Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-12-06 / 49. szám

Beythe István és hittani álláspontja. (Folytatás.) Beythe rendszerető, munkás, a közjót előmozdító, azon szívvel-lélekkel csüggő, buzgó püspök volt; csakhogy az a nagy tisztesség, melyre hivataltársai felemelték, később sok keserűség forrásává változott reá nézve, s erős meggyőződése, hosszas tanulmányozáson, következetes gondolkodáson felépült szilárd hite miatt a nemrég még nagy tiszteletnek örvendő püspököt a válság, a megaláztatás útjára sodorták. Értem az 1591. évi csepregí colloquiumot, melyen Beythe nyilvánosan a helv. hitvallás mellett foglalt állást, s az augustana confessiót hevesen védelmezőkkel szemben a reformált egyház tanfogalmát állította fel s hittani álláspontját teljesen arra helyezte, mely miatt az ellenfél elpártolt tőle, mi több, gyalázatosan meghurczolta, és ezen eljárásával majdnem egy félszázadig tartó elkeseredett tollharczra szolgáltatott alkalmat, mely a két testvér prot. hitfelekezetet mindinkább elidegeníttette egymástól. Tény, még pedig egy erkölcsi testület, a csepregi colloquium által igazolt tény tehát az, hogy Beythe István dunántúli püspök, 1591-től nyilvánosan reformátusnak tekintetett, nincs tehát semmi szükség arra, amit Fabó beleerőszakolt értekezésébe, azon kérdést vetvén fel abban : «volt-e Beythe református superintendens ?» s ezen kévdésre határozott nemmel felel. Mindenesetre túlbuzgó erőszakoskodás ilyenféle kérdést még csak koczkáztatni is, mert a csepregi colloquium történeti tény, abba mást beledisputálni, mint ami ott lefolyt, még a legnagyobb ékes szólással sem lehet, nem lehet annyival kevésbé, mert Beythe mát előbb, tíz esztendővel a csepregi collo quiumelőtt református szellemben nyilatkozott nyomtatásban megjelent munkájában, a melyet ismertetni, abból hittani álláspontját megállapítani célja éppen jelen soroknak. Az 1591. évi csepregi colloquiumtól tekintik némely evang. irók Beytbét a reform, hitielekezethez tartozónak, holott szerintem mindig ahhoz tartozott, csakhogy eme colloquium előtt az augustana vagy a helvetica confessiót vallók, legalább a dunántúli részeken, nem voltak a hitcikkekre nézve olyan szőrszálhasogatók, mint azután lettek, hanem az egységes protestantismus magas színvonalán állottak, közösen védelmezték közös érdekeit s nem egymás ellen indítottak áldástalan harcot, hanem minden erejüket a catholicismus gyengítésére, irányozák. Igy történt azután az is, hogy jóllehet bizonyára voltak úgy az augustana, mint a helvetica confessiónak buzgó igehirdetői, számot tevő gyülekezetei : mégis közös püspökeik voltak, együvé tömörültek, hogy annál erősebbek legyenek, s nem keresték a csepregi colloquiumig, soha, hogy a püspök, melyik confessióhoz tartozik, s ez az oka, hogy egyháztörténetirónk sietnek lefo glalni a közös püspökök mindegyikét saját hitfelekezetük részére, anélkül azonban, hogy tüzetesen vizsgálatuk tárgyává tennék hősük hittani álláspontját. Érdekes lesz hát mindenesetre, ha e részben kitisztázhatjuk helytelen történettudásunkat, s ha a régi tévedéseket ujabb és mélyre ható kutatásunkkal kiigazítani igyekezünk. Beythe István hittani álláspontját semmi másból oly szembetűnően meg nem tanulhatjuk, mint kis Kátéjából és Agendájából, melyeket nyilvános használatra ki is adott. Igaz, hogy négy kötet prédikáció, egy énekes könyv és a Stirpium Nomenclatur Pannonicus is irodalmi munkálkodása körébe tartozik, de hát ezekben alig van valami tárgyunkra tartozó, míg az említettem két könyve éppen magával a hittel, az egyes hitcikkekkel, az egyházi szertartásokra vonatkozó utasításokkal foglalkozik s önkényt alkalmas anyagul kínálkozik tárgyunkhoz. Vizsgáljuk hát meg mindakettőt. Az elsőnek teljes czíme ez : «Körösztyéni tudománnak rövid summája, az tíz parancsolatról, evangeliomról, imádságról, köröztségről és az úr vacsorájáról az gyermecskéknek isteni félelemben való nevekedésökért Íratott Beythe István predicator által. Nyomtatot Velágos-Várat Manhus Jánostúl 1582.)) Az egész 8-ad rétű 96. lap, s ajánlotta azt Beythe a ((Nagyságos ifjúnak Battyáni Ferencnek)), mint maga mondja: «néked pedig ajánlom uram ez könyvecskét, hogy az Ür Istennek félelmében is nevekedgyél, és hogy a te példádból egyebek is intessenek a mennyei tudománynak szerelmére, hogy Istennek minden jó akarattyával meggazdagodjanak és beteljenek.)) Mint a címírás mutatja, Beythe kis kátéjának első része a tíz parancsolattal foglalkozik. Munkája kezdetén eme felírást olvassuk : «Áz körösztyéni tudománnak fundamentomiról való rövid kérdözködések» tehát látni való, hogy iskolás gyermekek számára való, kérdésekben és feleletekben írt katechismussal van dolgunk, melynek legelső kérdése ez: «Körösztyén vagy-e atyámfia?)) Felelet: «Körösztyén vagyok.)) A következő kérdések, mind szabatosan fognak az előző kérdésre adott feleletből, a mi nagyon emeli Beythe munkájának értékét, s ezen világosságával fényesen példázza a gyermekek! kedélyvilágához való alkalmazkodását. Nem lehet kitűzött célomnál fogva, bővebb magyarázatokkal kisérnem a leghelyesebb elvek, a legjobb gyakorlat és alkalmazás szerint írt kis káté egyes kérdéseit és feleleteit, hanem sorba veszem annak főrészeit, és alkalmazom tárgyamra. A tíz parancsolatot, vagyis a törvényt Beythénk munkája első részében tárgyalja. Elmondja itt, hogy az két táblára Íratott, az elsőn Isten, a másodikon felebarátáink iránt való kötelességeink számláltatnak elő; az elsőn van' négy a másodikon hat parancsolat; ezután kérdi: «Melyik az első parancsolat?)) Felelet: «Azt mondja az Űr Isten : Én vagyok a te Urad Istened, aki, kihoztalak tégödet Egyptomnak földéről az rabságnak házából, idegen Istenid ne legyenek én előttem.)) Majd magyarázza a parancsolat értelmét bőven s kérdi «melyik a másik parancsolat ?» «Ne csinálj magadnak faragott képet és semmi ábrázatot az én hasonlatosságomra, se azokéra, akik vagy a menyégben vannak oda fel, vagy az földön ide alá, vagy az vizekben ez föld alatt, ne imádjad őket, se tiszteljed, mert én vagyok az te Urad Istened, te erős szeretőd, ki harmad és negyed nemzetségiglen megbüntetöm azféle atyáknak fiukat, kik engömet gyülöltenek, és ismég irgalmasságot teszök ez örökiglen azokban, kik szeretnek engömet és megőrzik az én parancsolatimat.» Ezt is bőven értelmezi és magyarázza s miután azt is elmondta «mit tanulunk belőlem utoljára oda' veti a kérdést a mi nagyon jellemző : «Nem így osztották ezt a régiek, hanem ezt az elsőhöz ragasztották és az utolsóból kettőt csiriáltanak?» melyre nézve ide írom az egész feleletet: «Ez az igaz osztásuk.)) Mert az első Istennek félelmére és tiszteletére tanít, az másik pedig ellenz az bálvány imádástúl, és magunktúl gondolt tisztöletöktől; az tizedik parancsolat pedig az kívánságokat tiltja és azt mutatja meg, hogy azok is bűnök Isten előtt, nem csak a külső cselekedetök. De hogy a másik parancsolatról az pápisták semmit nem emlékeztek, ez volt az oka, hogy az ő bálvány imádásukat és idegen Isten hivésöket inkább födözhették volna, és sok különb-különbféle