Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-02-08 / 6. szám

Harmincnegyedik évfolyam, 6. sz. Budapest, 1891, február 8, PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓ-HIVATAL: IX. ker. Pipa-utca 23. szám. Előfizetési ára: Félévre 4 frt 50 kr., egész évre 9 frt. Előfizethetni minden kir. postahivatalnál; helyben a kiadóhivatalban. Egyes számok ára 20 kr. Hirdetések dija: 4-hasábos petit sor többszöri beiktatásáért 5 kr., egyszeriért 7 kr. sorja. — Bélyegdíj külön 30 kr. TARTALOM : V e z é r c i k k. Püspökeink és a parokhiális teendők. Zsilinszky Mihály. — A felső-tiszai egyházkerület eszméjéhez. Gönczy Sándor. — Iskolügy. Népoktatásunk állapota. Fábriczy János. — Tárc a. A gyóntató-szék erkölcsi veszélyei. Chiniquy műve nyomán, Hetesy Viktor. — Könyvismertetés. Fejes István: Előmunkálatok az Énekeskönyvhöz, Szuhay Benedek. — Belföld. Mi fáj az ultramontánoknak ? Kiss Károly. — Észrevételek a lelkészválasztási törvényjavaslatra. Szenthity Károly. — Nekrolog. Emlékezés Soos Gáborra. Gyöngyösy László. — Irodalom. — Különfélék. — Adakozás. — Hirdetések. Püspökeink és a parokhialis teendők. E Lap mult évi deczember 7-én megjelent számában, Weber S. szepesbélai ev. lelkész ur tollából «A püspöki teendők egyszerűsítéséről)) c. a. igen figyelemre méltó czikk jelent meg, melynek tartalma megérdemli, hogy behatóbb megbeszélés tárgyává tétessék. Talán nem tévedek, ha azt hiszem, hogy e becses lap nagyérdemű szerkesztője is ezt óhajtotta elérni azon szerkesztői megjegyzésével, melylyel W. czikkének érveit olvasóinak különös figyelmébe ajánlotta ; s egyúttal aposztrofálta alólirottnak nevét is, mint aki először vetette fel azt az eszmét, hogy püspökeink magasabb hivatásukra való tekintetből, szabaditassanak fel a mindennapi parochialis teendőktől. Minthogy W. czikke az élet tapasztalataiból, a múltnak tanulságaiból és a protestantismus szelleméből merített komoly érvek alapján támadja meg álláspontomat, sőt azt a protestantismus alapgondolatával is ellenkezőnek találja : tehát indíttatva érzem magamat az övével ellenkező nézetemnek helyességét néhány, szintén komoly érvnek felhozásával bebizonyítani. Erre annál inkább kötelezve érzem magamat, mert a bányai ev. egyházkerület közgyűlésén tett indítványomnak okai a nagy közönség elé nem hozattak, s ennél fogva azokat helyesen czáfolni sem lehetett. Mi a fölvetett kérdésnek a lényege? Az, hogy püspökeink a reájok bizott magasabb püspöki teendőknek teljesithetése tekintetéből szabaditassanak föl a mindennapi parochialis teendőktől. Vagy kérdés alakjába öntve : nem volna-e helyes, sőt kívánatos dolog egyházalkotmányunkat a kor haladásához képest akképen módosítani, hogy püspökeink csak püspöki teendőket s ne egyúttal parochialis functiókat is végezzenek ? Természetesen minden papi jogoknak fentartása mellett. Ezen kérdésre W. azt feleli, hogy nem ; én azt felelem, igen. Lássuk: miért? minő okoknál fogva? Talán nem szükséges hangsúlyoznom, hogy ezen kérdés fölvetésével nem valami romboló ujitást akarok behozni, hanem egyedül a prot. egyháznak a kor szelleméhez mért haladását kívánom előmozdítani. Miből következik, hogy amely pillanatban komoly figyelemre méltó okokkal e czél ellenkezője, tehát egyházunknak kára vagy (

veszélye mutattatnék ki — aminek lehetőségét alig hiszem — azonnal kész vagyok indítványomat visszavonni. Kiindulási elvül a hazai protestantismusnak azon általános elvét használom, mely szerint az evangyéliomi egyház, meggyőződésünk szerint, a keresztyénségnek leghívebb és legtisztább kifejezője; s mint ilyen, hivatva van az élet vallás-erkölcsi irányzására, a szellemi, és erkölcsi haladás és tökéletesedés elvének; megvalósítására ; szóval hivatva van arra, hogy amit mint egyház, a szentírás alapján, igaznak, szentnek és jónak tart, azt az életben is létesítse. Ha a hazai protestantismus ezen magas, hogv ugy mondjam: világtörténelmi hivatásának nem tud, vagy nem akar megfelelni; ha behunyja szemeit a gőzerővel haladó korunkat mozgató eszmék hódítása elől ; akkor, csekély nézetem szerint, létjogosultsága megszűnt; akkor a reformátió nem volt egyébb, mint egy szerencsétlen forradalom, melynek emlékét, a katholikusok kívánsága szerint, legjobb — elfelejteni. Azonban azt hiszem a protestantismus ennyire soha sem fog sülyedni. Erős meggyő-