Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-06-07 / 23. szám

lekeztt hatalmas és tekintélyes lelkészének látogatására vagy hivatalos minőségekben itt megfordultam. Fördős Lajos halálával szomorú korszaka következett az előbb oly fényes egyháznak. Amit az ő erős kezei még végső gyengeségükben is vissza tudtak tartani, az ő halálával varázsa alól felszabadulva széttépték bilincseiket mint a ketreczbe zárt vadállatok, ha az őr rájok szegzett pillantása nem fékezi, mint a rosz szellemek, ha a nekik parancsoló bűvész pálczáját nem látják. Széttépte bilincseit a politikai és egyéb pártszenvedély, különösen a Krisztus és a keresztyénség szelle • mével ellenkező s azt egyenesen megtagadó antisemitismus áramlatának forgatagába sodródott tömeg s viszály i'iszke dobatott a régi egyetértés békés lakára. Az egyház anyagi ügyei is már régóta lappangó bajok tovább nem tartható kitörésével beláthatatlan zavarba jöttek; a jogakadémia, főgymnasium, elemi iskolák egy szóval mindenki a másikat hibáztatta, vádolta, hogy az egyház hajóját veszélybe sodorta, a bizalom megrendült s a kisebb számú értelmiség és a gyülekezet nagy többsége egymással szemben csaknem ellenségeknek találták magukat. A felzúdult szenvedélyek közt véghez ment papválasztás kimenetele a helyett, hogy a viszálynak véget vetett volna, csak fenyegetőbbé tette a helyzetet, s a szerencsétlen lelkész tehetetlenségéről meggyőződve, azok is ellene fordultak — kik őt — az értelmiség tanácsa ellenében megválasztották vala. Beteg, nagyon beteg volt ez az egykor oly erős egészséges kecskeméti egyház, s én mint a távol levő apa, vagy jó barát csak aggódhattam és imádkozhattam érette. A betegség krizise azonban hála az isteni kegyelemnek, aránylag hamar lejárt, s a beteg jóra fordult s bár a rövid de súlyos betegségnek gyógyulása is hoszszas, ma már bátran mondhatjuk örvendezve, mint az elveszettnek hitt juh gazdája a megtaláltnak, hogy a régi sebek behegedve, a láz elmúlt, a vér egészséges forgása helyre állt, s már csak a visszanyert egészség megerősödését kell bevárnunk. Értitek tehát atyámfiai az én örömömet, mikor üdvözölhetem a rég nem látott kecskeméti egyházat régi irányában, ha még nem is régi erejében. Mert a hosszú időn át felhalmozódott anyagi bajok helyrehozása erélyes kezek által meg van ugyan kezdve, de távolról sincs még végrehajtva, valamint az egyideig tartott gyűlölködésből is maradt még itt-ott némi keserűség, mint a beletört fullánk a szivekben, de kiadva már mérgét, a hegedő seb maga veti azt ki magából. Csak bátorság és kitartás a jóban atyámfiai, mint az apostol intve int: a jó cselekedetekben meg ne restüljetek, lélekben buzgók legyetek, az imádkozásban szorgalmasak, a reménységben örvendezők a háborúságban tűrők legyetek, s az Úrnak szolgáljatok ! Nem ilyen harczokat állott ki, nem ilyen veszedelmeken diadalmaskodott ez a kecskeméti egyház már a régi időben is. Engedjétek, hogy ennek történetéből, az őseitek történetéből, csak némelyeket fölemlítsek, ami nemcsak az egyháznak, hanem magának a városnak átalakulására is érdekes lehet s belőle a következtetések levonhatók. Mindjárt a reformatio után, mikor még hazánkban a Luther és Kálvin tana közt levő különbség nem vált ki az elmékben, oly gyorsan terjedt e városban a Luther tudománya, hogy már 1560-ban kérdés támadt, az öreg kőtemplom (más nem volt a városban) az egyre szaporodó lutheránusoké vagy az egyre fogyó katholikusoké legyen-e? mivel eddig felváltva tartotta benne isteni tiszteletét a két felekezet. Négy év múlva megtörtént az egyesség, melyszerint a katholikusok megtartották az öreg templomot, a lutheránusoknak pedig megengedtetett, hogy ugyanazon kőkerítésben templomot épitsenek maguknak. 1567-ben a debreczeni zsinat által a reformatio magyar híveire nézve a helvét hitvallás fogadtatván el, a kecskeméti protestánsok is ehhez csatlakoztak s már mint reformátusok építették templomukat, toronynyal s a közös kerítésben mint jó testvérek egymás mellett tisztelték istenöket mindenik fél a maga módja szerint. Oh mely gyönyörű az atyafiaknak békességben együtt lakozásuk a Dávid éneke szerint. 1678-ban mind a két templom leégett s mivel akkoron már ismét elhatalmasodtak a katholikusok, uj egyezségre léptek, melyszerint a reformátusok más helyre építsék templomukat, de annak kerítését a katholikusok segítségével, közös erővel építsék fel s egyik felekezet se kívánjon elsőséget a másik felett, egymást mindenben segitsék, s a ki az egyezséget m:gszegi, lakoljon. Ez a szerződés 1679. nov. i-én íratott alá és tétetett irásba alapja annak a közösségnek, a város igazgatásában való testvéri osztozásnak, a testvéri békének a különböző felekezetek között, melyet senki é; semmi meg nem zavarhat, mely Kecskemétnek egyik fő erőssége, mert mondhatni, páratlan az egész országban. Ez az egyezség tette lehetővé a török és rácz pusztítások alatt is, hogy ennek a nagy vidéknek elüldözött népe ide menekült és hogv e városba biztos j menhelyet talált s annak egyetértő lakosságába beol-I vadva ezt gyarapította. Oh mily gyönyörű — mondom ismét — az atyafiaknak békében egj'ütt lakozásuk! De csak akkor gyönyörű, ha tiszta erkölcs őrzi ágyát s álmait az egyeseknek és családoknak, ha a tiszti erkölcs védi a város falait s utczáin az irgalmasság és igazság találkoznak, az igazság és békesség csókoljak egymást (LXXXV. zsolt. n v.). Illik-e atyámfiai a zsoltár irónak gyönyörű rajza a ti várostokra és egyházatokra, házaitokra és abban lakó családáitokra ? Vajha illenék, de félek hogy e részben még sok a fogyatkozás bennetek ! A város bizonyára szebb, mint ezelőtt 30 esztendővel, utczái rendezettek, kőházak, paloták jelölik vonalait, templomai büszke tornyokkal emelkednek az ég felé, a nép gazdagabb, jobb módú mint valaha, a vasút, a szőlők, a gyümölcsös kertek megsokszorosították a a termelést és keresetet s új jövedelem forrást nyitottak a birtokosnak és munkásnak, növekedett a jövedelem, a jóllét újabb meg újabb igényeket szül, kedvet ad a bő költekezésre, terjeszti és neveli a fényűzést, ezzel ébredez a férfiak mulatozása kikapása, a nők tetszelgése s ettől már csak egy lépés van a bukáshoz, az erkölcsi romláshoz, a családi élet megfertőztetéséhez s végre felbomlásához. Avagy nem ez a hanyatlás útja mindenütt, a falukon is, annál inkább a városokban? Mert a lejtőn kellemes az első lépés, az ember nem érzi teste súlyát, könnyen siklik alá, de amint meredekebbé válik, rohamosabb a haladás, s végre feltartóztathatlanul rohan alább a mélységig, a fenekig, az örvénybe. Hogyan lehet a lejtőn megállani, a rendes sima útra viszatérni, s lábainkat ismét szilárd kősziklára vetni ? Krisztus megmondta: a ki akar hozzám jönni, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét s úgy kövessen engem. A Krisztushoz ragaszkodást teszi indulataink megtagadása s Krisztusért a ránk vetett kereszt türelmes elviselése, íme az üdvösség útja. S ha ezt erkölcsi és egyházi életünkre alkalmazzuk, könnyű lesz megtalálni mindkettőre az orvosságot. Megtalálni könnyű, követni nehéz, mert sokat el kell hagyni rosz szoká-