Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-01-07 / 1. szám

desen, jajszó nélkül viselte hosszú s talán kinos szenvedéseit, ajkairól panasz és zúgolódás soha sem hallatszott. Az erős lélek türelmével hordozta a maga keresztjét, mint férfiúhoz s keresztyén bölcshöz illik. S a mint csendesen és jajszó nélkül szenvedett, úgy halt meg is. De bármily csendes és zajtalan volt is halála, hogy utolsó nyögését még a körülállók is alig hallhatták, legfölebb az a hű és igaz sziv, mely főié hajolva ajka utolsó lehelletét felcsókolta s szive utolsó dobbanását a magáéba vette, — mégis, mint a mikor egy hatalmas oszlop kidől, vagy egy terebélyes, százados tölgy, fejszecsapást ól, vagy a vihar által kicsavarva gyökeréből, a földre zuhan, mely táplálta vala, estének tompa moraját meghallotta az egész város, meghallotta az egész ország. Igazán egy hatalmas oszlop dőlt ki, melyen egykor az állam nagy épületének egyik sarka nyugvék; igazán egy terebélyes élőfa zuhant le, melynek minden levele egy gondolat, minden gyümölcse egy tett vala, mert gyökereit mélyen bocsátá a tudás termékeny talajába s a hazaszeretet meleg földébe; törzse életerőt szítt gyökeréből s ágai az erőtől duzzadoztak. Az akaraterős szellem, mely az életerős testben lakott, a mélyen gondolkodó s mindent a végokáig kutató és az utolsó szálakig boncoló elme, mely a szoborszerű koponyában fészkelt : tiszteletet, csodálatot gerjesztett maga iránt önkénytelenül, mert őserejének maga és mindenki akaratlan is hódolt. Okoskodásait, a mélységig és magasságig csak kevesen követhették, de azoknak senki ellen nem állhatott s cáfolatokat megkísérteni is ritkán lehetett. S még a mikor az állam kormányában s a király tanácsában elfoglalt helyét el kelle hagynia: az ország tiszteletét s a fejedelem kegyelmét vitte magával a magánéletbe. A magánéletbe ? Nem; a tudomány szolgálatába, melyben ifjú kora óta állott, melyben szellemi kincsei egész gazdagságát gyűjtötte, hol elméje messze világító fáklyáját meggyújtotta vala s folyvást táplálta. S az egykori egyszerű pápai kálvinista tanár, hazánk legelső tanintézetén, a budapesti tudomány-egyetemen foglalt széket s annak kitűnőségei közt kitűnőség, díszei közt is egyik kiváló lőn, doktor a doktorok sorában. Ernyedetlenül munkás és bölcshöz illő egyszerű életét anyagi siker koronázta, lehetővé téve s módot és eszközöket nyújtva neki arra, hogy holta után is éljen, hasson s megörökítse nevét. Élete utolsó éveit pedig, még erős férfikora teljében a hü szeretet nyájas világa házi mécse derítette fel, egy szerető és önfeláldozó nő képében, ki elvesztése feletti fájdalma mély gyászát azzal az öntudattal vígasztalhatja, hogy a hitvesi kötelességet — melyre esküdött — igazán az utolsóig teljesítette És mi legyen a mi vigasztalásunk, barátainak ? Hogy évtizedeken át birtuk és magunkénak nevezhettük e fényes elmét, az állam, az egyház, a tudomány e világító szövétnekét. Az ily szellemek elköltözése még a kételkedőket is meggyőzheti a lélek halhatatlanságáról, mert ha a legparányibb porszem sem veszhet el a mindenségben, csak helyét és alakját változtatja, s a sötét földről fel szállva, a nap fénysugarában csillámlik, — hát ilyen lélek elveszhet-e? Sőt inkább itt hagyva a földi por és sár rátapadt anyagát, a testet, levetve annak nyűgeit: menynyivel inkább fog fényleni az örökkévalóság fényében! E gondolat, e remény, e hit legyen a vigasztalásunk e koporsó fölött is, mikor azt a sirba lebocsátva behantoljuk, enyészetnek adva, a mi enyészni való. de lelki szemeinkkel kisérve a szellemet, a végtelenségbe szárnyalót. Ez adja ajkainkra a fájdalomnak enyhületet kereső imádságot is.« E szép gyászbeszéd után Vccsey Tamás jogkari dékán, az egyetemi tanárok nevében mondott meleg hangú búcsúztatót, minek végeztével hat lovas gyászkocsin a kerepesiuti temetőbe vitték a halottat, hol az egyetemi ifjúság részéről az olvasóköri alelnök mondott utolsó Isten hozzádot az elköltözöttnek. Dr. Sass István koporsója mellett. — Borjád, 1891. dec. 6. — Nem jött váratlanul itt a halál, mégis mindnyájunkat mélyen megdöbbentett. Dr. Sass István, Tolnavármegyének tiszti főorvosa, az országos közegészségügyi tanács tagja, Ferencz .lózsef-rend lovagja elhunyt áldásos életének 70-ik évében. Koporsója felett hangozzanak ezen prófétai szent igék: »A kik az Ürban bíznak, azoknak erejök megujul és szárnyukkal magasságra repülnek, mint a saskeselyűk; futnak és nem fáradnak el, járnak és nem lankadnak meg«. (Ézsaiás XL., 31.) Fenkölt lelkeddel magasra törtél, megdicsőült, te is, mint orvos, mint ember és mint családfő. Magasra törtél, mint orvos. Minden pálya dicső, ha azon erőnket és időnket rátermettséggel s lelkiismeretességgel a közjónak szenteljük. Dicső, magasztos az orvosi pálya. Az orvos: pap. A pap hivatása, hogy az Ige szövétnekével világosítva, a vallás balzsamával gyógyítva vezesse a lelkeket mindig tovább, mindig fölebb a menny felé; az orvos hivatása, hogy a drága kincset, a jó egészséget az embernek visszaadva, képessé tegye őt a menny felé vezető uton magas célja megközelítésére. Mert e földön a testben, e porhüvelyben fejtheti ki a lélek a maga tehetségeit. Ép testben ép lélek. Mig a pap a léleknek, az orvos a testnek, s ezzel együtt a léleknek is orvosa. Méltán illeti hála és tisztelet az orvosokat, mint az emberiség jóltevőit és Tolnavármegye méltán dicsekedhetik kitűnő orvosaival. A szentlőrinczi paplak szülte az európai hirű Balassát, Borjád nemzette Sasst, kinek neve messze szárnyalt. Oh mert, dicsőült, te hivatásod magaslatán álltál. Hány szenvedő betegnek vittél enyhületet palotába és kunyhóba egyiránt! Hány halót adtál vissza az életnek, a társadalomnak és kedveseinek! Magasra repültél, futottál a dicső pályán s nem fáradtál el, jártál-keltél s nem lankadtál meg. Magasra törtél, ezért siratunk és ezért vigasztalódunk. Magasra törtél nemcsak mint orvos, hanem mint ember is. Benned párosulva volt együtt »mélység és magasság « : mély kedély és fenkölt lélek. Homlokodon ott ült a tudás fénye és méltóságos komolysága, arcodon a szívjóság és nyájasság. Szavaidra, Írásodra s tetteidre, mint fényes bélyeg, oda volt nyomva a bő ismeret és széles látókörű műveltség és tudomány. Ember voltál a