Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-01-11 / 2. szám

a hazafiság érzete, mely meggyőződéssé érlelte bennünk, hogy ügyünk a magyarság ügye is itt Délmagyarországon. Adja Isten, hogy uj egyházközségünk, szeretett vallásunk és szeretett hazánk érdekében kötelességét sikeresen teljesíthesse!*) Temesvár. Bessenyei Ferencz. NEGROLOG. Nagy András János. 1S21—1890. Voltaképen csak egyszerű földmivelő volt, de mint a parentáló lelkész mondá, fejedelmi volt érzése és tette. Szorgalmával és takarékosságával gazdagságot szerzett, melylyel halála után nemcsak rokonait helyezte jó módba, hanem egyházának és városának évkönyveibe is örök időkre beirta nevét. Előbbinek ugyanis végrendeletében 187 holdnyi birtokot hagyott, mely mintegy 60 ezer frtnyi értéket képvisel. Ez nagyobb jelentőségű dolog, hogysem felette egyszerűen napirendre térhetnénk. E vagyon a vásárhelyi egyház költségvetésében, mely normális években is 70—80 ezer frtnyi kiadást foglal magában, nem csinál ugyan nagy változást; de áldásossá válhatik s uj fordulatot jelezhet a jó példaadás oly gyülekezet életében, mely — bármily különösen hangozzék is — szegénynek mondható, mivelhogy a temetőkön s tisztviselői földeken kivül semmi fekvőséggel nem bír, s évi költségeit csupán híveinek súlyos adóztatásából fedezi. Ha e példa vagyonos hitfeleinknél követésre találna, egyházaink kiadásaik fedezése végett tőkealapot szerezhetnének: mennyire más lenne földmivelőink képe! Mert a református egyházak öröklő nyavalyája eleitől fogva átalában a nyomasztó szegénység s a máról holnapra élősködés gyámoltalansága volt. A katholikus kultuszról királyok és főurak eleitől fogva bőkezűen gondoskodtak, papsága a vagyonszerzésben, fényűzésben és világi élvek hajhászásában mértéket és határt nem ismerve, el is merült s ebbeli telhetetlenségével sietteté a reformáció eljövetelét. A református egyház pedig, hogy hogy nem, az ellenkező túlságba sodortatott, annyira, hogy azt koldus tarisznya nélkül sokan nem is tudják képzelni s ha valamely ref. lelkész véletlenül nem küzd nyomorral, megütközésnek és irigykedésnek tárgyává válik ma is. Az örökké Ínséges állapot egyházainkban országszerte kifejlesztette a földhöz ragadt gondolkodást, megfosztotta őket a művelődés eszközeitől, eltompitá bennök a jó izlés érzékeit, megbénította kezeit az irgalmasság és jótétei gyakorlásában s egyáltalában elzárta előlök az erőteljes fejlődés és virágzás mezeit. Gazdag főuraink ugyan csekély számmal maradtak, mert a nagyobb részt az önérdek és a hitetés visszaterelte az uralkodó egyház kebelébe: de voltak jó módú *) Mi is szivünkből kívánjuk. A legfiatalabb, de magas hivatási! kálvinista egyház tagjainak az ország szívéből meleg elismerésünket nyilvánítjuk, nemes törekvésükre Isten áldását kivátijulc,] igaz érdekeik támogatására Lapunk hasábjait készséggel fölajánljuk s e tudósítás derék írójának, Bssenyei főszolgabíró urnák, köszönetünket nyilvánitjuk. Szerk, híveink és vagyonos uraink kezdettől fogva. Csakhogy ezeknek nem volt szánó szivök az egyház szegénysége iránt. Nem mondom, hogy Isten dicsőségéről mindnyájan megfeledkeztek : hanem hogy azok is, kik életökben szórták a kincset a világi elvek és hiábavalóságok oltáraira, jó hogyha alamizsna-fillért vagy kenyérhéjat juttattak rongyos egyházunknak. Pedig a koldustarisznya és a rongyok tán még sem szükséges attribútumai a református anyaszentegyháznak. Ha elvétve kerül nálunk is egy-egy diszes templom, szép iskolaépület, ezekre mi is tudunk büszkék lenni. Ha itt ott megakad nálunk egy-egy jó tanitó, jó pap, jeles tanár; ezeknek híveink is tudnak örülni. De a szép épületek és a jó tisztviselők sok pénzbe is kerülnek. A röghöz tapadt szegénység ily dolgok előállításában és megtartásában sehogy sem boldogul. Bizonyos fokú jólét nélkül sem egyesek, sem testületek nem prosperálhatnak. Nem bálványozzuk a gazdagságot, mert az csak eszköz a magasb czélok szolgálatá ban ; de e világon világi javak nélkül mit sem tehetünk s a ((szegénynek még barátsága is utálatos))—az irás szerint. Megölő ellenségeink voltak azok, kik századokon át egyházainkat részint megfosztották csekély vagyonkájuktól, részint nyomorult szegénységre szorították s arra kényszeritettek bennünket, hogy csupán autonómiával és a szentirással táplálkozzunk. Kétségkívül ezek nagy becsű dolgok, s rajok is szükségünk van: de mit ér az olyan önkormányzat, mely mellett egymás szájából kapkodjuk el: a betevő falatot, egymást marjuk a morzsalékok felett versengve s megalázkodva kunyorálunk alamizsnáért, még ha az a Mammontól származnék is! A koldus függetlensége bizony csak önámitás, és «üres konyhának b—d a gazdasszonya)) a közmondás szerint. Az ilyen konyhának nincsen vonzereje, a mit itt főznek, már az valódi tápláléknak nem válik be. Kemény szavak ezek 1 De kemény a mi fejünk és szivünk is. Mindössze is abban hibáztam, hogy ez egyszerű és istenfélő ember emlékezetéhez fűztem azokat, kinek nevét e czikk homlokára írtam. Mert ő nemes szivű és gyakorlati eszű férfiú volt. Mikor érezte a szükséget, enyhített rajta. Az igaznak emlékezete áldott ! H.-M.-Vásárhely. Szeremlei Samu. A hevesnagykunsági ev. ref. egyházmegyére mély gyászt boritott a haldokló 1890. esztendő. 8 év óta működő, kiváló képességű esperese rövid gyöngélkedés után, váratlanul meghalt dec. 14. napján, este 8 órakor. Még legszebb, legmunkabiróbb korában volt; még sok jót, szépet és nemest vártunk tőle; annyi remény szállt sirba vele, hogy szinte roskadozik az ember annak elgondolására, mennyit veszítettünk benne kimúlásával! Irodalmilag nem foglalkozott és igy neve nem volt országszerte ösmeretes, hanem csak azok előtt, kik vele mint hivatalnokkal vagy mint baráttal érintkeztek. De hát arra nézve, hogy valaki derék legyen, nem is múlhatatlan kellék az irodalmi foglalkozás, melynek ma már sokan oly nagy értéket tulajdonítanak. Legyen valaki értelmileg művelt, szivében nemes és