye, ennek gondnoka, mint elnöktársa, tisztviselői, lelkészi kara és tanítói testülete nevében! Ilyen koszorút teszek az ismerősök és jó barátok, s ezek között saját magamnak is — mint haláláig jó barátjának — nevében! Ilyen koszorút tégy koporsójára nagyszokolyi református gyülekezet! Ilyen koszorút tégy koporsójára a vérség láncaival vele összefűzve volt rokonság! Ilyen koszorút tégy koporsójára mélyen sújtott család! A jó férjet elvesztett és ezáltal özvegygvé lett nő, az eggyfittéit 30 éves házasságtok emlékére! Ilyent tegyetek, a jó atyát elvesztett gyermekek, fiak és leányok, a jó atya iránti hálátok megbizonyítására, mert megérdemli ezt ő tőletek! Ilyen koszorút helyezve e ráváró sirba a halál álmára indulóra, érezni fogjuk mi magunkban igazságát, boldogító erejét Megváltónk eme mondásának: »aki én bennem meghal, ha meghal is, él az«; nem szűnik meg velünk lenni lélekben e mulandó világban addig is, mig egykor mi is hozzámegyünk és vele egyesülünk az örökké valóságban! És most — miután a testtől elvált lélek visszatért oda ahhoz — aki adta volt, hol az örök világosság fényeskedjék neki: a lélektől elvált test szintén hadd térjen vissza a porba, melyből vétetett és nyugodjék itt békeben hitünk szerint a boldog feltámadás reménye alatt! Vég búcsúszónk: Isten veled! Isten veled! Lengjen sírod felett: a hű kegyelet és emlékezet! Ámen. Fábián Mihály, felső-ireghi reform, lelkész. IRODALOM. Volt-e Speratus Pál Budán? Dr. Szlávik ur intézte e kérdést egyháztörténetiróinkhoz. Én ugyan ilyen nem vagyok, de — azt hiszem — senki sem veheti rossz néven, hogy ide vonatkozó ismereteimet elmondom. Hogy [Speratus Pál volt valaha Budán és hogy ott be is börtönöztetett, oly irótól van merítve, ki Speratusszal egykorú és ezért eléggé hivatalos forrásnak tűnhetik fel. Ugyanis Rabus Lajos: »Gesch. der Martyrer* című Strassburgban 1552—74-ben megjelent művének V. részében a 136. lapon bőven emlékezik meg Speratusról s az ő magyarországi viselt dolgairól (V. ö. Révész Figyelmező 1878. 100. 1.). — Rabusról lásd: »Alig. deutsche Biogr.« 27. köt. 99. 1. Azonban bármily hitelesnek tűnjék is fel az egykorú tanú főleg oly személy élettörténetére nézve, kit jól ismert, mégis a jelen esetben kénytelenek vagyunk Rabusszal szemben kijelenteni, hogy Speratus Pál nem csak nem börtönöztetett be Budán, sőt még nem is volt ott. Speratusnak ujabb életirói Cosack (Paulus Speratus. Braunschweig, 1861. 16. 1.), Préssel (Paul Speratus Elberfeld 1862.), Trautenberger (P. Sp. der Reformátor in den máhrischen Stádten etc. Brünn, 1868.), Tschackert (idézve Szláviktól Pr. E. I. Lap 4. sz. 61. 1.) egyhangúlag idézik Speratusnak »Wie man trotzen soll aufs Kreutz« című művéből az ő saját, következő mondását: »was gleich daran soltt mich hinab rollen lassen, da fingén die tollen Theologen zu Wien ein Spiel mit mir an, damit mein Zug gen Ofen hinterging.«. A művet, melyből az idézet vétetett, én nem láttam ugyan, de hitelt adok három egybehangzó, önmagam által olvasott tanúnak, kik mind idézik az említett, Speratus Páltól származott mondást. Hitelt adok pedig annyival inkább, mivel Speratus budai működéséről több egykorú tanút nem ismerek és mert ezen szereplésre Speratus élettörténetében időt nem találok. Speratus 1522. január 12-én tartotta Bécsben Róm. 12. 1. kk. felett ama híres beszédét, mely miatt menekülni volt kénytelen (Cosack i. m. 15., Trautenberger i. m. 1. 1.). Menekülési iránya Felső-Németország volt, de az iglauiak maguknál marasztották (Trautenberger i. m.). Iglauban létekor Luther irt hozzá 1522. május 16-dikán válaszképen (De Wette: Luthers Briefe VI. 33. 1.), melyből kitűnik, hogy oda nem épen akkor érkezett (Dem würdigen Doctor Paulo Sperato zu der Iglau seinem Freunde in Christo. De Wette. i. h.). Ez év julius 25-én, Jakab napján, Lajos király elfogatási parancsot ad ki ellene. (Közölve Trautenbnrger i. m. 1.) Ugyancsak e tárgyban jul. 28-án Thurzó Szaniszló olmützi püspök is ir az iglauiakhoz (közölve u. o.). Dacára az iglauiak kérelmének (u. o.), 1523-ban február 10-én Prágából kelt levelében (köz. u. o.). Lajos maga idézi Speratust és mint