Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-04-26 / 17. szám

kiszabadítása ideje körül, hogy «ekkor már Miksa viselte hazánkban is a kormányzás terheit, s bizonyára szívesen vetette közbe hatalmi szavát azon fogolynak megszabadítása érdekében, akinek hitvallását ő maga is az igazi keresztyénség kifejezésének tekintette.)) Ha tehát Miksa kormányzott, annak nem kellett magát Somogyiért közbevetnie, hanem egyszerűen elég volt e'renclelnie azt, hogy Oláh szabadon bocsássa. Nem tudom, miért akarta szerző így erőnek erejével népszerűsíteni kifejezését, mikor az helytelen, de úgy veszem észre csak azért, hogy Miksának az augsburgi hitvallásról mondott híres szavait a jegyzetbe, a ((tudományos igények kielégítése végett)) felvehesse. Erre itt nincs semmi szükség, hanem szükség lett volna arra, hogy itt is úgy magyarázzon és értelmezzen, mint emlitém, mert alább már következetlenségbe esik önmagával s szerző is az érsekhez intézett rendeletről beszél. Tehát a végeredmény az, hogyha Oláh rendeletet vett arra nézve Miksától, hogy Somogyit szabadon bocsássa, akkor mikép magyarázza meg a tisztelt szerző azt, hogy Miksa szívesen közbevetette hatalmi szavát érte ? Stromp könyvének utolsó fejezete Somogyinak Sztáray Mihályhoz és Beythe Istvánhoz való viszonyáról tárgyal, melyhez a következő megjegyzéseim vannak. Somogyi Sztáraynak egy carmen elegiacum-ot küldött, s néki ajánlotta fogságáról írott könyve első részét «episcopo dei gratia de Tholna virgilantissimo ejusque ecclesiae dispensatori»-nak címezvén. Stromp azon érvelésével, hogy Somogyi előtt ifjúkori emlékei ujultak fel, midőn Sztáraynak ajánlja művét, s ír hozzá egy költeményt, ha egyelőre megelégszünk is, de annak azon resultatumával, hogy ugyancsak ifjúkori emlékei benyomása alatt teszi meg Sztárayt tolnai püspöknek, nem lehetünk megelégedve. Tény, hogy 1557-ben Sztáray tolnai pap volt, de eddig ugv tudtuk, hogy ekkor már nem volt a baranyai ekklák püspöke, mert Szegedi Kis Istvánra ruházta e tisztes hivatalt. Evvel megelégszik szerző is, és Somogyinak Sztáray ról, mint tolnai püspökről szóló feljegyzését, mondhatom helyesen mellőzi. Bátran megemlíthette volna és ezt teljesen teszi vala, ha legalább nyilt kérdés alakjában felállítja ezen adatot oly formán, vájjon Sztáray a volt baranyai püspök, midőn Szegedire ruházta hivatalát s Tolnára költözött, nem volt-e a tolnai és fehérvári ekklák püspöke egyszersmind ? Hiszen nem volt olyan közel Czegléd, hol a dunamelléki püspök lakott, hogy rá ne fért volna a tolnaiakra is egy püspök; de különben ha azt fel teszszük Somogyiról, hogy jól értesült akkor,' midőn Sztárayt Tolnán szerepelteti, azt is feltehetjük, hogy arról is jól volt értesülve, a miért tolnai püspöknek czímezte őt. Ez igaz, hogy csak hypothesis, de ki bizonyos arról, hogy holnap nem áll-e elő egy másik Somogyi Péter-féle kot társ és nem nevezi ez is Sztárayt tolnai püspöknek? Beythe István még ifjú ember volt ekkor, Szakolczáu tanitóskodott. Ellátta Somogyi martirologiájat előszóval, írt hozzá levelet könyve kiadása ügyében és egy emlékverssel is megtisztelte. Itt is van egy kis helyre igazitani valóm. Ki kell igazitanom szerző azon felfogását, hogy az egyszerű vágséllyei tanitó «a céhbeli theologusok közé nem tartozott)) C18. 1.) Elhallgatta szerző úr, hogy éppen a reformáció hozta forgalomba azon gyakorlatot, miszerint a lelkészi pályára készülők előbb tanítók voltak, azután külföldre akadémiára jártak. Ezen az úton akart haladni Somogyi is, de Oláh Miklós ennek elejét vette. A kimutatott néhány feldolgozási és stylaris hiba mellett is, melegen ajánlom Stromp könyvét, mint olyat, mely eredeti kútfőből van merítve és az evangyeliomi hithűségnek fényes apotheosisa. Egy reménybeli második kiadásban a nehézményezett csekély hibák könynyen helyre hozhatók. Végül legyenek üdvözölve a lelkes pozsonyi tanárok, kik egymás után hordják az anyagot prot. egyházunk nagy épületének elkészítéséhez. Csak előre. Excelsior! Fehérvár-Csurgó. Thúry Etele. BELFÖLD. A felső-szabolcsi egyházmegyéből. Ápril hó 14-ikén tartatott meg Nyíregyházán a megye nagv termében a f.-szabolcsi egyházmegye közgyűlése, Lukács Ödön esperes és Gencsy Albert egyházmegyei gondnok elnökletük alatt. Ezt a megelőző nap délutánján egy nagyobb értekezlet előzte meg, melyen igen szeretett esperesünk, s világi elnökünkkel együtt a közgyűlésre elkészített tárgysorozat 38. pontja beszéltetett meg általunk, annyira, hogy világos képet alkothatott magának mindegyikünk a holnapi gyűlés menetére nézve, hogy azok evangéliomi reformált egyházunk javára boldogitására hassanak. Másnap gyönyörű szép tavaszi reggelre virradtunk fel, délelőtt 9 órakor vette kezdetét a gyűlés a megye nagy termében. Esperes ur egy lélekemelő szép imádsággal nyitotta meg a gyűlést, melyben a krisztusi vallásosság a lánglelkű hazafiságtól ihletve, nyilatkozott s kért szentlelket, kegyelmet, áldást az egész emberiségre, országunkra, egyetemes egyházunkra s különösen egyházmegyénk jelen munkálkodására, hogy az igazi evangéliomi, presbyteri elvek ebben mind inkább nevekedjenek, s a protestantizmus láthatárán mutatkozó vészes áramlatokkal szemben, mint egy ember szállhassunk sikra s ezt imádott krisztusi egyházunk dicsőségére meg is győzhessük. Ez imádság után esperes ur a gyűlést megnyitottnak mondván, következtek rendben a tárgysorozat 38 pontjainak megvitatása s elbírálása. Először az esperesi jelentés az elnökileg végzett ügyekről tárgyaltatott. Örömmel hallottuk s láttuk ezeknek olvasása folytán, hogy bel- és külügyeink erős kezekkel vezettetnek, melyet felvilágosodott apostoli szellem hat át s benne a szeretett fegyelemmel testvérileg párosul s elébb utóbb a boldogulhatás révébe vezeti 87 anya, egytárs, 5 leány és 26 fiók egyházunkat. Ezen esperesi jelentés után sorrendben az egyes egyházak szellemi és anyagi ügyeiknek tárgyalása következett; ezután küldöttségi jelentések és munkálatok, államsegély szétosztása, küldöttségi jelentés az aljegyzőre beérkezett szavazatokról, melynek nyomán a legtöbb szavazatott nyert két lelkésztársunk jelöltetett ki ujabb választásra. Olvastatott továbbá a tárgysorozat 25 pontja szerint, boldog emlékű Várady Károly végrendeletének azon része, melyben egyházmegyénknek 1500 frtot hagyományoz oly kikötéssel, hogy ezen tőkének kamataiból az ő megboldogult szülei hamvai feletti sirkő tartassék fel Gemzsén esperesi felügyelet alatt, oly formán, hogy a megmaradandó pénz a sirkő fentartásán felül azon négy egyház lelkészei közt osztassék fel, hol édes atyja valaha lelkészkedett. E pontra nézve hálás