Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-11-29 / 48. szám

BELFÖLD. A szathmári értekezlet memoranduma a szathmári nőnevelö-intézetröl. Azon alkalomból, hogy a tiszántúli egyházkerület közgyűlése az egész kerület 13 egyházmegyéjét bizonyos körökre osztotta, s kijelölte, hogy mely egyházmegyék mely helyen felállítandó vagy már létező prot. felsőbb leánynevelő intézetet lesznek hivatva és kötelezve anyagilag támogatni, a szathmár-németi-i felsőbb leányiskola igazgató-tanácsa f. hó 12-ikén egy értekezletet hívott össze az ide utalt szathmári, n.-bányai, n.-károlyi és marmaros-ugocsai egyházmegyékből, s az ezen megjelent számos egyházi és világi férfiak testülete elé egy memorandumszerű előterjesztést tett, melybe befoglalta a támogatás módjai iránt való javaslatait is. E javaslatok elfogadtattak. A memorondum tartalma szélesebb körben is érdekelheti protestáns közönségünket. Ezért közöljük. Mélyen tisztelt értekezlet! Egy sokáig — egymást fölváltó nemzedékeken keresztül elődeink által elhanyagolt, vagv legalább érdemlett figyelemben nem részesített szent kötelesség, leányaink neveltetésének, magasabb műveltségben részesítésének érdeke, hozott össze bennünket, hazánk északkeleti vidékének protestáns gyülekezeteiből. Érezzük, de szemmel látható jelek is mutatják, hogy tennünk kell ez irányban, ha mint a köznevelés terén hazánkban mindig előljárt egyház, multunk emlékeire méltatlanokká válni, s jövőnket feladni nem akarjuk. Tettre készt a lelkiismeret, a protestáns öntudat. Áldott emlékezetű protestáns elődeinket vád nem érheti. A mennyit a sajat k oruk közgondolkozása tőlük várhatott a protestáns szellemű azaz szabadelvű és irányzatú művelődés érdekében, annyit ők megtettek. Mindenfelé a hazában felgyujtá áldozatkészségük a tudás, az ismeretekben való gyarapodás fáklyáit, s a nagyszámú protestáns közép és főiskolák, melyek majdnem kivétel nélkül valamenyien régi s általunk csak hanvaikban s emlékükben tisztelt elődök alapításai, megannyi fényes bizonyítékai az ő határtalan lelkesedésüknek a protestáns köznevelés és művelődés érdekéért. Ámde ez áldozatok mind csak a fiakért lettek hozva az elődök által ; s ők azon édes önelégültséggel, azon nyugodt öntudattal szálltak sírjaikba, hogy eleget tettek kötelességüknek. Azon előző idők közgondolkozása, mely a protestáns közép és főiskolákat életre liivá, még nem fejlett oda, hogy belássa szükségét az emberiség másik Tele, a női nem magasabb fokú képeztetésének. Hogy mily hatalmat ragad magához az, a ki, vagy a mely testület a leendő anyák, a családi körök és házi tűzhelyek védő angyalainak nevelését kezébe veszi, s a működés ezen mezejét uralja : erről csak később, mondhatom a mi korunkban győzte meg a közvéleményt a tapasztalás. Mi tehát, kik az egyházuktól való elnevelés vagy legalább az iránt hideggé, közönyössé nevelés számos tényeiben szerezzük a szomorú tapasztalatokat, mi, ama fiaink képzőintézeteiről gazdagon gondoskodott buzgó protestáns elődök utódai, nem hajthatjuk az övékéhez hasonló önelégültséggel fejünket a nyugalom párnájára, hacsak a magunk részéről minden tőlünk telhető áldozatot szintén meg nem hozunk protestáns nemzedékünk másik felének, leányainknak képeztetéseért, s magasabb műveltségben való részesíthetéseért. Az e részben való kötelesség tudatára először ébredés dicsősége, egész hazai protestáns egyházunkban — jól esik ezt ez ünnepélyes alkalommal konstatálhatni — épen ezt az északkeleti vidéket illeti meg teljes joggal, melynek nagytiszteletű espereseit, egyházmegyei gondnokait, számos lelkészeit, és világi oszlopférfiait itt tisztelhetni szerencsések vagyunk. Még sehol sem merült fel az eszme egyházainkban, hogy a társadalom közép és felsőbb osztályához tartozó protestáns családok leánygyermekeinek nevelése, s a római katholikus felekezeti zárdáktól elvonása czéljából magasabb műveltség nyújtására hivatott intézeteket kellene létesíteni, midőn a nagybányai egyházmegyének Szinyérváralján az 1857-ik év március 17. és 18-dik napjain, szép emléket hátrahagyva elhunyt néhai Melegh Dániel esperesnek, és megyénk ma is élő egyik jeles férfia, a pár évvel később vivott pátens korbeli protestáns küzdelem egyik előharczosa, Ujfalussy Miklós egyházmegyei gondnoknak elnöklete alatt tartott közgyűlésén határozat hozatott, hogy — a jegyzőkönyv saját szavai szerint — «egy protestáns nőnövelde, minekelőtte a zsinat által eszközöltetnék annak felállítása, létesíttessék Szathmáron.» Az előkészületek megtételére, a szathmári egyházzal s akkori irányadó férfiakkal való érintkezésre, tervkészítésre ki is küldetett egy egyházmegyei bizottság Darvay Ferencz tanácsbiró elnöklete alatt. Még azután öt különböző helyen és időben tartott gyűlésén a nagybányai egyházmegyének, forgott fenn az ügy, anélkül, hogy jelentékenyebb visszhangot keltett volna a legközvetlenebbül érdeklett körökben. Lelkes fölszólalások, küldöttségi jelentések nyomaira találhatni az 1858-ban Bikszádon, 1859-ben Apában, 1859-ben Remetemezőn, 1860-ban ismét Remetemezőn, 1862-ben Felső-Bányán tartott közgyűlések jegyzőkönyveiben, azonban az ez időbeli törekvések még folyvást csak a tervezgetés stadiumában hagyták a protestáns nőnövelde ügyét. Természetes is, hogy itt a városban kelle ez ügynek megtalálnia a maga embereit, lelkes barátait s csak akkor volt remélhető, hogy a sok tervezgetés óhajtott valósulásra vezet. És szerencsésen meg is találta azokat a szathmári egyház akkori főgondnoka, egyszersmind polgármester Gyene Károly és az akkori lelkészek s irányadó kortárs többi hitrokonok személyeiben. A németi-i egyház akkori lelkésze, a tisztelt és hálás emlékezetben álló György Lajos tervezete alapján, a város részéről nemesen fölajánlott 600 frtnyi és 8 öl tűzifa évi segély Ígérete mellett, Istenben vetett erős bizodalommal az 1862-ik és julius hó i-én megnyittatott a prot. felsőbb leánynevelő intézet. Lelkesedés szülte, bizalom üdvözölte, s meleg pártfogás karolta föl az egyelőre bérházban elhelyezkedett szerény intézetet. Majd túlszerénynek, a palotaszerű római katholikus zárdával szemben, a versenyképesség kifejtésére való tekintetből hátrányosnak találta a zsellérkedést, s a szathmári egyház által adott telken, saját, a czélnak megfelelő és viszonyainkhoz mérten díszes házat emelt a közbuzgóság a leánynevelés szent ügyének. Hálával kell itt megemlékeznünk a két testvér egyház, a szathmári és németi-i gyülekezeteknek, s azok tagjainak igen jelentékeny, erejöket szinte felülhaladó