Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-10-25 / 43. szám

roknak is kellene benne lenni, a kik a tudományoknak speciálisabb részeit is ismerik, s a theol. tudományok fejlődésének a mai színvonalán állanak. De szükségesnek tartanám bevonni a világi elemet is, hogy tudomásuk legyen arról, hogy azon egyének, kik egyházuknak vezetésére lesznek hivatva, milyen szakképzettséggel bírnak. Szükséges ez magukra a vizsgázókra is; mert a jelesekre emlékezni fognak s ha alkalom kínálkozik, támogatásukra számíthatnak. Budapest. Papp Károly. Jezsuita-missziók. (Vége.) Ez fellázította véremet s fegyverhez nyúltam .. . ez evangyéliom fegyveréhez. Izgatottan készültem vasárnapi mondandóimra. Jóllehet hiveim, a kik közül számosan elmentek a jezsuita-páterek hallgatására, kicsinylőleg szólottak felölök, mint a kik csak mesélni tudnak, én azonban tudtam róluk, a prot. egyház ezen legveszedelmesebb ellenségeiről, hogy czéljokat soha sem tévesztik szem elől s ha egyenesen talán nem, de egy-egy oldalvágással meg-megrohannak minket, eretnekeket, — ha nyíltan nem, hát szokásuk szerint, alattomban, legkivált a gyóntatószékben. S csakugyan, még idejében értesültem az egyik helybeli uri nő gyóntatásáról, melyet maga mondott el megbízható fültanúknak. Ez uri nő ugyanis a gyóntató jezsuitának a többek közt azt is elmondta, hogy két figyermeke kálvinista. <(Uram, irgalmazz ! hogy tudott egy kálvinista emberhez férjhez menni!,» szörnyűködék a jezsuita, de ha már elkövette ezt a nagy bűnt, legalább térítse meg». íme, igy űzik gyalázatos mesterségüket 1 .. . Azt is megtudtam, hogy az az István-gyerek, a kiről úgy szólott, mintha protestáns szülők kívánságára keresztelte volna el, nem protestáns, de tősgyökeres pápista szülék gyermeke, a kit teljes joggal keresztelhetett meg. És megtudtam még sok egyebet is, és felhíva éreztem magamat, szembeszállani a tiszta evangyéliom ezen megcsökönyösödött elleneivel, szembeszállani az evangyéliom fegyverével, az igével. Nem természetem pedig támadni a katholicismust, a mint hogy mi, szabadelvüségünkkel dicsekvő protestáns papok, különben is olyan szelid, olyan türelmes teremtések vagyunk, a minket eretnekitő és kiátkozó római katholikus testvéreinkkel szemben, hogy egész ujabbkori prédikáció irodalmunkban nincs talán két egyházi beszéd sem, mely élesen támadná az egyedül idvezitő-voltával kérkedő római egyházat. Ámde a báránybőrbe öltözött farkasok, a hamis próféták ellen dörgő nagy Mester ama szavai : «Mérges .kígyóknak nemzetségei !» emlékezetembe hozák és kötelességemmé tették: felölteni az evangyéliom éles szablyáját az evangyéliom iegdühösebb ellenségei ellen, megvédeni ellenükben igazainkat, evangyéliomon alapuló prot. egyházunkat. Már az első vasárnapi beszédemben is volt némi czélzás az igazság és szabadság ezen veszélyes ellenségire. A templomból kijőve pedig (a férfi hallgatóságom rendesen megvár a templom előtt) figyelmeztettem hiveimet, hogy résen legyenek a jezsuita-invasióval szemben, egyszersmind nem mulasztám el e szerzet történeti múltjáról is fellebbentem kissé a leplet. Mindezen előzmények, valamint a jezsuita-páterek egy heti viselt dolgai után, nagy érdekkel és rendkívül nagy számban jöttek fel hiveim a következő vasárnapi, azaz szept. 20-iki istenitiszteletünkre. Beszédem alapigéjét az efézusbeliekhez írott levélből (4, 15.) vettem fel: «Ne legyünk többé gyermekek, kik habozzunk és ide s tova hajtassunk a tudománynak akármi szele által, hanem az igazságot követvén szeretetben, mindenestül fogva nevekedjünk abban, a ki fő, t. i. a Krisztusban.)) És János apostol első levele (4, 1.) ama verséről kezdettem szavaimat: «Szerelmesim, ne higyjetek minden léleknek, hanem megpróbáljátok a lelkeket, ha Istentől vannak-e, mert sok hamis próféták jöttek e világra.)) Nézzük hát, melyik részen van az igazság? És sorra véve a római egyház dogmáit, szigorúan, bár lehető kímélettel és szeretettel tartottam meg felettök az evangyéliom világa mellett a vizsgálatot, pontról-pontra kimutatván, hogy nem a protestáns, de a római egyház az, mely letért a szentírás alapjáról s mely a Krisztus igaz tudományát megelegyítette. S mi vagyunk mégis az eretnekek ! Vajha szivére venné már egyszer a római ; egyház Jézusnak a szeretetről mondott főparancsolatját s ne bizakodnék el abban, hogy ez idő szerint még ő az uralkodó egyház. Egykor mienk volt a többség, s ha a jezsuiták és Szent-Bertalan-éjek nincsenek, ma is többségben vagyunk, s reméljük is, hogy egykoron az evangyéliom fog diadalmaskodni stb. Egy teljes óráig beszéltem, hallgatóim feszült figyelmétől kisérve. Hiszem, nem eredmény nélkül. Viszont a templom előtt is felemeltem szavamat, s elmondván egyet-mást a jezsuiták téritgetéséről, alaptalannak és ámításnak bélyegzém a protestánsok tömeges kitérésére vonatkozó állításukat, s megbotránkozásomnak adtam kifejezést, hogy a felvilágosult 19—ik században akadhat olyan Krisztus-szolgája, a ki óva intse híveit a velünk, eretnekekkel kötendő házasságtól... (Hát bélpoklosok vagyunk-e mi?) Attól kevésbbé is félek, hogy a közvetlen őrizetem alatt álló nyájból zsákmányt ejtsenek magoknak a ragadozó farkasok. Ám a közeli és távoli szórványokban, 11 különféle pusztán és majorban elszórtan élő mintegy 450 református lélekre méltán lehetek féltékeny. Ezek egy részét az idegenből beszármazott, hitfelekezetünk iskolájába keveset vagy épen nem járt cselédség képezi, kik közül igen sokan még vegyes házasságban is élnek. Ujabb időben pedig, azt veszem észre, épen ezen vegyes házasságban élő protestánsokra kezdik kivetegetni a hálót azok, a kiknek ez mesterségek. Az itt járt jezsuita-páterek is számtalan éles nyilatkozatot ejtettek a vegyes házasságokról, mig a gyóntató székben — bizonyára — minden ilyen házasságban élőt protestáns, hitvese áttéritésére ösztökéltek. El voltam rá készülve, hogy a szent misszió ez alkalommal is sikeresen fog működni ez irányban. Jelentkezett is nálam a második vasárnap egy kitérő, egy soponyai születésü s a helybeli püspöki uradalomhoz tartozó cseléd-ember. «Uram, feleségem és két gyermekem katholikus, nem jó az a kétféle hit... velők egy hiten akarok lenni, régi vágyásom már ez.» «Járt-e református iskolába ?» kérdém. «Soha, mindig katholikus iskolába, kath. templomba jártam, pusztán nevekedtem fel, hol nem volt sem iskola, sem templom református...)) Mit csináljon az ilyenekkel a lelkipásztor? El kell bocsátania csaknem szó nélkül a nyájból, mint a hova voltaképen sohasem tartoztak. «Mi közülünk mentek ki, de nem közülünk valók valának.w I, Ján 2. 1.9.