Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-05-31 / 22. szám

Istenben s az ő Krisztusában vetett hitünktől, a ki feltámádás és élet. Küzdelmünkben a Lélek segit, s azok elle­nében, a kik a Lélek szavát nem hallják, nekünk kötelességünk a Lélek szavára hallgatnunk. Azzal nem sokra megyünk, hogy a confessiókra vagy akár a bibliára hivatkozunk, legalább akkor nem, ha a vergődő s hinni nem tudó és nem akaró léleknek azt mennydörögjük oda: ime ez áll a confessióban s ez áll a bibliában; ha nem hiszed, kárhozatra jutsz ! A világ kincséért sem akarjuk, hogy valaki félre értsen, s azt higyje, hogy mi a bibliát vagy akár a confessiókat akarjuk kisebbíteni, sőt úgy tekintjük azokat, mint az isteni Lélek nyilvánulásainak nevezetes bizonyítékait. Csak a biblia s a confessiók hely­telen használata ellen tiltakozunk. Az ellen, hogy e tiszteletre méltó okmányokat akárki is ijeszt­getés eszközeivé tegye, s velők együtt kivált­képen való hibás magyarázatokat is, mint isteni tekintélyeket dobjon a lelkekre nehéz teher gya­nánt, agyonnyomva ezekben azt is, ami ha tévedésekkel van is körülvéve, becses s lelki vezetésre kiindulási pontúi szolgálhat. Nem vagyok barátja annak, hogy az evan­gelium isteni voltát háttérbe engedjük szorulni korunk műveltsége, különösen természettudo­mányi műveltsége mögé. De másfelől senki, aki meg van arról győződve, hogy az emberiségnek fejlődését általában s nemcsak vallási tekintet­ben, Isten vezeti, sem helyeselheti, hogy mig a katholikusok sokszor átkot kiáltanak korunk műveltségére, a protestánsok sincsenek elég te­kintettel a mai kor emberének természettudo­mányi nézetekkel át meg átszúrt lelkületére. Pedig az agnosticusnak az ő nyelvén kell először beszélnünk s úgy tanítanunk őt az Isten gyermekeinek nyelvére. Reá kell mutatnunk arra, hogy amily viszonyt lát ő a szervetlen és a szerves világ között, époly viszony van a ter­mészeti ember és Isten között. Nem tagadhat­juk meg tőle, hogy az ember, úgy amint van, mint természeti ember nem ismerheti meg az Isten dolgait (I. Kor 2, 14). Tehát, hogy az agnosticismus csontunkból való csont, vérünk­ből való vér. A mint a vízcsepp vagy földrész nem tud semmit a növényi életről, mig csak a füvecske gyökérszála hozzá nem ér, úgy az em­ber sem tudhatja, mi az örök élet, ha csak a tökéletes élet és Lélek meg nem érinti. A Krisz­tus maga is azt mondja : „Nem mehettek be a mennyek országába/" de ebben nincs ám a tel­jes igazság, hanem azt is hozzá kell gondolni, amit a Krisztus is hozzátett: „ha csak a Lélek újjá nem szül." Az ásványországban levő részek­nek lehet sok mindenféle szép tulajdonságul Egyik színével, másik alakjával tűnhet ki, de élet nincs egyikben sem. hz emberek közül is lehet egyik nagyon okos, másik nagyon kedves, de isteni élet nincsen egyikben sem, mig azzal nem jő összeköttetésbe, ki azt mondhatta magá­ról : „En vagyok az élet." Aki a Krisztusban hisz s tőle isteni életet vesz, az él, még ha meghal is t. i. meghal a földi világra nézve. Arra van tehát szükség, hogy az Isten Lelkének mun­kásságát, a kik nem ismerik, de másféle isme­reteikkel méltán dicsekedhetnek, felemeltesse­nek a bibliához s megértsék, hogy az isteni életnek nyilvánulásai ép azoknak a törvények­nek vannak alávetve, amelyeknek az alsóbb­foku élet nyilvánulásai, csak azzal a különb­séggel, hogy az isteni élet közvetlen nyil­vánulásai természetesen tökéletesebbek, mint másféle életé. Az ásvány nem lehet növénynyé, ha csak a növény nem segit rajta, s magába fel nem veszi; a növény nem lehet az állati élet része, ha csak az állat magához valóvá nem alakítja, s az ember nem lehet Isten gyermekévé, ha a Lelket, az Isten Lelkét, semmibe sem veszi. A hitetlen azért hitetlen, az agnosticus azért agnos­tikus, a vakhitű azért vakhitű, a bötúhöz tapadó, aki csak szájával tesz vallást, azért bötűhőz tapadó, mert az Isten lelke csak feje fölött lebeg, mint a világ teremtésekor a vizek szi­lién, de szivében nem él. Mert a Lélek igazi hatása, az egész életet gyökeresen átalakító következményekben mutatkozó ereje a fő dolog. Meglehet, hogy valaki, aki egy egész sereg hitezikket kritizál s tarthatatlannak jelent ki, sem­mit sem különbözik valójában attól, aki ugyan azt a sereg hitezikket vallja, de lelkének min­den megmozdulása, minden igazi érdeklődése, szóval lélek és élet nélkül. Ezzel meg van mutatva az út, a melyen haladnunk kell. Nem kell takargatnunk a bajt. Azzal nem segítünk. Ki kell mondanunk, hogy nemcsak azok agnosticusok, akik magukat azok­nak vallják, hanem még talán veszedelme­sebb agnosticusok azok, akik hirdetik, hogy a Lélek szavát hallják, de életük, a melyen magasabb élet az isteni élet nyilvánulásai nem látszanak, megezáfolja saját állításukat. Azért hát mindenfelé azon kell igyekezni, hogy a Lélek s az emberi szív közötti gátak lerontas­sanak. Ne csak évenként egyszer legyen pün­kösd, hanem minél többször érezzünk a min­dennapi élet köréből kiemelő, magasztos ha­tásokat, melyek tettekre, nemcsak beszédre lel­kesítenek úgy, mint a Károli-ünnepélyen, a melyről valaki azt mondta: „Mikor egy szívvel lélekkel énekeltük: „Jövel szent Lélek Ur Isten" \zett, hogy csakugyan leszállt a Lélek.

Next

/
Thumbnails
Contents