Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1891-01-25 / 4. szám
tudomásomra!) Ám a protestánsok csekély számú képviselői sem hallgatták el, jog, igazság és méltányosságból merített érveiket, elannyira, hogy a pro és c ont rá felszólalók egyenlő számmal (de érveikre nézve nemegyenlő súlylyal) levén, a főispán szavazást rendel el, mely természetesen a szavazók számának, a katholikusoknak győzelmével végződött. E végzés ellen Külley tanácsbiró ur fogalmaz íelebbezést, melyet a megyének minden nem kath. (sőt sok kath. is) bizottsági tagja alá fog irni; sőt tervben volt, hogy sok ezer aláírással monstre-pelitio intéztessék a ministeriumhoz. Azt hiszszük azonban, hogy ha egyházunk vezér fér fiai is közbevetik magukat, erre nem lesz szükség, mert ily jogtalanságot, hogy jelentékeny részben nem kath. árvák vagyonából gyűlt összegen a kath. felekezetnek állítsunk proselyta nevelő intézetet, a kormány helyben nem hagyhat, hanem igenis megkívánja, hogy a minden felekezetű árvák számára állított intézet felekezet nélküli legyen ; t. i. az árva-atya és anya csak az erkölcsiség őre legyen, mig a vallásos nevelésről maguk a hitfelekezetek gondoskodjanak. A mi ma, Baranyában történt, holnap itt és ott történhetik, mert a megyék a tartalék-alapot általában árvaházak létesítésére fogják fordítani; vigyázzunk, hogy megannyi melegágya ne vettessék a katholicismusnak, meíy egyre jobban kiterjeszti lobogáját, s mint többtöbb harczost von sorai közé. Valóban fájdalommal tapasztaltuk, hogy a világi elem, mely ezelőtt 20 évvel a felvilágosuhsággal tüntetett, ma határozottan a clericalismusnak fanaticus híve, mely azt állítja ugyan, hogy felekezeti vitát nem akar, de csak oly értelemben, hogy szó nélkül engedjük magunkat az egyedül üdvözítő egyház aklába tereltetni. Ébren legyünk! Résen álljunk! Őrök , vigyázzatok ! Ha el nem keresztelhetnek: el nevelnek bennünket. Vigyázzunk! Nagyváty, 1891. január 14. Morvay Ferencz, reform. lelkész. ISKOLAÜGY. Népoktatásunk állapota. Népoktatásunk állapota egyrészt a legújabb (19-dik) ministeri jelentésből Ítélhető meg, másrészt egynémely tanügyi mozgalmakból, melyeket a jelentés föl nem tüntet. A legutóbbi ministeri jelentés a népoktatásnak 188s /9 -dik évi állapotáról szól. Több s érdeklőbb szakaszai adatokat, terveket, ígéreteket, elismerést, panaszokat közölnek: az országos közoktatási tanácsról, a népoktatás körében tett ministeri intézkedésekről, a tanköteles és iskolába járó gyermekekről, a népoktatási intézetek számáról, jellegéről, fokozatairól, a tanítás eredményéről, a tanítókról, a népiskolák fentartási költségeiről, a tanítóképzésről s kisdedóvásról. Az országos közoktatási tanácsot rpinisterünk újból szervezi, azt remélvén, hogy új szervezetében jobban fog az megfelelni az országos oktatásügyet irányító hivatásának. Nevezetesen azt vallja be a minister, hogy a közoktatási tanács eddig nem ismerkedhetett meg az iskolák tényleges állapotával, hogy véleményei nem voltak eléggé gyakorlatiak, hogy munkája igen fáradságos és díjazása elégtelen, volt. E bajokon a minister legközelebb segíteni akar a közokt. tanácsnak újból szervezésével. Áz új szervezet főbb elvei szerint a tanács 36 szavazó tagból s még a közokt. minisztérium kebeléből kinevezett tisztviselőkből fog állani, mely utóbbiak azonban csak consultativ joggal bírnak. A tanács 30 tagja u. n. tudományi és iskolai két szakosztálylyá alakittatik; Előbbi inkább az iskolák tantárgyaira, tankönyveire, utóbbi inkább a paedagogiára s iskolaszervezetre fordit gondot. Hogy e két osztály működése összhangzó lesz — a mi lényeges kellék — arra csak annyiban van kilátás, a mennyiben «ugyanazon tag tudományi és iskolai szakosztályba is fog tartozni)). A minister azzal akarja a tanácsot és az iskolákat kölcsönös érintkezésbe hozni, hogy tagjai az iskolák felügyeletében s vizsgálatok látogatásában is részt fognak venni. E tapintatos intézkedéstől, ha nem is sok, de legalább annyi áldást lehet remélni, hogy a tanács tudós tagjai oktatást nyernek a leereszkedésben, a mikor az alsó intézetek falai közt szemlélik a tanulók küzdelmét s küzdelmök sikerét vagy sikertelenségét. Másrészt épen a leereszkedés azt a gyümölcsöt teremheti idővel, hogy tanterveink és engedélyezett tankönyveink az ég magaslatáról a tényleges iskolába szállnak alá czél, tananyag, beosztás és nyelvezet tekintetében. Itt a népiskola törvényt szegni kénytelen és siker koczkáztatásával kapkodni, csak azért, mert a tanterv nem csak külföldi eredetű, hanem egyszersmind merészen ideális. Amott sok író vaskos kötetbe tömöríti bő ismereteknek rendszeres vázát — a népiskola számára — csak azért, hogy «a ministeri tanterv alapján» készült legyen a könyv. Itt egyik tankönyviró 200 — 500 év előtt jónak talált módszer szerint analysis és dedukció nyársára húzza a kis tanulókat, és könyve approbáltatik, engedélyeztetik. Amott egy másik szónoki virágos nyelvezettel gyötri a zsenge tanulók felfogását s értelmét, és könyve engedélyeztetik. A népiskolai tantervről maga a miniszteri jelentés is bevallja, hogy az «a tanczélok maximumát szabja meg, részben okozója annak, hogy a tanítás eredménye a legtöbb iskolában «nem üti meg a minimalis mértéket.)) A közoktatási minister jóakarattal s bizalommal lépteti életbe reformeszméit. Bár ne csalódnék abban, hogy a közoktatási tanács osztályához utalt Összes ügyeket egy előadóra bizza áttanulmányozás és jelentéstétel végett. Kérdés : győzi-e majd az egy előadó a munkát s nem végzi-e felületesen? Ha pedig eléggé gondos munkát végez, kérdés, mily irányú az a jelentés, melyet az osztálygyülés- elé terjeszt. Mert minden embernek, még ha előadó is, sajátos nézete, izlése, törekvése lehet, s ez megvesztegetheti azokat, kik az ügyben véglegesen, az előadó instrukciója alapján, Ítélnek. Végre kérdés : egynémely ügyben az előadó jelen-I tése elegendő-e ahhoz, hogy a tanács osztálya kellő tájékozást nyerjen s képes legyen alapos «szavazással» eldönteni az előterjesztett ügyet. Legjobb volna, ha e gyanakodó kérdéseket majd kifogástalan tények oszlatnak el, s ha nem volna szükség egynémely ügy bizottsági tanulmányozására vagy talán az ügy végleges eldöntés végett a tanács ülése elé kerül. A tankönyv-bírálatra kedvezőnek látszik a ministemek az az intézkedése, hogy a tanácson kívül álló bírálókat is be fog vonni, és hogy az egyik bíráló mindig azon iskolanem körében működő tanférfi lesz, a melynek számára a tankönyv készült. Csakhogy épen e tantér-fiúnak is nem egynek, • hanem többnek 'kellene a bírálásban részt vennie. Mert a legkényesebb tanügyi helyzeteknek egyike az, ha több száz iskola és több ezer tanító s tanuló egy biráló nézetének, esetleg- egyoldalú nézetének pénzzel és faradsággal hódolni kénytelen, vagyis oly könyvet vegyen és használjon, melynek árán jobba
