Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-05-24 / 21. szám

követelhetném, hogy ezt a szokást gyakorolja minden menyasszony, mert Pál apostol kívánta : «egymást szt. csókolódással köszöntsétek.)) 4. Azt kijelentettem, hogy hosszas betegségben levőkhöz el lehetne vinni ünnepnapon; s ennek dacára ugy traktálózik példákkal, mintha az ellenkezőt állítottam volna. Azon kijelentésem mellett pedig, hogy nem kell azt a Kr. testét és vérét minduntalan csipegetni, érzékenyen elmondott példái után is megmaradok. Mert ha egyszer arra kap valamely gyülekezet, hogy minden fogfájásról úrvacsorát rendeltet... akkor nemcsak az utolsó kenet lejtőjére léptünk, hanem nagyobb eklájú lelkész nem viselhet 22 tiszteletbeli hivatalt és az egyháztagok feleslegesnek fogják tartani a templomi urvacsorázást. 5. Ama nyilatkozatára, hogy ő még éjjel is kihordja, mert a jó pásztor életét is adja az ő juhaiért, nem mondhatok egyebet, mint azt, hogy ezt csak az a pásztor teheti, a kinek az élete sem magára sem másra nézve, nem ér többet egy juhnál. Ugyan, ha éjjel nem alszik, hogy tesz eleget másnap 22 tiszteletbeli hivatalának ? aztán meg mért rontja el azt, a mit az Isten bölcsen rendelt, azaz, hogy a nappal a munkáé; az éjjel a pihenésé. Az ilyen szolgálat kétkedésével csupán a rajongás sulyka vala eldobva. De hát keresztel-e éjjel, mert ez sem kevésbé kívánatos bizonyos esetekben az aggódó lelkek megnyugtatására ? Pedig ez a szolgálat még nem régiben is szokásban volt. Öreg principálisom beszélte, hogy 3—4 év tized előtt minden héten felzaklatták kétszer, háromszor keresztelés végett. (Néha csupa vexálásbó! is.) Mivel pedig meghűléstől is, rosz emberektől is kellett félnie, magára kapta a slafrokot, kinyitotta az ablakot, s a vasrácson kinyújtott pohár vizzel megkeresztelte. Egyszer aztán nagyon beleunt a zaklatásba, bezárta kis kapuját : a nagyot jól betámogatta, nem mehettek be hozzá éjnek idején; a mi miatt évekig huzolkodott vele a presbyterium, hogy mer ilyen kegyeletes ősi szokást eltörölni. 6. Azzal dicsekszik, hogy ő nagy elfoglaltsága mellett még 22 tiszteletbeli hivatalt is el tud viselni. Nem vitatom e két dolog közt tátongó ellentétet, mert csak a vak nem látja, hogy egyik a másikat megcáfolja, csupán négy következtetést vonok le cikkéből: 1) ha ő hat nap alatt 12 napnyit dolgozik, akkor már levén egy amerikai szabó legényem, a ki egy óra alatt két órányit alszik, mert siet; ugy ő benne megtaláltam az európai szabó legényt, ki egy óra alatt két órát dolgozik; 2) ha az a 22 tiszteletbeli hivatal nem jár teherrel, akkor helytelen volt indokolásul felhoznia, ha pedig : 3) teherrel jár, akkor nem lehet mást gondolnom, mint azt, hogy felette szűkében lehetnek ott az okos embernek, a hol egyre 22 terhes hivatal esik. 4) Déva lelkésze egyben téved : magából indul ki; azt hiszi, a mit ő megbír, más is megbírja; ő mindenesetre genialis ember lehet, ezt következtetem cikkéből. Ámde átalános elveknél nem egyesek geniálitasaból kell kiindulni. E tárgyban többet nem irok, mert nem érek rá.*) Prometheus. *) Közöltem e cynicus hangú választ, kötelességszerííleg, bár nem szívesen. Fagyos és lélektelen a szelleme, alantjáró a felfogása. Az ily hang nem az Isten szolgáinak hangja. Ez a világ fiainak bölcsesége. A/. Isten szent szerelmére, több apostoli buzgóság, több evangeliumi lélek és tűz lakozzék bennünk ! Szerk, NECROLOG. Debreczeni Papp Arthur. <Sirnék, hogyha sirni volna még egy könnyem» ! . .. Zsutay János, Papp Arthur, a máté-szalkai fényes egyház ifjú papja, megszűnt élni. Az oltár néma csendben áll a szent falak között, felkent szolgája nyugalomra tért, tépett remények hervadt leveleivel behintett sirhalom alá!.... Legyen szent azért a gyász, a fájdalom, az emlékezet, mely porait körül lengj! Földi része az enyészeté, mely világok hulláival, poraival táplálkozik, s mely örömét misszióját e földön a pusztításban találja egyedül; mely ridegen, fagyosan kinevet mindent, a mi földi! Papp Arthurt a nemes szívű, kristálytiszta jellemű embert, buzgó jeles lelkészt is elpusztitá a földről, hoszszas sorvadás, hosszas haldoklás egy örömtelenül megfutott, bevégzetlen élet után. Lesújtó, lehangoló esemény!... Szive porából már nem sokára virág fakad, mely fájdalmat illatoz, fájdalomról panaszkodik az ő hátrahagyott szeretteinek. «Ő már régen temetkezik, a mi temetésünk csak befejezése volt annak a hosszú halotti szertartásnak, melyet ő titokban maga végzett, melynél belőle magiból telt ki a sirásó fél és a halott.» ((Eltemette lelkének gyermekeit, az ifjúi önérzetet, eltemette utoljára a reménységet is. Ezt már fásultan ridegen, megsiratatlanul, mintha mondotta volna, eredj a többi után, nem köt hozzád semmi.)) (Szilády János). Eltemette mig élt szivének kedveseit : szüleit, nővérét, első nejét, három kis gyermekét, nagy bácsiját, kiről szépen örökölt, midőn ezeket elsiratta, s eltakarította; azután maga ment el, elvégezve e földön dolgait, s behúzta maguk után az örökkévalóságnak csak is befelé nyíló ajtaját! Magukhoz hívták őt a halottak, most már együtt vannak mindnyájan, most már meg van örömük ott lenn, hol már nem fáj semmi, s nekünk utánnuk könynyezőknek vigasztalásul csak a köny marad! Pap Arthur, — kiben a Debreczeni Pap-család utolsó férfi ága kihalt — valódi pap, valódi lelkipásztor volt! E szavakkal ő teljesen jellemezve van; ezzel a róla adott kép teljesen hű és igaz / De ő benne nem csak lelkészt, de nemes lelkű igaz embert, s hivatott tollú irót is sepert el az enyészet a „föld porába. O nagyon keveset tudott magáról, s «nem rakott polezokat maga alá, hogy magasnak láttassék, ritka szerény, sőt elhúzódó volt az emberektől, tudta azt, hogy csak a hitvány üvegdarabot kell napfényre hurcolni, hogy gyenge fénye megvillanjon néha-néha látszat gyanánt; a gyémánt pedig a sötétben is megláttatja magát» (Mitrovics Gyula), teljes tudatával bírt magasztos kötelességeinek hivatásának. Sokat betegeskedett, sokat szenvedett! Haldoklott évekig! A kétségbeesés, az élet iránti kedv fördőkből fördőkbe kergette minden évben. Házából a gyógyszer, az orvos, soha nem kopott ki éveken keresztül. Papi