Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-09-06 / 36. szám

R. tanári gyámegylet: hálája jeléül; a Prot. orsz. Árvaegylet: volt elnökének; a Ferenczvárosi kör: a kerület kitűnő polgárának; egy Árva: felejthetetlen jóltevőjének; a VI. ker. Kép. Ig. Tanácsa: szeretett elnökének; a VI. ker. Polg. Kép. Tanártestülete: Ballagi Mórnak; Peskó Medárd és neje: szeretete jeléül; Leboczky Gyula: felejthetetlen .sógorának; Csontossy János és neje: régi jóakarójának halas tisztelettel; Enyedy Miklós és neje: bánatos szivvel; Franklin-társulat igazgatósága: tisztelt tag-J O O O o tarsanak. E közben a gyászház udvara egészen tele lett. Leghamarább jöttek el könyeikkel azok a nők, kik közül, ha jót kellett tenni, a Boldogult sohase hiányzott Mindnyájukat elősorolni lehetetlen. Megszámlálhatatlanok ők, mint jótetteik és könyeik. Hogy csak a legkivalóbbakat mégis felemlítsük, ott voltak özv. Székács Józsefné özv. Tciök Pálné, Znzen Janka, özv. Győry Vilmosné, Licdemann Károlyné, Sebestyén Gyuláné Stettina Ilona stb. Majd a Prot. Árvaház növendékei jöttek. Oly szomorú volt valamennyi. Szegény gyermekek, atyjukat siratták, pótolhatatlan jó atyjukat. Hogy örültek, mikor látták maguk közt. Nem is volt örömük, ha Ballagi bácsi ott nem volt. S ez a kéz nem fogja őket simogatni többé, ezek az ajkak kitörő örömet többé nem szereznek, vizsgájukon nem lesz ott többé soha az, ki nélkül, mig mozogni bírt, nem esett meg egy. vizsgájuk sem. Hátra állottak szépen. Ne lássa könnyeiket más, csak a Mindenható. Majd az egyes testületek érkeztek, A környékbeli lelkészi kar Sípos Pal esperes vezetése alatt. A Theol. Akadémia Petri Elek igazgatóval; a pesti ref. főgymnasium tanári kara: Vámossy Mihály igazgatóval; a pesti ref. egyháztanácsa: Szila ssy Aladár, Gtczey Samu, Darányi Igtiácz, Tokaji Nagy Lajos, dr. Baibás Józsefi. Vecsey Tamás, dr. Hamary Dániel, Szilágyi Sándor, dr. Csiky Kálmán, Sáska Sándor presbyterekkel; Nagy Gusztáv theol. tanár, a sárospataki főiskola képviseletében; Kis Béla, mint a gyönki gymnasium megbízottja. A helybeli ev. egyház képviseletében: Horváth Sándor lelkész, Batizfalvi István tanár. Kurtz Vilmos és Dégen Titus rom. kath. plébánosok. A főváros részéről: Eáth Károly főpolgármester, Gerlóczy alpolgármester, Alkér Gusztáv, Kun Gyula tanácsosok, s több bizottsági tag. A Tud. Akadémiától, Báj ó Eötvös Lóránd, az Akadémia elnöke, Szily Kálmán főtitkár; Beöthy Zsolt, Vambéiy Ármin, d>\ Goldzieher Ignácz, Heinrich Gusztáv, Patterson Arthur egyetemi tanár stb; az irók és művészek közül: Horváth Gyula, ifj. Ábrányi Kornél, Király Pál, György Aladár, Péterfi Sándor, Törs Kálmán, dr. Cőőz József, Vasvári Kovács József stb. Közéletünk más jelesei közül ott láttuk; Tóth Lőrincz kúriai tanács elnököt, Bernáth Elemér kir. tablai tanácselnököt, Vadnay Károly ország, gyűlési képviselőt; Szász Róbert min. osztálytanácsost; Thúróczy Adolf fővám igazgatót, dr. Budenz József és dr. Kanyurszky György egyetemi tanárokat, Tóth József pestmegyei, és Verédy Károly fővárosi tanfelügyelőket, Majovszky Vilmos törvényszéki elnököt; dr. Toldy László főlevéltárnokot; dr. Lengyel Sándor műegyetemi tanárt; dr. Lédeter Ábrahám paedagogiai irót; dr. Liedemann Károly ügyvédet, a prot. árvaegylet val tagját, Medrey Zsigmond és Frey József hírlapírókat, Kálosy József kir. törvényszéki bírót, Hegedűs Károly ipariskolai igazgatót, dr. Kiss Áron áll. tan. képezdei tanárt, Kaiessey Kálmán vasúti és hajózási főfelügyelőt, Brccskó Lajos prot. árvabázi igazgatót, a 48-as honvédegyesület két öreg küldöttét stb. De kí győzné leírni mindazok nevét, kik nagy halottunk koporsójánál utolsó Istenhozzádra megjelentek. Lassanként közeledett a gyászszertartás megkezdésének ideje. A theologiai kántus, mely ezúttal, mivel a tlieologusok még távol voltak, sebtiben ifjú lelkészekből, tanárokból és segédlelkészekből alakult, már várta ifj. Szotyori Nagy Károly karnagygyal Püspök úr érkeztét. A koporsót, az unokák, dr. Lengyel Endre és neje és a család koszorúitól borítva, lehoztak az udvar közepére. Letették oda, hol a Boldogult nem nagyon régen egyik jó menyét siratta el tőle maradt egyetlen kis unokájával. Most a kis unoka állott az ő egykori helyén; ő siratta a jó nagyapát. A koporsóval a család is lejött; könnyező szemeikkel keresve a kedvest, ki helyett csak bánatot találtak. Pont fél 4-kor jött Szász Károly püspök úr, Baksay Sándor esperes, Papp Károly lelkész és Kenessey Béla theol. tanár kíséretében. Meglátszott rajta, hogy egyik legjobb, legigazabb, legrégibb barátját jött temetni. Megkezdődött a gyászszertartás. A theologiai kántus egy gyönyörű gyászdalt énekelt, ennek elhangzása után állott fel Püspök úr. Kezdett beszélni. Szemei könybe lábadva, lelke leverve a fájdalomtól. Hagyjuk érintetlenül ezt a fájdalmat, csak csudáljuk azt a lelki erőt, mely a következő beszéd elmondására képes volt: Sok koporsó felett állottam — Sz. H. Gy. — magasztos hivatalom sötét árnya ez, — mindig örömmel viselt palástom szomorú suhogása! — de kevésszer oly meghatottan, s alig valaha oly tehetetlenül mint Ballagi Mór koporsója fölött. Mindig meghat a koporsó tekintete: úgy vagyunk vele, mint a ki saját végét álmodja meg s hideg veritékkel homlokán ébred nyugtalan álmából — hisz mindnyájunk bizonyos vége ez — s egyikünk sem kerülheti cl az élet talányainak e megoldását, mely mint a gordiusi csomó ketté vágása: semmit sem old meg, sőt új, nehezebb talányokat ad föl; s mindig tehetetlenek vagyunk a koporsóval szemben, mert a halai szomorú abrázata megbénítja bátorságunkat, .elzsibbasztja erőnket, nem tehetünk semmit, alig tudunk mit mondani. De e koporsó felett meghatottságom kétszeres, a személyes emlékeknél fogva, melyek mint egy csoport költöző madár érkezése s távozása, ugyszólva rohamosan közelgnek s «bús krúgatássab) vesznek búcsút; a több mint negyvenéves barátság kötelékeinél fogva, melyek e halál által szakadozni látszanak, bár úgy érzem még erősebbre fűződnek. S tehetetlenségem érzete erősebb mint valaha — nem csak mert a halál ellen semmit sem tehetek — de mert szólanom kell s tehetetlennek érzem magam arra: mit mondjak? Egy oly gazdag, sok oldalú, roppant lathatárt s mélységet és magasságot felölelő élet összeomlása fölött mit mondjak? mit tudjak mondani? Hogyan állítsam föl képét, az emlékezet számára ? Hogy szedjem össze egyes köveit, oszlopait, boltíveit az összeomlott dicső épületnek ? Hol kezdjem, a sok. közül? Nem, én azt el sem kezdem most; arra több idő, több higgadtság, mint a mennyivel most — s mindenek fölött több erő kellene, mint a mennyivel átalában rendelkezem. Mert tekintsem-e a változatos gazdag életet, mely homályban, nyomorban szennyes porban kezdődik, s fáradhatatlan munka és a bele oh ott isteni szikra által, jóllétre, hírnévre, érdemkoszorura, maradandó nyomok s alkotások teremtésére küzdi föl magát; hasonlatos a