Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1891-05-24 / 21. szám
torna-versenyén mit lábatlankodik a pápista felekezetieskedés ? azt hisszük, a miniszternek és a rendezőségnek tudomása sem volt e dologról. De azt már igenis bátrak vagyunk megkérdezni nem a verseny-rendezőküől, hanem a plakát-csináltatóktól : hogy ha az egyes iskolákat vezérlő egy-egy tanár (mert rendesen egy volt az ifjakkal) a róm. kath. növendékeket szent misére vezeti vala, mit csinált volna addig az a fővárosban járatlan kálvinista, lutheránus, unitárius és zsidó gyerek? vagy ezeket is misére vezényelte volna a felügyelő tanár? Sem ezt, sem azt nem köszönték volna meg a protestáns szülők ! Az Isten szerelmére, a felebaráti szeretet nevében, ne erőszakoljunk oly téren is felekezeti kérdést, a hol nincs helye és nincs rá szükség ! A kormány és a verseny-rendezők figyelmét pedig tisztelettel felhívjuk arra, hogy ha megint rendeznek versenyt, azt ugy rendezzék, hogy prot. növendékeink és intézeteink ilyen vallási zaklatásoknak vagy a szent mise miatt a felügyelet nélkül maradás veszélyének kitéve ne legyenek. Mert azt távolról sem akarjuk hinni a vezérférfiakról, hogy helyeseljék a clerícalismus titkos szándékát, mely itt is vagy téritgetni törekszik vagy azt akarja, hogy az «uralkodó vallása kedvéért az úgynevezett ((felekezeti)) iskolák és növendékek a tornaversenyről leszoruljanak, kimaradjanak ! * Irodalmi társaságunk 1891. évi Evkönyve, melyet a mult számban behatókig ismertettünk, részletes statisztikáját közli a társaság tagjainak, egyházkerületenként, megyénként, foglalkozás szerint és hitvallás szerint is feltüntetve. Tanulságos egy statisztika, mely mintegy tükröt tart elibénk, hogy megmutassa irodalompártolásunk előnyeit és hátrányait. Előnyös oldalát a lelkészi kar buzgalma alkotja. Az összes tagoknak, iioo-nak, felénél nagyobb része az elméleti (theol. tanár), gyakorló- és növendék-lelkészek sorából kerül ki. Mintegy hetcdfél százan vannak az Irodalmi társaság tagjai között, legnagyobb percentben a theoiogiai tanárok közül. Ez szép és dicséretes a lelkészi kartól, mely anyagilag oly gyengén van situálva. Erős kötelességérzetről, határozott hivatás-tudatról tanúskodó adat. De a három ezer lelkészből még telnék egy-két száz irodalom-pártoló tag. — Szegényesen, csak 162 taggal vannak képviselve az egyházközségek, megyék és kerületek, melyeknek sorából egy kis buzgalommal még sok száz tagot lehetne toborzani. Gyülekezeteink száma háromezernél nagyobb, ez az erőforrás még teljességgel nincs kellőleg felhasználva. — Még szegényesebben, mondhatni, szégyenletesen csekély számban pártolják Társaságunkat a művelt világiak, egyházunknak számban és erőben e legnyomatékosabb eleme. Alig vannak 150-en. Elszomoritólag csekély szám az egyház fentartó eleméből. Lehetnének tíz annyian! Hol vannak százakra menő gondnokaink, ezreket tevő művelt presbytereink ?! Elődeik, őseik fegyverrel védték, maecenásokként támogatták az egyházat: utódaik nem tudnák-e azt, hogy közös anyánk, az anyaszentegyház, számit sőt igényt tart az ő hitvédő és hiterősitő munkásságukra?! Régen fegyverrel, ma egyesített szellemi és anyagi erővel kell szolgálni az egyházat. Jobb példát kellene szolgáltatniok alsóbb rendű, kevésbé művelt hittársaiknak s nagyobb anyagi támogatásban részesíteni a lelkészi elem egyházerősitő törekvéseit ! — Egyházkerületeink között aránylag és számszerűleg is legcsekélyebb a pártolása tiszáninneni (87 tag), s nyomban utána a dunamelléki kerület (193 tag) részéről. Ezekben, ugy látszik, még egészen szervezetlen a taggyüjtés. Különösen Dunamellékről egy kis utánjárássá! még sokakat be lehetne vonni a Társaságba! — Bántó, sőt aggasztó adat végre a tagok statisztikájában, hogy ág. hitv. evang. testvéreink mily csekély erővel, iroo között csak 153 taggal, támogatják e közös érdeket szolgáló Társaságunkat. Nekünk ugy tetszik, hogy a hitrokoni kötelék ez ujabb alakja, a közös szellemi érdekek e nagyra hivatott istápja nagyobb támogatást, külterjesebb pártolást érdemelne az evang. papság és ev. művelt hittestvérek részéről! * Egyházi szervezkedés Verseczen, E szépen fejlődő városban mintegy 100 református lelkész lakik, kik egyházilag eddig szervezetlen állapotban voltak. Lelki gondozásukat nagy időközökben való látogatás alakjában Fa István pancsovai lelkész teljesítette. A temesvári reformátusok részéről a napokban Futó Zoltán lelkész, Cseresznyés Jenő mérnök és Bocz József kereskedelmi iskolai igazgató Verseezre rándultak és a mozgalom vezetőivel érintkezésbe lépvén, megállapitották a módozatokat a fiók-egyház megalakítására nézve. Ez alkalommal a verseczi reformátusok nagy lelkesedéssel határozták el, hogy a fiók-egyházat megalakitjak, s mint ilyen, a temesvári ev. ref. egyházhoz csatlakoznak, * Az énekes-könyvi előmunkálatokból a 4-ik füzec is elhagyta a sajtót. Kiadta Fejes István, az egyetemes énekügyi bizottság elnöke. Sárospatak, 1891. 47 1. — Tartalmaz 27 átdolgozott zsoltárt és 6 dicséretet, melyek között 5 egészen uj s 1 átdolgozott. Kapható Fejes István biz. elnöknél S.-Ujhelytt. * Tudósítás. Nagy-Kő)ősön, a dunamelléki ev. reform, egyházkerület tanitóképesitő bizottsága előtt az elemi tanitóképesitő vizsgálatok folyó év junius hó 25-én, az írásbeli vizsgálattal kezdetnek meg s tartanak folytatólagosan. Ezen tan. képesitő vizsgálatokra jelenthetik magukat, a tanítóságra megkívántató testi és lelki épség föltétele alatt, vallás és nemi különbség nélkül: a) Mindazon tanítójelöltek, kik a t.mitóképző intézeti négy évi tanfolyam bevégzése után legalább egy évet gyakorlati, akár nyilvános, akár magántanitóskodással töltöttek. b) Kik a közoktatási törvény keletkezése előtt már gvakorló tanítók voltak, c) Végre azok is, kik magukat a tanítóságra magánosan képezték; ha legalább egy év gyakorlati, akár nyilvános, akár magán tanítóskodásukról bizonyítványt nyújtanak be, s az illető osztály-vizsgálatokat előbb leteszik. A vizsgálatra jelentkezők kérvényei, melyekhez keresztlevél, tanulmányaikról és eddig folytatott pályájukról, valamint erkölcsi maguk viseletéről szóló és testi és szellemi épségüket igazoló orvosi bizonyítvány csatolandó, főt. Filó Lajos úrhoz, mint a vizsgáló-bizottság elnökéhez, Nagy-Kőrösre junius r2-ig küldendők be. (A folyamodványra s a bizonyítványra 50 — 50 kros bélyeg kell.) — A tan. képezdei igazgatóság. ADAKOZAS. Az országos protestáns árvaházra : Pesti egyházmegye egyházai Sípos Pál esperes utján 2f forint 79 kr. — A gyönki gimnázium konfirmált növendékei Kiss Béla tanár által 1 frt 20 kr. (Ehhez járultak: Arany János, Bévárdy Gyula, Nagy Béla, Parragh Ödön, Sáfár Bála, Takács Gyula egyenként 20 kr.) — A vasadi konfirmáltak Szűcs Károly h. lelkész által 1 frt 20 kr. (Ehhez járultak: Pirót István 10 kr, Édes Elek 10 kr, Monori János 20 kr, Csizmadia Juliánná 20 kr, Édes Eszter 20 kr, Balogh Lídia 20 kr, Mészáros Terézia 20 kr. Konfirmációi perselypénz 2 frt.) — A szAnoki kon-