Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-07-26 / 30. szám

valódi, reformátorokra épen azért van szükség, mert van sok álreformátor, van sok tévelygő küzködő, másfelől van sok öntelt, megcsontosodott lelkű szegény ember. Azt kívánjuk tehát, teljesedjék a «Religio» jövendölése! Teljesedjék igaz értelemben! Teljesedjék mindenütt! Teljesedjék a magyar protestantizmusra nézve is! Teljesedjék minél előbb! Mert minden buzgó lelkész, a ki a Krisztus evangeliomát.hittel és lelkesedéssel hirdeti, s az abban Isten által adott erőket a maga életébe is, gyülekezetébe is beviszi, reformátor. Minden tanitó, a ki a rábízott növendékeket a földi tudomány fenséges drága köveihez is, de ezeken kívül, sőt ezek által is amaz «igaz gyöngy»höz elvezérli s az ifjúságot — fiút s leányt — evangeliomi szellemben neveli, reformátor. Minden író, aki majd az irodalmi társaság vezetőinek felhívása folytán oly műveket ír népünk számára, melyek által az hitében és erkölcsi érzületében is erősödik, s a mellett örömöt talál, mely őt Istenétől el nem vonja, reformátor. Minden világi aki arra igyekszik, hogy az evangeliomi eszmék behatoljanak a társadalomba, ennek még oly rétegeibe is, ahova a papok, mint ilyenek nem érhetnek el, reformátor. Minden papné, sőt minden nő, a ki férjét vagy apját jó munkájában híven támogatja s aki pl. az irodalmi társaság építő kiadványait buzgón terjeszti, egyébbként is a testben és lélekben nyomorultak gondozására a Tabithák nyomdokaiba lép, reformátor. Minden tudós, aki belecsap a XIX. század forrongó eszmetengerébe, aki betudja bizonyitani, hogy az evangeliomi gyógyír enyhülést hoz a XIX. század emberének sebeire is, s azt tudja ennek meggyőződésévé tenni, hogy minél több emberi eszközt szerez meg boldogulására, annál inkább szüksége van az isteni tudomány életadó levegőjére, az ilyen tudós is reformátor. Kell tehát reformátor sok. A «Religio» azonban azt mondja: (desz elég». A protestáns egyház ereje mindig abban állott, hogy az Isten időről-időre adott neki reformátorokat. Férfiakat és nőket támasztott az Ür, akik az ev. prot. egyházat soha elaludni, megdermedni vagy elzülleni s szétzilálódni nem engedték. Ezekben a válságos időkben jól esett ellenfeleink köréből hallani oly szózatot, mely biztat, hogy támadnak ezután is, akik vezérek lesznek a nagy feladatok felé való törekvésben. A szózatot, igaz, rossz értelemben vették, akik hangoztatták. De a jövő majd megadja a szózatnak a helyes értelmet, s bizonyára cljő az idő, hogy az «új reformátorok)) dicső beszédeit a szeretetről, szabadságról s világosságról még azok a boldogtalanok is meghallják és megértik, akik eddig — saját kárukra — az evangeliomi értelemben vett épitő, erősítő, új életre keltő s megszentelő reformáció iránt érzéketlenek maradtak teljesen. Pannonius. SYNODALIA. Egy-kettő. Ez a különösnek tetsző czím egyszerűen csak azt teszi, hogy elmélkedésem alapjául ezennel felveszem a a zsinati előmunkálatok paragraphusainak labyrinthjából az I. könyv (a magyarországi ev. ref. egyház alkotmányos szervezete) 2-ik részének (az egyházi tisztviselő ki öl és egyes egyháztagoki ól) összes fejezeteit és verseit a 91. "-tói a 182-ig. Egy felkiáltó jellel megtoldva, e czim annyit tesz: nincs vesztegetni való időnk.... egy-kettő ! gyorsan a munkára ! . . . a zsinat immár a küszöb előtt vagyon. Sőt figyelmeztethet arra is, hogy nem időzhetünk sokat egy-egy versnél; mert különben annak az 581. §-nak ki mehetne akkor a végére. E rövid bevezetés után térjünk hát mindjárt a themára, mely a törvényjavaslat szövegezése szerint ilyképen van : «Az egyházi tisztviselőkről és egyes egyháztagokról.)) Igy olvassuk ezt eddigi bibliánkban : a zsinati törvényben is, s ott nem is eshetett kifogás alá. Ám a kezünk alatti törvényjavaslat az I. 2. nagy számú fejezeteinek oeconomiáját teljesen felforgatván annyira, hogy a mi mostani törvénykönyvünkben a XV., tehát az utolsó előtti helyen áll, az — vagyis az «egyes egyháztagokról)) szóló fejezet — a zsinati előkészítő konventi bizottság jóvoltából a legeslegelső helyre avanszirozott: úgy vélem, ennek természetes folyománya nem lehet más, mint megváltoztatni magát a czimet is ilyeténképen : Az egyes egyháztagokról és az egyházi tisztviselőkről. Szívesen elismerem különben, hogy a fejezetek felforgatása, illetőleg ujabb beosztása az eddiginél szorosabb logikai rendbe hozta e második rész alkatelemeit, s mi lelkészek nem neheztelünk azért, hogy eddigi elsőségünket elveszítve, a nyolczadik helyre degradaltattunk. Van-e ezenkívül valami mélyrehatóbb javítás vagy ujitás a törvényjavaslatnak általunk tárgyalandó ezen I. 2. részében? E kérdésre a törvényjavaslathoz csatolt indokolás az V. pont alatta következőket mondja: ((Leglényegesebb módosításnak, melyet a második részre vonatkozólag a javaslat tartalmaz, az mondható, hogy mi az esperes és egyházmegyei gondnokoktól a hivatalos eskü elfogadásával jövőre az egyházmegyei közgyűléseket biznók meg és hatalmaznók fel.» Tudtunkkal ez eddig is igy volt; legalabb a dunamelléki egyházkerületben; az újonnan választott esperesek és gondnokok mindig az egyházmegyei közgyűlés színe előtt tették le hivatali eskiijöket, s a választás, a zsinati törvény 129. §-a értelmében csak ((tudomás és megerősítés végett» terjesztetett fel az egyházkerületre. De mert e tekintetben többféle gyakorlat fejlődött ki, ugy hogy némely egyházkerületben az esperes és az egyházmegyei gondnok két helyen is kötelezve volt az eskü letételére, u. m. előbb az egyházmegyén, majd ismét az egyházkerületi közgyűlésen: ez anomalián akart segíteni a zsinati előkészitő bizottság emez ujabb szövegezés-