Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-11-08 / 45. szám

Az egyházi egynemű (pénzbeli) adó beszedésére nézve részemről a következő módozatot látnám jónak : Az egyháztanács, akár a pénzre változtatott kulcs, akár az adóforint alapján eszközölné az egyházi adókivetést, elkészitené a B. tabellát, két példányban, mint a domesztikai kivetési ivet. Beküldené mindeniket, hitelesítés végett az esperesi hivatalhoz, a honnan az egyik példány küldetnék behajtás végett, a szolgabírói, eset- j leg alispáni hivatal útján, az illetékes községi (városi) elöljárósághoz, a másik hitelesített példány vissza az illető egyháztanácshoz. Az alispáni vagy szolgabírói j hivatal aztán ezen egyházi adó beszedését, fegyelmi büntetés terhe alatt, a községi elöljáróságtól épen olyan szigorúan követelné, mint az állami-, ártéri- községi stb. adónemek beszedését. A hivatalvizsgálat alkalmával az egyházi adóra vonatkozó rendeletek végrehajtását, főispán, szolgabíró épenugy számon kérné, mint az adó, ártér és a többi beszedését. Ha nem menne rendén az ügy, egy esperesi, esetleg egyháztanácsi felterjesztésre, az illetékes hatóság, fegyelmi vizsgálat terhe alatt kötelezné a községi elöljáróságot a szigorú és pontos eljárásra. A községi pénztárnok aztán saját beszedési naplóján számolná át a beszedett összegeket a gondnoknak, miről a gondnok külön számadást vezetne. Hallomásom,' értesülésem szerint, ebben sincs semmi uj és rendkívüli, sőt ugy vagyok értesülve, hogy némi igen kevés módosítással ez az eljárás és rendszer, már több helyt, főleg városi gyülekezetekben gyakorlatban van. Súlyt helyeztem már czikkem kezdetén arra, hogy én nem annyira a fizetés csekély volta, mint inkább a beszedés módozatát tartom sérelmesnek és lealázónak a lelkészi állásra nézve. Indokolásként beszedési javaslatom mellé ezen állításomat kell igazolnom. Egyik helyit tehát — kivált a hol keresztes élettel fizetnek — de vékás fizetésnél is van ily eljárás, igen kevés napot tűznek ki a behordásra s ez még a legelőnyösebb. Bejön, a mi bejön és van nagy áldomás. A mi kint marad és a vékás, garasos fizetést, az alábbi módok valamelyike szerint szedik be. Elindul a gondnok, vagy vele néhány presbyter (majdnem kizárólag ennyi sok községben a presbyter liszté) és szedik a papbért, párbért, proventust, conventiót, kepét, lukmát vagy a hogy nevezi az ősi szokás. Sokszor eljárnak egész nap, néhol, néha van látszatja, néhol, néha annyi sem, a mennyibe kerül az ebéd és a vacsora. Ez igy megy annyiszor a mennyiszer egy éven át. Néhol bejön szépen, legtöbb helyt a papiroson marad s évről-évre nő és százakra, ezrekre megnő a hátralék. Ezt aztán kiírják, hitelesítik, átadják a községi elöljáróságnak; de az nem lévén rá törvény által kötelezve és senki felelőségre nem vonván érte, tél— túl tesz. a mit tesz és a hátralék marad, szaporodik évről-évre. A pap és tanító esdekel, kunyorál, könyörög, rimánkodik, eredmény semmi vagy vajmi kevés. Másutt egyházfiak, pénz és termépykezelő egyháziak mivelik ugyanezt, s mint ifjabb és munkálkodni szerető emberek még kevesebb eredménnyel. Megjegyzendő, hogy a gondnokok és presbyterek, valamint a tiszteletbeli egyházfiak is sokszor akkorára halogatják az egyházi adó szedését — mert naponként dolguk van saját gazdaságuk körül — mikorára elfogy a buza is, a gabona, az:árpa, a tengeri, de sőt a pénz is. Á hátralékokat a lelkész vagy a lelkészi hivatal évről-évre, egész éven át csinálja, készíti, küldi, igazgatja, a községi elöljáróság örökösen kifogásolja, igazgatja, irja, törli, de be nem szed semmit. Nagy zaj van semmiért. Ha egyedül s kizárólag az ő kezökön lenne a kivetési ív, a B. tabella, mind e törülgetés és kifogáis az ő dolguk volna, a gondnok, illetve az egyháztanács csak a kivetett főösszeget kérné, sürgetné és követelné örökösen s csak a bevehetetlenek leírását eszközölné, a többi a községi elöljáróság gondja s dolga lenne. Én azonban tudok is rá példát, hogy községi jegyző azt nyilatkoztatta, mikép jobb szeretné, ha a kivetési ivet, B. tabellát, tisztán kapná s ő szedetné és a beszedett összeget ő könyvelné el, mint a kurátorok, egyházfiak, hibás, téves, zavart, kuszált hátrány kimutatásaival kell bajlódnia ; ő — íme —• egy tisztán kapott kivetési ívből' több eredményt tudna felmutatni, mint kurátor, presbyterek, egyházfiak s a presbyterium együtt.... S én elhiszem, főleg, ha az alispán, vagy főszolgabíró küldené hozzá azt a kivetési ivet, felelősség, fegyelmi eljárás feltétele alatt. De tudok esetet, hogy róm. görög katholikusok, izraeliták maguk meg sem kísérlik egyházi adójuk beszedését, hanem a kivetési ivet átadjak a községi elöljáróságnak és az szedi, hajtja és a gondnoknak illetve elnöknek vagy pénztárnoknak átszámolja. Miért ne lehetne törvényt hozni nekünk is reá, hogy a ref. egyházi adót is a községi elöljáróság, külön napló szerint szedje? !. . . Van azonban erre nézve még egy hatalmas és dönthetetlen érvünk. Mindazok ugyanis, a kik a gyakorlati lelkipásztorkodás terén forgolódnak, tapasztalják, tudják, hogy az u. n.: egyházi adónak legnagyobb részét, az iskola fentartás emészti fel, úgy a kisebb, még sokkal inkább a nagyobb egyházakban. A lelkészi hivatal sok helyt nagyobb részben földbirtokkal, alapítványokkal van dotálva, a mi meghagyandó volna bérleti kezelésre a lelkésznél jövőre is, esetleg átvehetné a földqi rtokot az egyház is; ellenben az egyházi adót: iskola, tanítók fizetése, iskola fűtése, tisztogatása, reparatiója stb. emészti fel ; tehát joggal kérhetnők az államtól, hogy ha ő fel nem tartja ezen iskolákat maga, legalább az egyházi iskolai adó beszedésére nézve nyújtson közegei, a községi elöljáróság által, az egyháznak segédkezet. Másrészről azért is a községi elöljáróságra kell ruházni az egyházi adó teljes szedését; mivel az egyházi törvény 5. §-a az autonomikus egyházi testülettől (presbyterium) minden jogot elvett s átruházta a polgári hatóságra; de csak félrendszabályt alkotott vele, most adja által teljesen. Különben meg az egyházi éleiben is elmúlt és úgy látszik, hogy örökre, visszahozhatlanúl elmúlt az az idő, midőn érvénye volt az ily levéltárban olvasható régi rendeletnek : «A kurátorok, egyházfiak hetenként kétszer az praedikátor házánál, scholánál, jelenjenek meg s ott való íisztjöket végbevigyék. Kik, ha tisztekben el nem járnak, mint hamis hitűek excommunikáltassanak.» Mert ma bizony nem igen jelennek meg azok az egyházfiak, meg kurátorok sem az praedikátor házánál, sem az scholánál és nem viszik végbe tisztöket, nem mintha hamis hitűek volnának; hanem mert az életgond, a napi munkájok nem engedi, aztán az excommunikáltatástól sem igen rettegnek ; tehát azokra kell bízni az egyházi adó beszedését, a kik a községtől az effélékért fizetést húznak ; de esetleg az egyház is adhat nekiek perczentet, mert ma a létért való küzdelem korában az lett a jelszó, hogy: «Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen», amit már a biblia is ígyen, fejezett ki: «a kik az oltár körül forgolódnak, az oltárról éljének'». * # *