Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-01-25 / 4. szám

S ha már egy szegény egyháznak is ily sokba kerül az, mennyivel többe kerülhet a módosabb és gazdagabb egyházaknak?! Ez az alkalom az, a hol minden egyes egyház «ki akar tenni magáért», s a fényes fogadtatásban egy sem akar hátrább maradni a másiknál. Hat az elnyomatás sötét korában vagy még az absolutismus idejében is volt annak értelme, a midőn a fényes fogadtatás sokszor a tüntetés jellegével birt. De hogy a mi korunkban az többnyire csak czifra sallang, a melynek terhét a szegény egyházak élénken érzik : ezt már kezdik belátni egyházunk jobbjai is. És én örömmel üdvözlöm e téren Weber S. lelkész urat, a ki ez ellen először emelte szavát föl, s vele együtt én is oda vélekedem, üogy az u. n. canonica visitátió minél egyszerűbbé teendő s csak oly egyházakra szorítandó, hol a püspök megjelenését különös okok szükségessé teszik.*) — s. RÉGISEGEK. Viszonválasz helyett appellata. (Folytatás és vége.) Hátra van még, hogy szóljak azon fe^yvereki ől, mik e sorok megírására egyik okul szolgáltak, miket Thúry tiszttársam, a tévedés kiigazithatása felett érzett örömében, ellenem használni jónak lát, s védelmi helyzetből támadó állásba lépvén ár, azok által teljesen harczképtelenné akar tenni. Első fegyvere, hogy szavaim helyébe némi tekintetben synonym, de még is nem ugyanazon jelentésű oly szavakat állit, mik a mondat érteimét alterálni alkalmasok; vagy pedig a mondatot — czéljához képest — átalakítja. Nem kis különbség van például a között, mit én mondottam, hogy Thúry Siboltijának, a benmaradt tévedés meghagyásává!, a Szemlében megjelenni nem lehetett volna és a között, mit ő számba ád : «nem lett volna szabad czikkének a Szemlében megjelenni.)) Nem kis különbség van a között, mit én 1888-ban, e szavakban írtam meg: ccaligha tévedek, ha azt állítom, hogy ö (Sibolti) volt az első lelkésze a nagy-szombati ev. egyházközségnek ; ő volt az első, ki e helyütt nyilvános istemtiszteletet tartott az ev. egyház szertartása szerint)) és a között, mit Thúry collegam reám akar disputálni, mintha én «azt akartam volna mondani, hogy 1576-ban volt először istenitisztelet Nagy-Szombatban.» (Saját szavai). Ugyan nem azt akartam mondani. A mit akartam : megmondottam, hogy Sibolti volt — véleményem szerint — a nagy-szombati ev. gyülekezet első lelkésze ; ő tartotta ott az élső nyilvános istenitiszteletet az ev. egyház szertartása szerint. A mit Thúry szerint tudnom kellett volna: úgy látszik tudtam — s beismerése szerint föl is emlegettem — és mégis ((jellemző)) — ismét egy nagy szó! — reám nézve, hogy Siboltit tartom első nagyszombati prot. lelkésznek. Igen ! Én, ha hézagos ismeretem czáfolhatlan igazságaért senki előtt is felelősséget nem vállalhatok, ha, e részben kedvezőtlen viszonyaim, nagy könyvtáraktól távollétem és saját könyvtáracskám szegénysége miatt, a tanulmányomhoz szükséges forrásmunkákat csak kis részben használhatom, s az egyház*) E cikk közlése sürgősebb tárgyak miatt néhány hetet késett. Szeri-. történelem mezején tapogatódzva, csak combinatio utján vagyok kénytelen némely történeti tényre következtetni: mai nap is fentartom azon véleményemet, mit ez előtt két évvel Siboltira vonatkozólag mondottam, és csak örülni tudnék annak, ha előkerülendő — eddig nem ismert — adatok bizonyságot tennének ellenem és véleményem taVthatlanságának bevallására kényszerítenének, hogy tudniilik, a nagy-szombati ev. gyülekezetnek Sibolti előtt is volt lelkésze, és hogy ő előtte más valaki tartott ott nyilvános protest. istenitiszteletet. Kérek itt, különböztetést tenni. Qui bene distinguit, bene docet. Nem udvari, egyes patrónus által tartott, protegált lelkészről, nem a patronusok kastélyai vagy udvarházaiban végezett magán protest. istenitiszteletekről, de gyülekezeti Lik észről és nyilvános prot. isteni tiszteletről van szó. Jól érthette, sőt fölteszem jól értette ezt Thúry collegám, de tetszhetett neki ama gondolat, hogy fegyverének ily módon használása altal diadalmassá válik azon Szőllősy felett, ki már különb tévedést is produkált, mint Thúry, ki csak «lápsus calami)) vétségébe esett. És ha ugy volna is, mint Thúry állítja, ha az általa tévedésnek minősítettnél még sokkal nagyobb tévedést produkáltam volna is : nem volna okom, az előzmények utan, ezt szégyenleni és az irodalmi illem korlátai között nem volna senkinek joga arra, hogy produkált tévedésemért nekem szemrehányást tehessen, csak arra, hogy kímélettel kiigazítson és jobbra tanítson. Én ugyanis 1888-ban Sibolti Demeter című cikkemet, e Lapok hasábjain, csak akkor indítottam, mikor több hét lefolyása után is Onody Zs. szíves felkérésére senki feleletet nem adott — mint gyenge fegyverzetű egyén, a nyilvánosság elé azon őszinte s próbálkozásom kétes sikere felőli meggyőződésről tanúskodó szavakkal léptem : «Én, a mit tehetek, azt teszem. Talán bátorságomnak meg lesz azon eredménye, hogy az illetőkben érdeket költ, s őket tudománytáruk gazdag kincsének közlésére bírja; az általam és Onody ur altal ejtett tévedések, hibás sejtelmek és föltevések kiigazítására pedig — mindenesetre — serkenteni fogja.» A Thúry szerint produkált nagy tévedési passust is ezen szavakkal vezetem be : «aligha tévedek, ha azt állitom» stb. Cikkemet pedig e szavakkal zárom : «Én örülni fogok, ha ez érdekben, az illetékes tudós férfiakat fölszólalni hallom és általok jobbra taníttatom.)) És, ha viselkedésem s nyilatkozataim az olvasó által — javamra — figyelembe vehetők épen nem volnának ; ha csakugyan én nagyobb vétségbe estem volna annál, kit bíráltam: kérdem, hogy az én tévedésem mellett megszünik-e Thúry tévedése tévedés lenni? Másik fegyvere^ mivel győzelmét biztosítani s ellenfelét elnémítani akarja, saját működésének, az általa elért eredménynek, érdemnek előtérbe állítása s ezzel kapcsolatban ellenesének kicsinylése. A körmendi főiskola XVI. századi létezését levéltári kutatásai alapján, ő világosította meg ; Sibolti műveit a most élőkkel ö ismertette meg. Elismerem itt érdemét, mint elismertem a történelem terén kitüntetett szorgalmát. Elismerem, hogy mielőtt Sibolti műveit tanulmányozhattam volna : ő tőle tamiltam meg, mit azelőtt ném tudtam. De én nem szégyenlek tőle tanulni —• s róla most is azt vallom, hogy Sibolti műveinek ismertetése által elismerésre méltó szolgálatot tett. Csak azt nem tudtam a legközelebbi ideig megállapítani, mi lehetett annak oka, hogy Thúry — ezen általam ohajtott — ismertetést miért vonta el e Lapok olvasó közönsége elől ? s miért tette tanulmányát egy Folytatás a mellékleten.