Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-12-10 / 50/a. szám

é atyák sem mentek soha pokolba, hanem ez világnak kezdetitől fogva valakik az áldott magnak birodalmában multak ki, a szent Ádámnak és Ábrahámnak kebelében szedettenek be, a mint a Lázár is, Luk. i6.» Előbb «micsoda az értelme?» (t. i. az. egész Credonak) című kérdésben ugyancsak a descendit ad inftros-ra vonatkozólag ezt mondja: «a mi adósságinkat, melyekkel Istennek a bűnért tartoztunk, megfizette, szenvedett az testben, megfeszíttetett átkunkért, meghalt halálunkért, eltemettetett és föltámadott megigazulásunkért.)) Vonjon tanúságot Beythe magyarázatából magának a kutatni szerető elme és lássa meg, hogy mily szabadelvűén magyarázta háromszáz évvel ezelőtt ez a magyar theologus a Credonak oly sok vitatkozásra okot és alkalmat adó helyét. Az apostoli hitforma ezen passusát: «miért mondja, hogy ült Istennek jobbjára?)) Beythe így magyarázza: «Hogy az böcsületet ajánlja, mely vitetett e mi Urunk Jesus Christusnak teste; mert nem üle Istensége szerint Istennek jobbjára, holott egy Isten az ő szent attyával, hanem az embersége viteték mindeneken felül, hogy dicsekednénk abba, hogy ami urunk és királyunk örök uralkodásban és dicsőségben vagyon az Istennel, és nem lehet azoknak valami fogyatkozásuk, kiknek ilyen hatalmas uruk vagyon. Az Istennek jobbja : Isten után főbirodalom ez világi hasonlítás szerint.)) Legyen szabad utalnom a szíves olvasót ezen becses Lapok 1886. évfolyamára, melyben Erdős József és Gyurátz Ferenc alaposan megvitatták az apostoli hitformának a két testvér felekezet között levő taneltérését, melyek szerint, meg symbolikus könyveink tanúsága szerint is a reformált egyház felfogásához közelébb áll Beythe adott magyarázatával, mint a lutherihez, s bátran állithatjuk, hogy ezen kérdésben is a helvét reformátió álláspontjára helyezkedett. Beythe Katechismusának harmadik része «Az imádságról)) szól, s tárgyalja abban az imádság kellékeit, tulajdonságait s azután részletesen megmagyarázza az Úri imádság minden egyes tételét. Mondhatom, hogy ezen rész, a legszebbek közé tartozik az egész művecskében; nagyon köríynyen, folyó értelmes, s e mellett nemes egyszerűséggel van írva, mintha érezte volna irója, hogy így bizonyosan serkent, buzdít vele az imádkozásra. A művecske negyedik része «A keresztségről)), az ötödik: «Az Urvacsorájáról» szól; világosan, röviden. Mivel azonban Beythénknek mindjárt említendő másik munkája majdnem kizárólag ezen két szertartással foglalkozik : feleslegessé válik itt bővebben foglalkozni vele, mindazonáltal még vissza kell térnem reá. Beythe István ismertetés alatt levő másik munkájának teljes címe a következő : «Mikeppen a köröztyéni gyeuleközetben az köröztségöt, Vr vachorayat, hazasok esköttetését, oldozatot, gyontást ect. Zolgaltassanak az egyházi tanytok, arról iratot könyvechke. Beythe István praedikátor által. Nyomtattatott Gyzzing Varasában Manlius Jánostul. Anno M. D. LXXXII.» 8-ad rétű 50 számozatlan levél; a szövegbe nyomott 6 fametszettel; ajánlva van «Az köröztyéni gyöleközetben tanytó hiv zolgaknak.)) Hogy ezen Agenda célját megtudjuk, hadd álljon a bevezetés, vagy helyesebben ajánlás második része, a mint következik : « Vannak pedig az keresztyéni gyülekezetben szentségek szolgáltatási, úgy mint az keresztség és urvacsorája, annak felette egyébb szentegyházi szolgálatban való tisztek, mint gyóntás (így), oldozat, esküttetések az házasságra stb., kiket az egyházi szolgának mind érteni kell, hogy Istennek hív szolgája és minden jó cselekedetekben gyakoroltatott legyen, hogy tudja Istennek népét jó útra vezérelni. Én pedig látom, hogy az mi szegény atyánk fiai között, kik egyképpen és kik másképpen rendelték ezen szolgálatok rendeit és így gonosz néven is vetettek nagy sokaktól, hogy egyiránt való szolgálatját nem tartották eszüknek a szegény köznép között, jól lehet, hogy ugyan nem volt gonosz, mert az egy fundamentumra a Krisztus Jézusra néztek. De hogy ezután efféle hírtűi is megmenekedjenek, hogy senki méltán ne kárhoztathassa viszálykodóknak, hanem egy módját tartsák mindenütt a szentségek szolgáltatásinak és egyébb egyházi rendeknek, röviden, Isten segítségéből, megírtam ezeknek rendit és szertartásit; nem úgy mintha magamnak többet tulajdonítanék a többi atyafiaknál, de netalán nincsen mindeniknek annyi értéke reá, hogy magától könyvet ereszthetne ki. Meglássák pedig, és a kiknek tetszik, éljenek vele ; akiknek jobb vagyon Isten hírével, éljenek avval; a szent lélek nem csak egyőnknek tartja az ő ajándékit, gazdag mindenekhez. Nektek ajánlom pedig keresztyén atyafiak ez könyvecskét, úgy mint akikhez tartozik, hogy ti oltalmatok alatt az Úristen által megmenekedjek minden gonosz akaróknak és irigyeknek dicsőssége ellen, és Istenünk dicséretire ez kevés munka is szolgáljon. Isten legyen veletek. Ti atyátokfia szolgatársatok Beythe István, Praedicator.» Eddigi nyomozások szerint Heltai Gáspár adott ki legelőször magyar nyelven Agendát 1550 körül, s ugyanezen kiadás jelent meg ő nála és ő általa bővitve 1559-ben Kolozsvárt. Csakhogy a mily nagy távolságra volt, különösen XVI. században Kolozsvár a dunántúli részektől, bátran állithatjuk, hogy itt a Heltai Agendáját nem igen ismerték, s közkézen sem igen foroghatott, vagy ha forgott is huszonhárom év elég volt arra, hogy elfogyjon a könyvpiaczról. A közszükségen segített hát Beythe, midőn Agendáját 1582-ben sajtó utján közre adta, hogy avval a keresztyén atyafiak éljenek, és a menynyire lehetséges, bizonyos egyformaság legyen elérve általa a gyülekezetekben, és ezen szertartások kiszolgáltatása körül ne legyen oly nagy eltérés, hogy ez sokak részéről félre magyarázásokra adjon alkalmat. A protestáns egyház egységét, egyházi szertartásainak kiszolgáltatásában bizonyos egyöntetűséget óhajtott elérni Beythe Agendájával. Ajánló sorai legalább erre vallanak ; vizsgáljuk meg azért könyvét, kivonatozzuk röviden tartalmát. Az ajánlás után következő lapon (A. v. lap) «Az köröztségröl» szóló címírás áll, alatta egy fametszetű kép, mely Jézus megkereszteltetését akarja ábrázolni. Az Idvezitő alsó testéig a Jordán vizében áll, fejét dicsfény veszi körül, felette ugyancsak dicsfényben egy kiterjesztett szárnyú madár van, jobbjai mellett egy pálmafa, mely a Jordán partjáról nyúlik égfelé; az Idvezítővel szemben keresztelő János áll a parton s kezével vizet hint a Megváltó fejére ; János háta megett közvetlenül egy angyal áll, s annak hosszú ruháját emelni látszik. Az egész metszés különben nagyon primitív, valamint a többi is az, de mert így is elég érdekes, sorrendben mindegyiket körül írom. Ezen fejezetnek, vagyis a keresztség szertartásának kivonatolásával nem fárasztom a szíves olvasót, megtalálhatja ezt Mitrovics Gyulának a Sárospataki Lapok 1888. évf. megjelent s a keresztség történeti fejlődését tárgyaló nagybecsű cikkében, ép azért áttérek a második fejezetre, az úrvacsora kiszolgáltatásának módjára.