Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-03-10 / 10. szám

lasztottak igazolatlanul, mint a mennyinek szabályszerű vagy kevésbbé szabályszerű érdemjegye volt a viseletből, azért a protestáns középiskolákban, íokép az ev. ref. iskolákban még mindig nagyon enyhén Ítélnek a tanulók magaviselete tekintetében*. Az állami középiskolákban az igazgatói megrovás a legvégsőbb büntetések egyike: nyomába lép — a consilium abeundi. A protestáns intézetekben pedig a fokozatos javítás eszköze, nem a fokozatos büntetésé. A javulás útjára vezet, nem az erkölcsi lanyhaság örvényébe. Eredménye is nagyobb, mert a hatása jobb. Aztán a protestáns iskolák legtöbbje — mint az évi értesítők bizonyítják — egy napon túl terjedő mulasztás igazolásául már orvosi bizonyítványt követel. A szállásadóktól majdnem mindig — olykor a szülőktől is könynyelmüen megirt bizonyítványok 90°/0

-a főfájást, oldalnyilalást, lábfájást, sőt sokszor cipőtalpalást vagy ruhafoldozást (amit a szünnapokon is el lehet végezni) ád igazolásul. A tanuló személye válogatja, de a legtöbb esetben az ilyen okok et nem fogadhatók. Egyik-másik intézetünk — igaz, sokszor túllőve a célon — nagyon is nagy szigorúsággal jár el e tekintetben, miként ezt az állami intézetekből került mulasztgató tanulóik fel is panaszolják. Az ilyen el nem fogadható okokkal igazolt mulasztásokat ugyanis aránylagos időre történő iskolai elzárással sújtják. Uj büntetés kiséri az igazgatói megrovást is, holott az állami iskolákban az igazgatói megrovás maga a büntetés. S az állami intézetekben csak azt tekintik igazolatlan mulasztásnak, mit a tanuló bizonyítványnyal — amit bárkije kiállíthat — nem okadatol. . . . Hinc illae controversiae! Méltányos volna-e, ha az elszenvedett büntetés után a tanulónak még erkölcsi fokozatát is leszállítaná az iskola? A kettős büntetés igazságtalansága és paedagogiai helytelensége kérdéses se lehet.. . A súlyosabb eseteket pedig mindig súlyos büntetés érte. Azoknak a számoknak tehát, hogy az ev. ref. középiskolák tanulói 132,752 igazolt órán kivül 6,775 órát, az ág. ev. középiskolai tanulók 132,469 igazolt órán kivül 2.140 órát mulasztottak igazolatlanul: belsőőértékét redukálni kell. Dr. Bakonyi Lajos. TÁROZA. A biblia epikai feldolgozásának történetéből. (Folytatás.) A reformációval megváltozik az egész költészet képe, a zárda szűk körét elhagyja s önállóan lép fel a világban. Jellege e korban is kizárólag vallásos, de most már protestáns lesz s igy az előző század emlékeivel együtt kivételt képez irodalmunkban, melyben aránytalanul csekély helyet foglal el s jelentéktelen szerepet játszik a vallásos költészet. Uj irányok, uj eszmék; uj célok, uj emberek lépnek a tespedő XV-ik század nyomába s a hitújítás, mint a németeknél főként, nálunk is mélyrevágó hatást gyakorol az egész szellemi életre, sőt megteremti a könyvirodalmat. Reformátoraink minden eszközt felhasználtak, hogy a régi tanokat megostromolják s az ujakat hév buzgalommal terjesztve, az egész nemzettel megkedveltessék. A protestantizmus egyik legerősebb fegyvere az igehirdetés, a hit hallásból vagyon; ám a szó nem hat el ') Budapesti Szemle 60-ik k. (1889. IV). 462. 1. mindenüvé, a hang a levegőben eloszlik, ők maradandó hatását akarták látni működésüknek s e célra a legalkalmasabb eszközül kínálkozott az irodalom. Ilyet nem találtak, teremtettek hát maguk egy egészen ujat. Nincs számba vehető reformátor, ki egyúttal iró. sőt a legtöbb esetben könyvnyomtató és könyvkereskedő is ne lett volna egy személyben. A nép nem tudott olvasni, megtanították olvasni. Dévai és Erdősi nyelvtanokat irnak, társaikkal együtt mindenfelé iskolát alapítanak s az olvasni már tudóknak kezökbe adják legelőször is a könyvek könyvét, a bibliát. A bibliafordításokat nyomban követik az Írásmagyarázati művek, melyek a biblia megérthetését nagyban elősegítették. A kultuszból száműzik a latin nyelvet, s hogy a nép aktiv részt vehessen abban, énekeket irnak számára nemzeti nyelven, s épen nem ismerik félre a költészet rendkívüli hatását az eszmék terjesztésének szolgálatában. Pedig igazi költő egy sem volt közöttük; nem is koszorú után futottak ők: eszméik győzedelme volt egyedüli célja törekvésüknek. Anyagi haszon, jutalom, hiu dicsvágy egy lépést sem tétetett velük; szivükben szent meggyőződés lángolt, tetteiket nagy célok vezették s szemeik előtt mindig és mindenben a megújított vallás érdeke lebegett. Elszántabb sereget, mely céljainak annyira tiszta tudatával birt s azokért minden eszközzel küzdeni, s az életig mindent áldozni annyira elhatározva volt, alig mutathat fel a szellemi harcok története. A nagy átalakulást most csak a költészet terén vizsgálva, első tekintetre szembe ötlik már a lírában a tartalmi különbség. Az előző század lirai központja Mária, a reformáció százada egy sorral sem gazdagítja e dicsénekek gyűjteményét, ez közbenjárót a Jézuson kivül nem ismer, általa egyenesen jut Istenéhez. Lirája azért meglehetősen egyhangú s minthogy nem vallásos dal, hanem egyházi ének, szigorúan dogmatikus, melynek ridegségét némileg enyhíti a mély vallásosság és szilárd meggyőződés, mely némi melegséget kölcsönöz az előadásnak. Nem belső szükségszerűség hozza létre e műveket, hanem külső; a gyülekezetnek ének kell, melyben nemcsak buzgólkodik, hanem a melyből egyúttal meg is tanul egyes hittételeket. Tartalmukat azért nem annyira egyetemes jellegű vallásos igazságok, mint inkább felekezeti dogmák képezik, mely körülmény a költői érdeket mindenesetre célszerűségi szempontok alá helyezi. A középkor oly kedvenc költői műfaja, a legenda számára lehetetlen kedvezőtlenebb talajt képzelni is, mint a reformáció. Az uj szellem könyörület nélkül törölte ki e buja tenvészetü műfajt szentjeivel, vértanúival, égi közbenjáróival, Máriájával együtt tárgyai sorából. Amint elméleti téren tabula rasa-t csinált vissza egész az apostoli hitformáig s egyenesen a biblia alapjára szegezte magát, a vallásos költészet terén sem tűrt meg semmit, ami a biblián csak hajszállal is tul ment. Az egész század ugyan bő epikai irodalmában egyetlen legendaszerü tárgyat látunk, Szent Gratiánustól István vértanú történetét, s bár e történet is a biblián alapul, a protestántizmus mégis mintegy ösztönszerűleg kerülte, hogy a még csak alig eltemetett martirologiák újra kelését az ily tárgyak feldolgozásával elő ne segítse. Átalában bizonyos józan irányt képvisel a reformáció a költészet terén is. A képzelem tűltengése, a hagyományokra alapított tanok extravangánciái, a középkori egyház babonába vagy lelkisötétségbe vesző hite, mely a hirhedt »quia absurdum«-mal tudott csak önmagáról számot adni, mintegy kihivták az elfogulatlan ész ellenhatását s csinált tekintélyek által nem *) Először közli s ismerteti Nagy Sándor Egy. Phil. Közlöny IX. 162.' 1.