Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-06-14 / 24. szám

tisztelni még azon esetben is, ha politikai álláspontjuk a miénktől eltérő elveket, nézeteket képvisel. Alkalmunk is van erre. Alkalmunk, mert Istené legyen érte a dicsőség, jobb és bal oldalon vannak nekünk, igazán buzgó és befolyásos hitsorsosaink, kik hasonlókig b. Yay Miklóshoz és gróf Lónyay Menyhérthez, egyházunk érdekeit szivükön, leikükön viselik, s jogaink megvédésében, vallási és erkölcsi életünk felvirágoztatására, oly lelkesedést, igaz értelműséget s tisztánlátást mutatnak fel, melyekkel még ha nem ugyanazon fegyverrel harczolnak vagy legalább nem ugy kezelik, mint mi egyénileg jónak s czélszerűnek tartjuk, az elismerést és megbecsülést nagy mértékben kiérdemlik. De szükségünk is van erre. Vaknak kellene lennünk és siketeknek, ha nem látnók és nem hallanók, hogy a klérus most sokkal inkább, mint bármikor nagy lármával fújja a harczi riadót, s nyíltan bevallott csata kiáltása «le a protestánsokkal, éljen a papizmus.» És ennek győzelemre juttathatása végett nem ismeri a jog határait, a véren kivívott tulajdon szentségét, nincs is oly mód és eszköz, melyet czélja kivitelére kézbe ne ragadna, s ránk halálos csapásokat ne akarna mérni. Mindezt a nyilvánosan és titokban is előkészített mozgalmat némileg csak ugy ellensúlyozhatják, ha lesznek nekünk most és jövőben Vay Miklósaink és Lónyay Menyhértjeink, mi pedig mindannyian leszünk Thaly Kálmánok, kik valódi nagy embereink, buzgó befolyásos vezérférfiaink érdemeit egyéni ambiczió vagy éppen politikai párt szempontból soha nem ócsároljuk, hanem mellettük nyíltan és férfias bátorsággal teszünkvallomást : «bizony ez az ember igaz protestáns.)) Tegyük ezt még ha egyben vagy másban felfogasunk, ítéletünk utaink és módjaink eltérni látszanának is. A kiegyenlítésnek lehetősége mindig fönt áll, csak elfogultság és nagyzolás ne furakodjék közibünk. A példa vonz. Adja Isten ! Sülő Kálmán, beiegsomi ev. ref. lelkipásztor. TÁRCA. Caíholicae res. Az országgyűlésen a törvényhozók többsége Szent István napját — a róm. kath. egyház ez ünnepét — ((nemzeti ünnepnek)) deklarálta. A mi tehát tiz évvel ezelőtt Tréfortnak nem sikerült, azt most egy kath. mágnás indítványára az országgyűlés nagy többsége elfogadta. Hiába szólaltak föl ellene egyes lelkesebb prot. képviselők, egy Irányi, Mocsáry, b. Prónay Dezső vagy Veres József személyében; hiába szólalt föl ellene a főrendiházban kerületünk érdemes püspöke Zelenka, kijelentvén, hogy «egy felekezet ünnepének a más felekezetitekre való oktroyálása sérti azok érzületét)) ; a miniszter a ((hazafiság jelszavait hangoztatva, s a többség helyeslésétől kisérve kijelenté, hogy az «nem felekezeti, de nemzeti ünnep.» Igy az mind a két házban el lőn fogadva. Gaudeamus igitur!... Van hát már nemzeti ünnepünk is. * * Mégis különösnek tűnt föl némelyek előtt az, hogy ily jeles férfiak, a kiknek a hazafiságához a legkisebb kétely sem fér, föl merték emelni szavukat a «nemzeti iinnep» ellen. S nem is habozott némely felületes újságíró e miatt a ((felekezeti szűkkeblűség)) divatos vádjával sújtani őket. Sokkal magasabban állanak ugyan fölöttem ezek a férfiak, hogysem az én gyarló védelmemre rászorulnának ; de mégis mivel én is osztom az ő nézeteiket, s velem együtt lehetnek s talán vannak is e hazában ezerek és ezerek, a kik hasonlókép gondolkoznak, megkísértem ez ellenkező nézet jogosultságát egy kissé a történelem világánál bemutatni. * * * Távol legyen tőlem az, hogy én I. István királyunk érdeméből levonjak valamit, de már mégis csak Thalyval tartok, a ki kimondá tiz évvel ezelőtt, hogy «egy nemzeti ünnep inkább megilleti Árpádot, a honalapit ót, mint Istvánt az első királyt.)) Mindnyájunk előtt ismeretesek ez első királyunk érdemei. Tudjuk, hogy a pogányság hatalmát ő törte meg hazánkban. Bölcs törvényeket alkotott. Az országot vármegyékre osztotta. A keresztyén hit védelmére püspökségeket alapított, melyeket dúsgazdag jövedelmekkel látott el. De fájdalom, alatta kezd hazánk függésbe is jönni a római pápáktól, a kiknek káros befolyását hazánkra nézve nem egyszer érzé nemzetünk, a mely még ma sem szűnt meg egészen, mint ezt nem rég tapasztaltuk, a midőn az u. n. ((hazafias clerus» Rómába fordult; a hazai törvény ellenében ott keresve szövetségest, megmutatva ez által, hogy «inkább rómaiak ők, mint magyarok.)) És én nem habozom kijelenteni, hogy a római egyház Istvánban nem annyira a nemzeti első királyt, mint inkább a buzgó római katholikust, a pápaság nagytisztelőjét, a kath. egyház szentjét tiszteli. «István a legelőrehaladottabb eszmék híve, bajnoka volt. Némileg VII. Gergely-féle elveket vallott, már VII. Gergely előtt)), mondja róla a kath. történetíró Pauler Gyula. «S mert a főhatalom legfontosabb tennivalójának a katholika apostoli hit védelmét és terjesztését tartotta, inkább hódolt egyházi, mint politikai szempontoknak)), irja róla dr. Márki Sándor «A középkor kezdete Magyarországon)) czimű művében. (Lásd: ((Századok)) 1890. foly. 411. lap.). Hogy mily buzgó kath. volt, mutatja az, hogy nemcsak hazánkban, de más országokban is épített templomokat és klastromokat. Igy ((Jeruzsálemben egy igen nagy klastromot építtetett és sok jövedelmeket szerzett annak, hogy a barátok ott szüntelen a Krisztus koporsójánál szolgálnák az Istent.» «Rómában is Szt. Istvánnak egy templomot épitetett és káptalant szerze mellé, melyben 12 kanonok szüntelen szolgálna. És hospitályt szerze mellette, melyben szállanának a magyar zarándokok minden fizetés nélkül.)) ((Konstantinápolyban is egy nagy templomot építtetett és egy nagy hospitályt mellette.)) (Lásd: Heltay «Magyar Krónikáját)) Bonfin után I. rész 127 — 128. lap.). O maga magát «Defensor Christianitatis»-nak nevezi, (Decr. lib. I. cap. 13.), s fiát inti, hogy ((gondosan őrizze meg az apostoli s kath. hitet, s ne pártolja azokat soha, kik e hittől elszakadnak.)) Lásd: «István intelmei fiához» Horváth Mihálynál I. k. 244—245. lap.). Róla neveztetett Magyarország a «Szűz Mária családjának.)) («Ab Hungarica generatione nomen matris Christi non auditur, tantum Domina resonat: si vero auditur, statim flexis genibus et demissis in terram capitibus se inclinant, nam et Pannónia a suo sancto Stephano rege, Família Savctae Matiae apellata est. Hinc majorum nostrorum prisca et vetus in Divam virginem religio et pietas.») Lásd : Pray «Annales» lib. I. pag. 24.). Hogy milyen tisztelője volt a pápának, mutatja az, hogy midőn Asztrik elhozá a pápa ajándékát, a