Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-12-10 / 50/a. szám

kodik. Hz azonban nem tartja vissza attól, hogy néhány sorral azután, még Révész Imre tekintélyét is latba vetve, «a szavazattöbbséggel nyert győzelmek)) felett határozottan pálczát ne törjön. Hol van itt az elv?!.. Sem a konventnek, sem a kerületnek, sem a megyének nem akarja megengedni tehát, hogy legjobb meggyőződése szerint, a mint azt a kebelökben lévő tagok többsége megalkotja és kifejezi, határozzon, hanem ugy, a mint azt rajtok kivül- álló s nekik alárendelt némely testület vagy egyéniség (itt ismét elfogadná a többségi elvet) óhajtja. Végeredményében, ugy látszik, azt akarná keresztül vinni, hogy a presbyteriumok határozata fogadtassék el feltétlenül irányadónak nemcsak egyházközségi, hanem egyházmegyei, egyházkerületi és országos egyházi ügyekben is. De hiszen itt is meggyülhetne a baja a többségi elvvel, mert az egyik presbyteriumot leszavazhatná a másik, hacsak JL nagy-kállói presbyteriumnak nem szerezné meg az egyedül irányadó és döntő szavazat kiváltságát, valami privilégium de non appellando-féle előjogot, a melyet aztán tetszése szerint irányozhatna. Ide, ad absurdum vezet az ilyen okoskodás ! Nincs itt elv, hanem inkább bizonyos élelmesség, a melynek rejtett jelszava ez: éljen a többség ha velünk van, le vele, ha ellenünk. Minden képviseleti alkotmányszervezetnek, Így egyházunkénak is természetszerű folyománya a többségi kormányzat. A mig ennek elismerése mindnyájunkat áthatni nem fog, egyházunk alkotmányos intézményei kellőleg meg nem szilárdulhatnak. Nem tesz ügyünknek jó szolgálatot az, a ki téves nézetek hirdetése által annak bekövetkezését akadályozza s az elvi szempontokat hatalmi kérdésekkel helyettesíti. A centralisatióval sincsen szerencsésebb helyzetben a nép- és autonom jogok szabadalmazott és hősies elszántsággal küzdő védcsapatja. Az pedig épen egyik leghatásosabb vádpont, a nélkül, hogy valaha szabatosan formuláztatott s következetesen alkalmaztatott volna. Csak ugy kergetik egymást, ütődnek egymásba a legellentétesebb tanok; a legtökéletesebb eszmezavar kavarog a centralisatio fogalma körül, a mely csupán arra alkalmas, hogy egy-egy nyomósnak látszó argumentumot lehessen kihalászni belőle, szorultság esetén, a mi oly gyakran fordul ama táborban elő. Világítsuk csak meg egy pár vtnással azt az álláspontot! Évtizedeken keresztül közös óhajtás és törekvés tárgya volt egyházunk körében bizonyos országos egységbe való összeköttetés létesítése. Erre törekszik mindenki, mert érzi, hogy az egységben erő van, egyházunk feladatai pedig korunkban csak közerővel oldhatók meg. Még Révész I. is lelkesen küzd érette s országos főtanácsot javasol a központi kormányzat orgánuma gyanánt. Megalkotják aztán e czélból az egyetemes konventet némi nagyon korlátolt határozati joggal, tehát egy gyenge központi hatóságot; s azonnal feltámad abban a lelkes táborban a contralisatió állítólagos veszélye ellen való elkeseredett küzdelem... Hát, kérdezzük, hogyan gondolják azok az urak az egyház országos egységét létesithetőnek, ugy, hogy abban erő is legyen, az egyetemes egyház javára értékesíthető közerő, valamiféle közös orgánum nélkül ? Legyen az akár konvent, akár országos főtanács. Avagy itt is ad nornam többség, mely ha akarom kisebbség, valami olyan egységet akarnak, a mely nem egység? Aztán micsoda egység az, a hol nincsen bizonyos mértékű hatalommal felruházott központi főhatóság? Hiszen csak nem akarnak visszatérni ma, a midőn egészen mások a viszonyok és a feladatok, az egykori tehetetlen egyetemes értekezletek rendszeréhez?! Ugyan hol van itt ismét az elv, a következetesség?! Meggyőződésem az, hogy a konventnek törvényszerű hatalmi köre szűkebbre van szabva, semhogy annak keretében a közvárakozásnak megfelelő eredményes tevékenységet egykönnyen kifejthetne. De nem sajnálkozom e miatt felettébb, mert az alsóbb egyházi hatóságoknak, főleg az egyházkerületeknek annyira becses autonom jogkörét csorbíttatni nem óhajtanám, legalább kellő előnyök és biztosítékok nélkül nem. És mit látunk amott, a másik oldalon?! Ott folyvást azt hangoztatják, hogy a konventnek igen nagy hatalma mindent centraüsál, elnyom és leszavaz; leszavazza még az egyházkerületek többségét is. És mit tesznek tovább ? Azt, hogy évek óta izgatnak és harczolnak a mellett, hogy a konventi tagoknak presbyteriumok által való választását minden törvény és czélszerűség daczára keresztül erőszakolják. Nem látják, nem akarják belátni azt, hogy ma is tulhatalmas az ő szemök előtt a konvent, a midőn végtére is az egyházkerületek akaratától függésben van, a menynyiben tagjai ezek által választatnak: akkor bizonyára mindenható lenne, ha mint a legfőbb törvényhozó testület, t. i. a zsinat, ugy a konvent is legszélesebb fő hatalmi forrásra, a presbyteriumokra támaszkodhatnék, azok által választatván tagjai. Ez vezetne aztán valóban minden közbenső autonomiát teljesen megsemmisíteni képes centralisatióra. Mi lenne az egyházkerületből ezek önállása, súlya és tekintélyéből egy oly konventtel szemben, a melyre semmi befolyása, a melynek természetes hatalmi terjeszkedésével szemben fegyvertelenül kellene állania?! íme ! ismét hol van az elv, hol a következetesség ?! A centralisatio vádjának hangzatos jelszava alatt küzdenek és ugyancsak a centralisatio legveszedelmessebb alakjának érdekeit szolgálják részint öntudatlanul, részint talán némi hierarchikus mellékczélzatokból. Ezen törekvések ellen a leghatározottabban állást foglalni és a meggyőződés törhetlen erejével küzdeni mindenkor szent kötelességünknek tekintjük. Előttünk az egyházkerületek automon önállása a múltból ránk maradt legbecsesebb egyházalkotmányi örökség, a melyet minden centralistico-hiererchikus törekvéssel szemben érintetlenül fenn kell tartanunk. A kerületekben lüktetett mindenkor nálunk az egyház életereje; azok védelmeztek, ha elleneink megtámadtak; azok adtak irányt nehéz időkben, ugy, mint a békés munkálkodás korszakában. És ugy van ez ma is. Meggondolták-e vájjon mindezeket azok, a kik oly könnyelmű játékot űznek egyházunk nagyfontosságú érdekeivel s egész jövendőjével bizonyos félreértett jelszavak, tisztulatlan fogalmak s exclusiv hatalmi vágyak befolyása alatt? Ki merné állítani, hogy az utóbbi debreczeni zsinaton a konventi tagoknak az addig követett eljárástól eltérőleg, t. i. a presbyteriumuk által való választása csak szóba hozatott volna is?! Senki arra azon a zsinaton kifejezetten nem gondolt; sőt egyes egyházkerületek az addigi eljárás szerint meg is választották konventi képviselőiket időközben; maga a folytatólagos zsinat tudomást vesz arról s a többi kerületeket is utasítja, hogy a szokott módon a választást ejtsék meg. Kevés idő múlva egy különben érdemes pataki tanár előtt feltűnik a hírhedt 53. § f) pontjának kétértelmű szerkezete, felveti a kérdést; a közönséget alarmirozzák a szándékolt jogfosztás vádjaival; s az eredmény az lett, hogy az egyházkerületek maguk is egymásután térittettek le a törvények álláspontjáról, miután ráfogták a zsinatra, hogy, a mi senkinek eszeágában sem fordult meg, a konventi tagokat a presbyteriumok által akarta választatni. És ez az egész fordulat kiindult az