Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-05-31 / 22. szám

Istenben s az ő Krisztusában vetett hitünktől, a ki feltámádás és élet. Küzdelmünkben a Lélek segit, s azok ellenében, a kik a Lélek szavát nem hallják, nekünk kötelességünk a Lélek szavára hallgatnunk. Azzal nem sokra megyünk, hogy a confessiókra vagy akár a bibliára hivatkozunk, legalább akkor nem, ha a vergődő s hinni nem tudó és nem akaró léleknek azt mennydörögjük oda: ime ez áll a confessióban s ez áll a bibliában; ha nem hiszed, kárhozatra jutsz ! A világ kincséért sem akarjuk, hogy valaki félre értsen, s azt higyje, hogy mi a bibliát vagy akár a confessiókat akarjuk kisebbíteni, sőt úgy tekintjük azokat, mint az isteni Lélek nyilvánulásainak nevezetes bizonyítékait. Csak a biblia s a confessiók helytelen használata ellen tiltakozunk. Az ellen, hogy e tiszteletre méltó okmányokat akárki is ijesztgetés eszközeivé tegye, s velők együtt kiváltképen való hibás magyarázatokat is, mint isteni tekintélyeket dobjon a lelkekre nehéz teher gyanánt, agyonnyomva ezekben azt is, ami ha tévedésekkel van is körülvéve, becses s lelki vezetésre kiindulási pontúi szolgálhat. Nem vagyok barátja annak, hogy az evangelium isteni voltát háttérbe engedjük szorulni korunk műveltsége, különösen természettudományi műveltsége mögé. De másfelől senki, aki meg van arról győződve, hogy az emberiségnek fejlődését általában s nemcsak vallási tekintetben, Isten vezeti, sem helyeselheti, hogy mig a katholikusok sokszor átkot kiáltanak korunk műveltségére, a protestánsok sincsenek elég tekintettel a mai kor emberének természettudományi nézetekkel át meg átszúrt lelkületére. Pedig az agnosticusnak az ő nyelvén kell először beszélnünk s úgy tanítanunk őt az Isten gyermekeinek nyelvére. Reá kell mutatnunk arra, hogy amily viszonyt lát ő a szervetlen és a szerves világ között, époly viszony van a természeti ember és Isten között. Nem tagadhatjuk meg tőle, hogy az ember, úgy amint van, mint természeti ember nem ismerheti meg az Isten dolgait (I. Kor 2, 14). Tehát, hogy az agnosticismus csontunkból való csont, vérünkből való vér. A mint a vízcsepp vagy földrész nem tud semmit a növényi életről, mig csak a füvecske gyökérszála hozzá nem ér, úgy az ember sem tudhatja, mi az örök élet, ha csak a tökéletes élet és Lélek meg nem érinti. A Krisztus maga is azt mondja : „Nem mehettek be a mennyek országába/" de ebben nincs ám a teljes igazság, hanem azt is hozzá kell gondolni, amit a Krisztus is hozzátett: „ha csak a Lélek újjá nem szül." Az ásványországban levő részeknek lehet sok mindenféle szép tulajdonságul Egyik színével, másik alakjával tűnhet ki, de élet nincs egyikben sem. hz emberek közül is lehet egyik nagyon okos, másik nagyon kedves, de isteni élet nincsen egyikben sem, mig azzal nem jő összeköttetésbe, ki azt mondhatta magáról : „En vagyok az élet." Aki a Krisztusban hisz s tőle isteni életet vesz, az él, még ha meghal is t. i. meghal a földi világra nézve. Arra van tehát szükség, hogy az Isten Lelkének munkásságát, a kik nem ismerik, de másféle ismereteikkel méltán dicsekedhetnek, felemeltessenek a bibliához s megértsék, hogy az isteni életnek nyilvánulásai ép azoknak a törvényeknek vannak alávetve, amelyeknek az alsóbbfoku élet nyilvánulásai, csak azzal a különbséggel, hogy az isteni élet közvetlen nyilvánulásai természetesen tökéletesebbek, mint másféle életé. Az ásvány nem lehet növénynyé, ha csak a növény nem segit rajta, s magába fel nem veszi; a növény nem lehet az állati élet része, ha csak az állat magához valóvá nem alakítja, s az ember nem lehet Isten gyermekévé, ha a Lelket, az Isten Lelkét, semmibe sem veszi. A hitetlen azért hitetlen, az agnosticus azért agnostikus, a vakhitű azért vakhitű, a bötúhöz tapadó, aki csak szájával tesz vallást, azért bötűhőz tapadó, mert az Isten lelke csak feje fölött lebeg, mint a világ teremtésekor a vizek szilién, de szivében nem él. Mert a Lélek igazi hatása, az egész életet gyökeresen átalakító következményekben mutatkozó ereje a fő dolog. Meglehet, hogy valaki, aki egy egész sereg hitezikket kritizál s tarthatatlannak jelent ki, semmit sem különbözik valójában attól, aki ugyan azt a sereg hitezikket vallja, de lelkének minden megmozdulása, minden igazi érdeklődése, szóval lélek és élet nélkül. Ezzel meg van mutatva az út, a melyen haladnunk kell. Nem kell takargatnunk a bajt. Azzal nem segítünk. Ki kell mondanunk, hogy nemcsak azok agnosticusok, akik magukat azoknak vallják, hanem még talán veszedelmesebb agnosticusok azok, akik hirdetik, hogy a Lélek szavát hallják, de életük, a melyen magasabb élet az isteni élet nyilvánulásai nem látszanak, megezáfolja saját állításukat. Azért hát mindenfelé azon kell igyekezni, hogy a Lélek s az emberi szív közötti gátak lerontassanak. Ne csak évenként egyszer legyen pünkösd, hanem minél többször érezzünk a mindennapi élet köréből kiemelő, magasztos hatásokat, melyek tettekre, nemcsak beszédre lelkesítenek úgy, mint a Károli-ünnepélyen, a melyről valaki azt mondta: „Mikor egy szívvel lélekkel énekeltük: „Jövel szent Lélek Ur Isten" \zett, hogy csakugyan leszállt a Lélek.