Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-12-13 / 50/b. szám

gévei birt és ha mi meg akarjuk őrizni egyházunknak méltán féltett jogait: tekintettel kell lennünk, mi az, a mi ma az állam érdekeit veszélyezteti és ezen érdekekkel nekünk is számolnunk kell. De számolnunk kell korunk igényeivel is. Egyházunk alkotmányának jellege összhangzásban áll és alapjában megfelel korunk igényeinek is. Az a széles demokratikus alap, melyen egyházunk alkotmánya és igazgatási rendszere is nyugszik, megfelel korunk felfogásának. (Tetszés.) De korunk egy másik jellemvonása a gyakorlati irány. Az reális, szemmel látható, kézzel fogható eredményeket kiván. Ilyen eredményű munkásságra egy jól szervezett testület sokkal inkább képes, mintha ugyanazon erők, de kellő szervezet nélkül működnek. (Zajos helyeslés.) Olyan szervezetet kell tehát adnunk egyházunknak, hogy az magasztos eszményi czéljait minél inkább megvalósíthassa. (Zajos helyeslés.) Olyan szervezetet kell adnunk egyházunknak, hogy azon magasztos igazságokat, melyeket templomainkban a felebaráti szeretetről és annak gyakorlásáról hirdetünk, az egyház mint szervezett testület a társadalomban megvalósítsa. (Hosszantartó élénk tetszés.) A humanisztikus intézetek fölállítására, a felebaráti szeretet munkáinak gyakorlására kell irányitanunk egyházunk törekvését. (Zajos helyeslés.) Azé az egyházé a jövő, a mely az újkor ellentétes felfogásait az ember ösztönszerű vallásos érzésével összhangzásba tudja hozni és e mellett, mint szervezett testület, az emberiség nyomorának enyhítésére, erejéhez mérve, a legtöbbet lesz képes tenni. (Élénk helyeslés.) Oly időben jöttünk össze, hogy egyházunk ügyeiről zsinatilag tanácskozzunk, midőn az egyház na_gy ünnepre készül. Készül az Úr jövetelének nagy ünnepére! Karácsonynak ünnepe közelget, felénk hangzik a karácsonyi evangélium: «Dicsőség a magasságos menynyekben az Istennek és e földön békesség — és az emberekhez jóakarat.)) Az egymáshoz való jóakarat — és a békesség szelleme vezéreljen tehát minket munkálkodásunkban. Es ezzel a magyarországi evangélikus egyház egyetemes zsinatának tanácskozását megnyitottnak nyilvánitom. ISKOLAÜGY. Bonyhád, Gyönk, Szegszárd. A távol szemlélőré nézve is fölöttébb érdekes és tanulságos ama harc, melyet Bonyhád és Szegszárd, Tolnamegye egy kis városa és szintén nem nagy — 14 ezer lakossal biró — székvárosa folytatnak egymás ellen a főgimnásium kérdésére vonatkozólag, s melyhez legújabb alakulásában Bonyhád és Gyönk gimnásiumának egyesitési kérdése járul, fölvetve Marhauser Imre bonyhádi tanár úr ((Egyesült erőveb cimű cikke által, e b. lapok f. évi 47. számában, más oldalról megvilágítva a 49. számában Vargha István gyönki igazgató úr részéről. Minthogy én már egyszer *) hozzászóltam e kérdéshez Bonyhád és Szegszárd küzdelmét illetőleg, nem avatkoznám bele ismételten Tolnamegye nemes értelemben vett «kulturharcába», ha a dolognak ép az a fordulata nem kényszerítene reá, melyet Marhauser és Vargha István urak felszólalásai folytán vett, s mely ma, midőn az összeült protestáns zsinatok a testvéri szeretet melegével üdvözölték egymást, de sokakban megfogamzott az a nem jogosulatlan aggodalom, hogy tovább aztán nemis fognak menni, még addig sem, ameddig most már lehetne és kívánatos — kétszeres fontosságú. Legyen szabad tehát e lapok olvasó közönsége előtt is hozzászólani ehhez a lokális érdekű, de jelentőségében országos kérdéshez. Országos fontosságú egyrészt az általános tanügyi politika, másrészt pedig a protestantizmus szempontjából. Én is külön akarom a két szempont elválasztása mellett fejtegetni az ügyet s elmondani nézetemet. Talán sikerül a kérdést uj oldalról megvilágitni, s oly megoldást ajánlani, melylyel az érdeklettek is meg lesznek elégedve, s a közérdek is nyerhet. Az ügy lényegét bizonyára ismeri e lapok olvasó közönsége. Két kérdés van egymással komplikálva. Az egyik az, hogy Tolnamegyének, hol két protestáns algimnázium van, a bonyhádi ág. ev. és gyönki ev. ref., több középiskola nincs, székhelye Szegszárd, már régóta törekszik arra, hogy főgimnáziumot nyerjen, s erre különböző lépéseket tett, a kath. klérus és a megyei oszlopemberek körében hatalmas pártfogókat szerzett s mintegy 60 ezer forintot gyűjtött. A százados bonyhádi algimnázium történeti jogán, a fejlődés utáni vágy által sarkalva és exisztenciáját féltve, teljes középiskolává való kiegészítését irta programmjára, magában a városban összegyűlt e célra hirtelenében vagy 11 ezer forint, s még 30 ezer forint tőkére s 9 ezer forint évi államsegélyre volna szükségük. Szegszárd igényeit székhely voltával, jelentékeny hivatalnoki karával, a fitlokszera pusztításával, s azzal okolja meg, hogy Tolnamegyében még nincs főgimnázium **) Itt tehát az a kérdés, hogy a középiskolai oktatás általános követelményeit véve tekintetbe, Bonyhád, vagy Szegszárd törekvése *) «Sárospataki Lapok» f. évi 47. és 48. szám. **) A két ellentétes nézet hívei a «Budapesti Hirlaps hasábjain is nyilatkoztak, s a helyi érdekekkel megokolt álláspontjakat Bonyhád részéről . . . A,, Szegszárd részéről B. István fejtették ki, igen tárgyilagosan, Mint nem érdekelt fél, a közérdek, az országos szempontok álláspontjáról ugyanott én is hozzá akartam szólni a kérdéshez, de a szerkesztó'ség polémiától való féltében, nem nyitotta meg részemre hasábjait. Azt hiszem a lokális álláspontról nyilatkozók mellé nem ártott volna az országos szempontnak sem helyet engedni. A polémia zsilipjét a szerkesztő' mindig elzárhatja. B. B.