Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-12-06 / 49. szám

boldogult szerző munkáját halála előtt jóval átdolgozta. Az érdekes kort tárgyaló jeles munka 21 ivre fog ter­jedni, előfizetési ára csak r frt 50 kr., a tanitó növen­dékeknek és az «Iskolai Szem!e» előfizetőinek 1 frt 20 kr ; tehát oly csekély, hogy bárki is megrendelheti, ki ha­zánk történelme iránt csak egy kissé is érdeklődik. Előfizetéseket és megrendeléseket még mindig elfogad az ((Iskolai Szemlew kiadóhivatala Csurgón (Somogy­vármegye.) ** Előfizetési felhívás. Ismeretlen névvel mint kezdő ifjú fordulok a nagyérdemű olvasó közönséghez, különösen a lelkész urakhoz és segédlelkész társaimhoz. Kinyomatandó művem címe: «Á Károli Gáspár és Káldi György bibliafordításai és a Károli biblia vé­delme)), és célja : 1. tehetségem szerintigazságot szolgál­tatni az elfogultsággal szemben Károli Gáspárnak és 2. a művemből befolyó esetleges tiszta jövedelemmel a Ká­roli-alap oltárán kötelességemet leróni. Célom első része tőlem függ és azt úgy igyekeztem elérni, hogy minde­nütt a tiszta igazságot tartom szem előtt, abban a meg­győződésben, hogy a részrehajló bírálatot csakis igazság­szerető és megvesztegetetlen kritika semmisítheti meg, egyik túlság a másikkal csak ellensúlyozható, de tiszta igazságra nem vezet. Ezt az elvet követem művem­ben tehetségem szerint mindenütt. Másik célomra csak az előfizetők nagybecsű pártfogása segíthet. Tisztelettel kérem azért e b. Lap olvasóit, hogy erre törekvésem­ben támogatni méltóztassanak. Művemre nézve még azt jegyzem meg, hogy azzal még theologus koromban pályadijat nyertem és azt ujabban átdolgozva bocsátom a nyilvánosság elé; továbbá, hogy részben a ((Sáros­pataki Lapok» is közölte. Terjedeleme 4—5 ív lesz sűrű nyomással. Előfizetési ára: 50 kr. Az előfizetése­ket vagy megrendeléseket kérem decz. 20-ig Sárospa­takra saját nevemre küldeni, a példányokat még ez év­ben szétküldöm. — Sárospatak, 1891. nov. 30. — Rácz Kálmán, theol. segédtanár. — A szép készültségű fiatal iró művét mi is ajánljuk olvasóink figyelmébe. KÜLÖNFÉLÉK. December hónapra, a zsinatok idejére, külön előfizetést nyitnnk egy forintjával. A zsinatokról kimerítő, pontos és gyors tudósításokat fogunk közölni. Intézkedést tettünk, hogy a zsinatok tartama alatt Lapunk hetenként kétszer je­lenjék meg. Régi előfizetőink ráfizetés nélkül a rendes árban kapják a Lapot. A külön előfizetés beküldését kérjük minél előbb, hogy a nyomtatandó példányok száma felől tájékozhassuk magunkat. Az első rendkívüli szám csütörtökön, dec. 10-én jele­nik meg. * Az országos lelkészi értekezlet végrehajtó bizottsága f. hó 4-én Kovács Albert elnöklete alatt ülést tartott. Jelen voltak: Begedi István, Lévay Lajos, Miklóssy Márton, Osváth Imre, Papp Károly, Péntek Ferencz, Szabó Károly, Szőts Farkas és Vasadi Balogh Lajos bizottsági tagok, Czike Lajos, Görömbei Péter, dr. Szabó Aladár, Feleki József stb. mint vendégek. Az augusztusi jegyzőkönyv hitelesítése után elfogadtatott a zsinathoz terjesztendő kérvény szövege, elhatároztatott kinyomatása és a zsinat tagjai közötti szétosztása. A kérvényt a bizottság zsinati tagjaiból és más önkényt jelentkezőkből Kovács Albert elnöklete alatt alakult bi­zottság fogja a zsinat elnökségének átadni. — A bizott­ság ezután barátságos értekezletté alakulván, elhatározta, hogy az ((Országos lelkész értekezlet)) állandó szervezé­sét munkába veszi, ennek előkészítésére alapszabály­készítő bizottságot nevezett ki (Kovács A., Balogh György, Görömbei Péter, Lévay Lajos és V. Balogh Lajos tagok­ból); kiküldött továbbá egy másik előkészítő bizottságot (Kovács, Papp Károly, Szőts Farkas, Kenessy, Szabó Aladár fővárosi, Kiss Áron, Czike Lajos, Garzó Gyula, Balogh Ferencz, Lévay, Görömbei, Kovács Ödön, Czinke István, Begedi István, Mitrovics Gyula, Antal Gábor, Szőts Sándor vidéki tagokból) azon megbízatással, hogy a zsinat tavaszi ülésszakáig a lelkészi értekezlet ügyét előkészítse, akkorra az értekezletet összehívja, programúi­ról, előadókról, helyiségről stb. gondoskodjék. Végül megemlítjük azon megállapodást is, hogy vasárnap este hét órakor az „Aranysas" szálloda nagy termében lel­készi ísinerkedési estély tar tátik. * A reformátusok zsinati előértekezlete decem­ber 4-én ment végbe a Lónyay-utcai főgimnázium dísz­termében. Tagok csaknem teljes számmal, érdeklődő közönség, különösen lelkészek nagy számmal. Az érte­kezletet Km Bertalan püspök mint korelnök nyitotta meg, lengületes szép beszéddel, mire a Konventnek a zsinat megnyitására és a jubilem megtartására vonatkozó határozatai olvastattak fel Tóth Sámuel konventi jegyző által. Elhatároztatott, hogy a vasárnapi jubiláris isteni­tiszteleten a lelkészek palástosan, a világi képviselők lehetőleg díszruhában jelenjenek meg. Az ág. ev. zsinat üdvözlésére Szász Károly püspök és Bánffy Dezső fő­gondnok vezetése alatt 15 tagú küldöttség neveztetett ki. Az ág. h. ev. jubiláris istenitiszteletre 32 tagu bizott­ság küldetett ki Pap Gábor püspök és Bánffy Dezső elnöklete alatt. A zsinat korelnökeiül Kun Bertalan püs­pök és b. Vay Miklós, körjegyzőiül Révész Kálmán és Győry Lajos lelkészi, gróf Teleki József és Tisza Ist­ván világi képviselők jelöltettek ki. A zsinat megalaku­lására következő jelöléseket tett az értekezlet: elnökségre Szász Károly püspök indítványára, Kun Bertalan és b. Vay Miklós, alelnökségre Pap Gábor és Tisza Kál­mán; jegyzőkül: Sziládi Áron, Tóth Sámuel, Mitrovics Gyula, dr. Kolozsvári Sándor, Tisza István, Véghelyi Dezső; háznagyul kijelöltetett Zseny József pestmegyei aljegyző. Az értekezlet folyamán bemutattatott az egye­temes presbyteri szövetség képviselője, Mr. Mathews Londonból, kit az értekezlet szíves éljenzéssel fogadott, s a zsinat a megnyitás napján fogja meghallgatni a szö­vetség részéről küldött üdvözletet. * Az evangélikusok zsinati előértekezlete szin­tén dec. 4-én tartatott meg, báró Prónay Dezső egyet, felügyelő elnöklete alatt. Először is kijelöltettek a zsi­nat elnökeivé: Péchy Tamás felügyelő és Karsay Sán­dor püspök, s kimondatott, hogy két alelnök is válasz­tassék. Ázután megválasztatott a ref. zsinatot üdvözlő küldöttség Péchy Tamás felügyelő és Sárkány Sámuel püspök vezetése alatt; majd a reformátusok vasárnapi istenitiszteletén résztvevő 30 tagu küldöttség Radó Kál­mán felügyelő és Karsay Sándor püspök vezetése alatt. Intézkedést tettek a zsinati képviselők mandatumának igazolására nézve, kijelölték zsinati jegyzőkül Győry Elek, Michaelis Vilmos és markó Sándor képviselőket a világi, Gyurátz Ferencz, Hándel Vilmos és Farbaky József képviselőket egyházi részről; háznagyul Perlaky Elek. Az evang. zsinat megnyitó ülését istenitisztelet előzte meg a Deák-téri templomban. * Az 1701. XXVI. törvénycikk százados évfor­dulója alkalmából ref. egyházunk templomaiban ország­szerte ünnepélyes istenitiszteletek tartattik mult vasárnap

Next

/
Thumbnails
Contents