Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-02-08 / 6. szám

múlnak. Mint kifogástalan éneket örömmel ajánlom fölvételre ! Az L. zsoltár azon gondolatot foglalja magában, hogy az Istennek Ítélete igazság szerint vagyon ! Az Ítélet rettenetes. Megemésztő tűz száll a gonoszokra; örök üdv és béke az igazakra. E kettős gondolat vonul végig e költeményen. Magasztos, költőileg szép minden sora. Kifogás alá mindössze a «— megidézi ma' —» és ((vegyétek észbe» kifejezés esik, mely könnyedén fölcserélhető oda illőbbel ! Még szebb, szerencsésebb átdolgozás az LI. zsoltár, mely lélekben és igazságban való áldozatot tesz az ur oltárára. Dicséretre méltó azon eljárása is szerzőnek, hogy a 137. zsoltár gyönyörű mélabús dallamára irta át e bűnbánati éneket. Kegyelemért esedezik; a háborgatott lélek nem mentegetődzik, nem rejtegeti a vétek nagyságát, hanem töredelmesen bevallja s az irgalmas Istentől várja bűnének bocsánatát. Helyes felfogás, szerencsés öszszevonás s valódi költői erő nyilatkozik e ritka szép zsoltárban, megtartva sok helyen az eredetinek ódon zamatát, sajátos kifejezéseit is. Az LVII. zsoltár saját dallamára van átirva. Hasonló tartalmú ének az előbbenivel; de nem olyan szép feldolgozásban. Itt még uj átiratra van szükség s az efféle ragositások : egiglen, pediglen ne szerepeljenek még mindig rím kedveért. A LX — LXIII. zsoltár ugy tartalmi, mint alaki tekintetben gyenge. Az a mély hit, bibliai szinezet ezekben sehogysem található fel, melyek pedig jellemzik mind a négy zsoltárt. Tartalmatlan sorok, gyarló kifejezések, szerencsétlen összevonások bő számmal található ezekben. Minő kifejezés például ez : Nagy sok nemzetiségekre ? ! vagy az efféle öszszevonás, ragositás : ((sziveidben átkok rejtvék ; te megsegíted az igazt ; igaz hited el ne vesztsed!)) Ilyen öszszevonással irni még balladában sem járja meg nem pedig gyülekezeti énekekben, hol a dallam könyedségére is fő súlyt kell fordítani ! Értékesebb ezeknél a LXV. LXVI. LXVII. zsoltár átirata anélkül azonban, hogy ezeket is kifogástalanoknak lehetne mondanom. Legtöbb szerencsével van irva a LXV., hol a költői erő és színpompa kivált az első 5 versszakban jut é rvényre; de már a vége felé sokat veszt erejéből ! Nem helyes felfogású a LXVI. mert csak általánosságban beszél: holott az eredetiben a zsidó nemzetre vonatkoztatja a csodálatos megszabadítást; az átdolgozott zsoltárban pedig okvetlen édes magyar nemzetünkre kell, mely szintén bőven kivette részét a csapásokból; 0I1 de ki az isteni kegyelemből is, mert a mint a költő mondja: Megfogyva bár, de törve nem, él nemzet e hazán. — Kevés javítással van itt a LXVII. Csak toldozása az eredetinek; pedig ez —• egy a megszokottabb, kiválóbb énekeink közül ! A LXXI. zsoltár gyengébb még ezeknél is. Pedig a forma nem nehéz s a tartalom is gazdag. Gyökeres javítást igényel! F.-Barczika. Szuhay Benedek, ref. lelkész. BELFOLD. Mi fáj az ultramontánoknak ? Fáj az ultramontánoknak, kik nemcsak a klérusból, hanem némely jezsuiták által nevelt arisztokratákból is kerülnek ki (óh fájdalom !), hogy'a híres és meggyőződést öldöklő ((uralkodó vallása képtelen nevezet hivatalosan és névleg eltöröltetett. Az igaz keresztyén és hazafi óhajtása pedig az egyenlőség magasztos elvénél fogva az, hogy az életben, a roppant vagyon s ezzel járó tekintélykülönbség, papuralom is eltöröltessék; mert ha Pál ap. elmondhatá, hogy «nincsen sem zsidó sem görög között különbség, mert mi mindnyájan egy vagyunk a Krisztusban)); mennyivel inkább elmondhatja a protestáns, hogy róm. kath. és prot. között az állami javadalmazásra nézve, nem volna szabad különbségnek lenni; mert avagy nem édes gyermekei-e a protestánsok is a hazának épen ugy, mint a r. katholikusok és a testvérek meghasonlását, nem a szülők megkülönböztető szeretete szokta-e leggyakrabban előidézni?! Irigységnek ezt nem lehet nevezni, hanem a legméltányosabb sőt legigazságosabb követelésnek ! Fáj az ultramontánoknak, hogy a prot. egyházak is anyaszentegyháznak nevezik magukat ; holott szerintük, mi szakadárok, eretnekek vagyunk ! Pedig, ha mindenikünk a ker. vallás egyedüli tűkre és kútfejébe, az evangéliumba néz: mi protestánsok egyező hitünk és szertartásaink mellett, könnyen magunkra ismerünk, de r. kath. atyánkfiai egyáltalában nem. Igenis, mi elszakadtunk a r. egyháztól, hogy visszatérjünk a hálátlanul elhagyott ős anyaszentegyház emlőihez ! Kik hát a valóságos szakadárok ? a felelet mintegy magától jő. El hát a testvériség s egyenlőséggel homlokegyenest ellenkező s eltaszító gúny és csúfnevekkel! Még inkább fáj nevezetteknek, hogy a protestánsok, valamint maguknak korántsem arrogálják, ugy tőlök is kereken megtagadják az «egyedül idvezitő anyaszentegyház)) czímet. Pedig ők magok is tudhatnák vagy talán tudják is, hogy nincs az az egyház, mely^ ő magában még a papot is idvezitené és hogy az Űr előtt mindenki kedves, ki az ő akaratát cselekszi ; miért hát e kétkedő, kizáró és másokat lealacsonyító czím s ennek a hívek hitébe, mint a más felekezetűeket megvető és lenéző bigotismusnak beoltása ? ! Fáj az is, hogy a protestánsok ama Rómában ülő pápának hatalmát sem egyházuk, sem az állam irányába el nem ismerik. Oh pedig be méltán ! mert a legtöbb ártatlan vér elejétől fogva az ős ember égrekiáltó zsarnoksága és fanatismusa miatt folyt. Ez volt az országok, birodalmak vallásfelekezetek közötti legtöbb meghasonlás, háború, egymás ellen törés kútfeje ! És ez az ős ember, ki sok más tekintetben is többet vétkezett Isten és emberek ellen, mint sok egyebek, ez az ember merte fölvenni a «csalhatatlan» szent nevet! Risum teneamus! hogy az a nélkül is temérdek dogma szaporodjék és a vakhit annál jobban terjedjen «ad majorem Dei glóriám ! Bizony, valóságos áldás lenne az emberiségre, ha a pápák személyében ez ős ember, mint helytelen Krisztus helyettese, elpusztulna! Fáj az is, a kinek t. i. fáj, hogy most már nem hirdettetnek ki prot. lelkészek által a következő pápista ünnepek és hogy a prot. hívek ezeken szabadon dolgozhatnak, természetesen botránkoztatás nélkül! No de hála a jó Istennek! erre nézve már post festa vagyunk. Bizony rosszul esett szegény protestánsoknak, kivált nagyobb munkaidőben nolle velle ünnepelni azaz : heverni. A minthogy elejétől fogva ellenezte a klérus a vegyes házasságokat, és ha ilyenek mégis mindig voltak, kiktől aztán nem mulasztotta el a téritvény vétel által a lélekhóditást, mitől nagy fájdalmára időmultával elesett; s minthogy továbbá az sem elégítette ki, hogy