Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-10-11 / 41. szám

megye idősbjét, péczeli lelkészt — egykor a gr. Ráday család s Szemere Pál kedves papját, buzgó munkást a Szemere Pál hagyatékának, theologiai intézetünk érdekeinek megfelelő rendezésében, miről b. e. Török Pállal folytatott nagyterjedelmű levelezése tanúskodik, továbbá Szűcs József besenczei és Kov acs István katiidfai lelkészeket, kik — szomszédban egymás mellett majdnem egymás kezét fogva közel egy időben léptek a sirba. Az öregkor küszöbén állt már Soltra Alajos, ráczkevei lelkész is, ki a testi betegeket orvosi tudománya kiterjedt gyakorlatával s a lelkieket vallásos vigaszaival s mély erkölcsi érzete, puritán szelleme s majdnem a ridegséggel határos komoly szigora által gyógyította : maga pedig, nem csekély keresete mellett, bár bőségben élhetett volna, askétai szigorban magától mindent megtagadva élt, hogy keresményét holta után gyümölcsöztethesse az egyház és iskola javára. Közel százezer forintot hagyott némely közmivelődési intézményeken kívül azoknak az iskoláknak, az elemiektől kezdve, melyekben szelleme megnyílását s megizmosodását nyerte, különösen a csurgói és debreczeni főiskoláknak is. Igy a «non omnis moriarv-t — az «aere perenniusy)-ban valósította. Nekem azonban leíro régibb barátaim egyikét kell siratnom benne, az elsőt azok közül, kik a solti egvházmegye 30 évvel ezelőtti lelkészi karából keblökre öleltek ; s bár később egymástól elváltak utaink, barátságunk emlékét holtig megőriztük. A férfikor kezdetén, az élet bajaival küzdve, csapásoktól látogatva, de szellemben meg nem hajolva, sem megtörve, hanyatlott sírjába Baksay László sámodi lelkész, egyházi irodalmunkban is jó nevet és közbecsülést hagyva maga után, örökül — egyetlen örökségül — gyermekeinek. Végre segédlelkészeink egyik legjelesbike, pesti hitoktatónk, Török Zsigmond lőn egy szerencsétlen végzetnek az- elemek ellenállhatatlan erejének áldozatává : fürdés közben a Duna árjának egv örvénye sodorván magába azt, ki az élet örvényeinek ellene tudott állani! A tanitókar is egész névsort szolgáltat e véget nem érő szomorú jelentésnek. Először említem a két érdemkeresztes aggastyánt, Gacza János kölkedi és Szinok Sándor nagykőrösi tanítókat, kiknek koporsóját tanitótársaikon, egyházukon,. iskolás gyermekeik hosszú során kívül O felsége legmagasb elismerésének s a kicsin /ékre és alázatosokra is kiterjedő atyai figyelmének jelvényei kisérték. Bocsor Dániel nagyszokoli és Bársony István babarczi nyugalmazott tanítók, Dömötör József Izsáki egykori tanitó, utóbb kántor, a küzdelembe fáradva vitték testöket a sír felé; Dömötör Sándor —a solti egyházmegye tanítói nesztora, szintén 53 évi szolgálata után, de még tevékenysége megszokott s megkedvelt körében, ajkain a Simeon énekével, hajtotta le fejét Ura ölébe, Dúzs Sámuel öcsényi, Nemes Sándor gordisai, Szalai Sándor tabajdi, Oláh Sándor baracskai, Csajági Sándor kajászó-szentpéteri, Kút* Pál alsó-nyéki s végre az ifjú és férfikor határán, alig 30 éves korban idő előtt kidőlt Mákonyi Lajos^ csúzai tanitó — zárják be a hosszú sort. Áldás és béke emlékükön! Áldás és Isten kegyelme a halottakkal! — de legyen áldás és Isten kegyelme az élőkön és az ő munkálkodásukon is. Legyen áldás az egyház jóltevőin, Isten házainak építőin, a nemes „áldozattevőkön is, kiknek sorát ez évben is O felsége koronás királyunk nyitja meg s kiknek neveit és áldozataikat most is jegyzőkönyvünkben fogjuk hálásan megörökíteni. Szász Károly. „Csak gyümölcsei is lennének!" E becses Lap 38-ik számában, eg}- felette igen kedves cikkecske jelent meg «A pestmegyei lelkészek értekezlete)) felől, a melyben lélek és élet van.; S közlő, dr. Szabó Aladár felolvasása alkalmából, mely «A diakonissza intézmény története és fontosságaa cím alatt értekezett, e megjegyzést teszi : «Garzó barátunk és buzgó Ráday grófunk, bizonyára örömmel fogják olvasni e keresztyén tevékenységre való lelkes felbuzdulást.)) Hát csakugyan örömmel olvastam, s igy olvasta azt a fáradhatatlan buzgalmú Ráday gróf is, ki ez ügynek s szent vallásunk minden dolgainak, lelkesült és holtig hív barátja. Az a pont pedig, mely a minket lekötelező idézet után következik, igy van.: «Csak gyümölcsei is lennének !» Szabad legyen tehát nekem viszonzásul, a nagy. magyar alföld első gyümölcsét bemutatni, a mint következik : 1. A békés-bánáti reform, egyházmegye 1890. évi szept. 23 — 25. napjain Hódmezővásárhelyen tartott gyűlése jegyzőkönyvéből: ft/^z. Azon alkalomból, hogy Debreczen városában egy, az egyházkerületi közgyűlés által, egyházmegyénk tamogató pártfogásában is ajánlott, internátussal is egybekötött nőnövélde, illetőleg felső leányiskola felállítása terveztetik, Garzó Gyula lelkész indítványozza, hogv terjeszsze ki egyházmegyénk figyelmét a diakonisszaintézményre, s igyekezzék legjobb erejével oda hatni, hogy ezen, a vallás-erkölcsi nevelés szempontjából, felekezeti igaz érdekeinket tekintve, külföldön már eddig is oly áldásosnak bebizonyult evangyeliomi intézmény, a mi magyar ev. ref. egyházunkban is meghonosíttatván, ez által ne csak a napjainkban prot. csaladok által is megdöbbentő mérvben keresett apácza-zárdák káros hatása ellensúlyoztassék, de egyszersmind a vidéki népesebb egyházaknak segédkéz is nyujtassék arra nézve, hogy — főleg a polgári osztály szerényebb kívánalmainak megfelelő, s igy sokkal kevesebb költséget is igénylő kissebb nőnöveldéket, illetőleg ily, kiválóan protestáns szellemben működő és általánosabb szükséget