Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-05-17 / 20. szám

számon, tehát mindenesetre a szegény eklézsiák sorába tartozik. E 290 eklézsiára évenként körülbelül 10,000 frtot szán az egyházkerület az államsegitségből. A mi eklézsiáink tehát 40—42 frt évi segítséget kapnak. Éppen a felét annak, a mi az Alföldre jut. De ez még csak egyik oldala a képnek. Még kedvezőtlenebb az arány, ha megvizsgáljuk s összehasonlitjuk a két vidék e kisebb eklézsiái közt levő nagy különbséget. Mig az alsó vidéken e kis szegény eklézsiák közt elvetve akad olyan, a hol 300 — 400 lélek viseli az eklézsia terhét, nálunk igen sok olyan eklézsia van, a melynek lélekszáma alig üti meg 100—300-at. Már most tessék elképzelni, mennyire meg kell magukat adóztatniok, hogy templomot, iskolát tartsanak fel, a papnak és tanítónak megélhetését, ha szűkösen is, biztosítsák. Hozzá még a mi eklézsiáink nem a Kanahán kellő közepében vannak, mint az alsó vidéken. Bizony-bizony, Joó István ur, a szegényeknél, szegényebbek is vannak! Ha tehát Joó István ur, igazat akar irni, jobban széjjel kellett volna néznie. Ha pedig Joó ur, a mint állithatja, igen jól ismeri a kis egyházak adóviszonyait, és még se rösteli kinyomatni, hogy az uj szuperintendencia 6200 frtnál, vagy mint később kiigazítja 8000 frtnál több államsegitségre igényt nem tarthat, akkor hiába, ((imádkozott a krisztusi szeretetért.)) Sajnálom, de kénytelen vagyok rámutatni, hogy a saját imádsága se fogott rajta. Miféle osztó igazság, krisztusi szeretet az, hogy 65 szegény eklézsiának r6,000 frtot akar biztosítani, mig 290-nek 8000-et? Megdöbbentő fényt vet ez a beszéd arra a szellemre, a mely Joó uron és körén erőt vett. Hiába aggatja rá Joó ur a köpenyül a 670,000 lélek számot, a melyből a 7 alföldi traktus áll, szemben a mi 220,000 református lélek számunkkal, mert a nagyobb és gazdagabb félnek sincs joga égbekiáltó igazságtalanságot elkövetni. Ez a telhetetlenség nem méltó kálvinista emberhez, annál kevésbbé Krisztus szolgájához. Ez az erősebb jogának hirdetése a gyengébbel szemben, a mely kiirtandó egyházkerületünk kebeléből. Ebből a szellemből fakad, hogy a konventi képviselet jogát elvették az eklézsiáktól, innen sarjad a lélekszám szerint való szavazás állítólagos reformja, a mely nem egyéb, mint az alföldi nagy eklézsiák feltétlen uralkodása a felvidék fölött. Nem csak méltánytalanság, hanem a legnagyobb jogtalanság is, mert olyanokat részesít nagy előjogokban, a kik aránylag a legkisebb terhét viselik az eklézsiának. Még ott valamennyire igazolható volna, a hol a nagy egyházak szét vannak szórva a traktusokban, de a hol a kerület egyik része majdnem kizárólag kicsi, a másik része pedig nagy eklézsiákból áll, nem egyéb, mint az egyik rész érdekeinek kiszolgáltatása, a másik hatalmasabb rész javára. Ez nem kormányzás, hanem pártoskodás, nem a rendnek keresése, hanem az érdekek barczának kiélesitése. Ehhez egy csöpp köze sincs a kormányzás bölcsességének. Ez az állapot mélyen elszomorit, minden csepp vérem fellázad ellene. Úgy érzem e pillanatban, mintha gyönge erőtelen hangom megerősödnék az Úr kegyelméből. Mintha zegzugos, dombos, lapályos szülő felvidékem minden viszhangja szárnyára venné ez erőtlen szózatot, s bejárná völgyeink minden városát, kis faluját, hol hittel és buzgósággal hirdetik az Isten dicsőségét : sorba atyámfiai, egy szivvel lélekkel álljatok ki győzni e viszályon! Igen váljunk el azoktól, a kik nem akarnak testvéreink lenni. Meg fogunk mi élni tisztességes szegénységben, és többet tudunk adni szegény eklézsiáinknak, mint eddig; mert nem hiszem, ha helyzetünkről a konvent és a zsinat vezérférfiait felvilágosítjuk, hogy süket füleknek kell majd beszélnünk. Hiába mondja Joó István ur, hogy az államsegitséget a lélekszám szerint osztják meg, ez állítása is csak annyit ér, mint a többi. Mert ha lélekszám szerint osztanák ki az államsegitséget, a Tiszántúli egyházkerület, a mely háromszor nagyobb az Erdélyinél, 42,000 frtot kapna és nem 24,000-et. Erdély szegény eklézsiáira való tekintettel kap 14,000 frt államsegitséget, a mi kis eklézsiáink pedig vannak olyan szegények, mint az Erdélyben levők. Ha 8000 frtot juttatnak az Alföldnek, az odavaló szegény eklézsiák még akkor is 100 frt évi segítséget kapnak, a nekünk jutott tizenhatezer frtból 290 kis eklézsiára még igy se jut ennyi. Első kötelességünk legyen tehát viszonyainknak pontos statisztikai kimutatása, hogy a zsinat ezekből pártatlanul Ítélhessen. Ezek után joggal ismételhetem, hogy a mostani egyházkerület nemcsak anyagilag megkárosít bennünket, hanem jogainkat is elveszi. Ha mindez a felvidéki ügyek iránt teljes közönyösségre nem mutat az Alföld képviselete részéről, s nem azt bizonyítja, hogy minden erejöket, a mi rovásunkra is, az Alföld reformátusságának megerősítésére fordítjuk, akkor nem tudom mit tart Joó István ur közönyösségnek, s mit tart jóakaratnak ? Mikor ezt itt leírtam, ismét nem személyekről, hanem cselekedetekről mondtam Ítéletet. Határozottan tiltakozom ellene, hogy egyházam javát czélzó munkálkodásomat bárki is sértegetésnek minősítse. Meggyőződésem, hogy mikor első czikkelyemben megírtam azt a pár sort: «Az Alföld magára maradva rendezett eklézsiáival és iskoláival majdan példája lehet a reformátusságnak» nagyobb szolgálatot tettem az Alföld eklézsiáinak, mint Joó István ur, a ki minden hibáját legyezgetni óhajtja. Ott, a hol anyagi erő van, méltán megvárhatjuk, hogy virágzó, rendezett egyházak és iskolák legyenek. Elvitázhatatlan tény, hogy e tekintetben az Alföld nem halad ugy, a mint haladni kellene ! Látni való, hogy Joó István urnák ebben sincs igaza. A főiskola énektanárjának fizetésére vonatkozólag Joó István ur csak annyit jegyez meg, hogy a közigazgatási pénztárból 1887-ben 250 frtot rendel évenként a szuperintendencia 3 évre. Kiegészíthetem ez adatot avval, hogy 1890-ben újra a közigazgatási pénztárból utalványozott az egyházkerület 250 frtot bizonytalan időre, s nem három évre, mint Joó urnák tetszik hirdetni. Evvel kapcsolatban Joó ur tudatlanságot fog rám, mondván, hogy nem tudtam, mi a közigazgatási pénztár rendeltetése. Ez az állítás egyszerűen nem felel meg a valóságnak. Mikor a közigazgatási pénztárról megemlékeztem, csak is erre az egy dologra gondoltam. Ennek ellenkezőjét Joó István urnák kimutatni soha sem lesz módjában. De ha már olyan negyon firtatja a tudatlanságot Joó ur, ilyen bókkal én is igen szívesen szolgálok neki, azzal a különbséggél, hogy én nem a levegőből fogom előkapkodni állításomat. Joó ur egyszerűen tagadja, hogy a debreceni főiskolának 71,591 frtja egy krajcár kamatot nem jövedelmez. Hivatkozik pénztár vizsgálatra, egyházkerületi számadásokra és a jó Isten tudja még mire. Bizonyos, hogy Joó István ur az egyházkerülettől megvizsgált kimutatásokat, számadásokat elolvasni érdemesnek se tartotta. De azért vakmerően állítja, hogy nem mond-