Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-07-26 / 30. szám

embereinek számát; s maga magának ellentmond, midőn annak a nép csak ez időszerinti választottjaiban látja, egyházi és iskolai közügyeink jól vitelének garantiájár. Mi úton állíttattak elő ezek a mostani gondviselésszerű férfiak?... nemde azon korlátolt érzékű nép vagy pres­byteriumok által; s kikből ?... nemde az egyházak világi és egyházi egyénei közül, aszerint amint képességüket lát\a és megitélve bizalmukkal felruházni jónak látták; s vájjon egyházi és iskolai ügyeink épen oly bonyoló­doitak volnának, hogy csak hosszas beszokás és gya­korlat által lehetne hozzájok alaposan szólani? íme a mostaniakat jó érzékkel választották meg a presbyte­riumok, s jövőre már dr. Hungarus szerint kétséges, hogy bírnák ezt a helyes érzéket; ime kiszemelte a nagy tömegből az intézésre képes egyéneket, de azzal ki is meritette a nagy számból a megbízhatókat, s nem is terem többé azon tér többé ilyeneket. Dr. Hungarus szerint a szabadság nagyon idomit­ható fogalom, nyújtható vagy összezsugorítható aszerint, amint az ő politikája követeli; de mi ugy tudjuk, hogy a szabadság, mely egyszer kiáltotta a tűzpróbát, jövőre a gyakorlatból merített erővel, még inkább tud élni méltóságával, s megmérni tudja embereit, kiket a közügy intézésével megbíz, s a választás rostáján kihullatja a könnyű szemeket, ha ezen szomorú sors, az eddigi gond­viselésszerűséggel dicsekedett embereket érné is, azokat, kiknek dr. Hungarus halhatatlanságot követel. Végre is a törvény azoknak adatott, akik nem akarnak azzal élni ; nekünk kik élni akarunk vele, a törvény jó és e tör­vén) t ismerjük mindnyájan, s eszerint intézni egyházi és iskolai ügyeinket nekünk nem nehéz; az volna a sajnos, hogyha hatóságaink azokat ugy összebonyolíta­nak, hogy szövevényeit elrendezni, a törvény rendes ismeretén felülálló tehetséget kívánna. (Vége köv.) Bartha Mór. NECROLOG. I Ferge József, ii iii iii"i 111 iff ii nin iiii ' IIIIII in H'ii iji jiigm"?^ Mély részvétet és igaz sajnálkozást keltve vetette előre árnyékát már mult évi szeptember hótól kezdve azon érzékeny veszteség, mely a beregi ev. ref. egy­házmegyét t. é\i junius 19-kén érte. Akkor történt az, hogy ntiszt. Ferge József egyházmegyei tanácsbiró, mint egyházkerületi képviselő, a tiszántúli szuperinten­dencia őszi közgyűlésére mentében Beregszászon oly rosszúl lett, hogy otthonába kellett visszatérnie. Már tzt megelőzőleg is voltak időközi szédülései, melyek a jelekből és önnyilatkozataiból következtetve, gyanít­hatólag szívtágulásból eredtek. Ámde a szeptemberi rosszullét a halál-csont kezének érintése volt; ettől­fogva már csak napok, sőt igen gyakran csak órákhoz volt kötve azon katasztrófa, mely a hű hitvestársat szerető férjétől, a nevelt leányt gondos és gyöngéd atyjától, a nagy-beregi e, T . ref. egyházat apostoli buz­góságu lelkészétől, egyházmegyénket fáradhatlanul mun­kás s igaz elméjű tanácsbirája, tanügyi bizottsági elnöke és több éven át állandóan lelkészjelölő bizottsági tagja és egyházkerületi képviselőjétől fosztotta meg. Midőn a meghaltnak utóbbi tisztségeit felszámláltam, ezzel mintegy jellemrajzát is kellő világításba helyeztem, úgy li^gy azon tulajdonságokat, melyekkel Isten az ő el­hivott és választott szolgáját kegyelmesen megajándé­kozta,- bárki is az első tekintetre felismerheti. Egyike volt ő az isteni gondviselés azon kedvelt­jeinek, kik a különben szúró tövisekkel megrakott köz­pályán a közszeretet és népszerűséget kiérdemelvén, azt nemcsak megtartani tudják, hanem hova-tovább nagyobb mértékben nyerik meg. Én a meghalt férfiú viselt dolgainak részletezésébe nem bocsátkozom, nem tartok dicsérő beszédet, nem emelem ki egyéni képességét, társadalmi rutinját, hang­zatos szavakat használva nem összegezem az egjdiízi téren kifejtett hű munkásságának többfelé ágazó, de mindig egy czélra irányzott törekvéseit s azok ered­ményét, mindezek szemmel láthatólag bennfoglaltatnak a nagy közönség bírálatában, mely a megdicsőült fér­fiút már életében oly soknemű és díszes kitüntetéssel vette körül, még pedig nemcsak a rátermettségének megfelelő egyházi, hanem a polgári életben is, hol a megyei bizottmány és az állandó választmány névsorá­ból az ő neve soha nem hiányzott. A kiszenvedett ravatala körül a rokonok, bará'ok, tisztelők nagy sokasága csoportosult, főleg hivatal tár­sai, a lelkipásztorok jöttek nagy számmal, az őszinte ragaszkodás, a veszteség nagyságának érzete nem ismert akadál}'t. Elmentünk, hogy ne csak «az egyházmegye tanácsbirájánakw feliratú koszorú adjon kifejezést érzel­meinknek, hanem személyes jelenlétünk is tanúskodjék tiszteletünk és szeretetünk igaz •voltáról, mely ha fel­karolta és felemelte az élőt, hadd ölelje át, hadd vegye körül koporsóját is. Ezek után álljanak itt az életrajzi adatok ugyan­azon sorrendben és ugyanazon fogalmazással, mint azo­kat a boldogult, az esperesi hivatalhoz 1886. év márcz. 29-én beterjesztett önéletrajzában sajátkezűleg megirta és később a végét 1891. évi junius ír-én, tehát halála előtt 8 nappal káplánjának tollba mondotta. Az írmodor az ember érzelem világát, lelkületét, gondolkozás módját és modorát minden más idegen beavatkozásnál hívebben és találóbban tükrözi vissza ; azért én ezt a mágikus tükröt állítom a nagy közönség szemei elé, hadd képződjék és jelenjen meg annak ki­sugárzásában Ferge József evang. reform, lelkipásztor szellemi képe : «Születtem — így ir ő — Szabolcsmegyében Pazonyban márczius 27-én az 1830-ik évben. Szüleim voltak nemes Ferge János nyíregyházai ref. lelkész és nemes Gál Juliánná. Atyám elhalt korán az 1834-dik évben s igy korán árván maradtam két testvéremmel, szegény özvegy va­gyontalan anyánknak végetlen gondot okozva. A jó anya azonban kétségbe nem esett; megtett minden lehetőt érdekünkben, korán iskolába adott, mint ötödik éves gyermek már a nyíregyházai reform, isko­laba jártam, hat éves koromban pedig ugyanott a luthe­ránusoknál végeztem az első latin osztályt, ugy hogy az 1836-ik év szeptember i-ső napján már a pataki kollégiumba, az akkori második osztályba vettek fel; igaz, hogy mindig legfiatalabb voltam az • osztályban. Diákká lettem az 184%-ik iskolai év julius első heté­ben. Mint negyedik éves diák nevelőül mentem Lovász Pálhoz Tornamegyébe, ott töltöttem egy évet. A sza­badságharcz ekkor volt, az iskolák zárva voltak; tanulói palyámat nem folytathatván, honvédnek gyenge levén, de fitestvérem is elmenvén katonának, azon okból, hogy ha ő elesik is, vagy megsebesül, anyánknak legyen gyá­mola, az 1849. év márcz. havában márok-papii iskola tanítóvá lettem s azt viseltem egy évig.

Next

/
Thumbnails
Contents