Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-04-26 / 17. szám

kozott nálam, hogy hajlandók örökbe venni a gyermekeket. A fiút odaadtam a nagybátyjának, ki el is vitte magával Maros-Ujvárra. A két leánykát itt helyeztem el két derék református családnál, kikötve, hogy iskolába járassák és hogy jövendőjükről tehetségük szerint gondoskodjanak, ami meg is történt. A két lány vidáman jár iskolába ma is, árvaságukat, a fogadott szülők nyájas szeretetétől boldogitva, nem is igen érezik. A hagyatéki ingóságokat elárvereztettem, s az adósságok kifizetése után fennmaradott 60 frtot a városi gyámhatóságnak gyümöcsöztetés végett átadtam. Újévkor és névnapom alkalmával eljőnek hozzám a kis árvák s együtt kérik reám és családomra a gondviselő Isten áldását. Az meg a mult héten történt, hogy egy timármester hívem, betegségében az urv.acsorával kivánt élni. Részesítettem belőle. Másnap az ember megint kéretett menjek el és imádkozzam vele, mert nem tud meghalni és iszonyúan szenved. Elmentem és teljesítettem kívánságát. Utánam mondta az imádságot és megnyugodott. Pár óra múlva csendesen kimúlt. Eltemettem. Özvegye másnap elküldött számomra a fiától 8 frt papi stólát. ^Hiszen ennek a fele is elég» mondám a fiúnak. «Lehet, de édesapám meghagyta, hogy 8 frtot adjunk a Tiszteletes urnák, amiért nem sajnálta másodszor is hozzánk fáradni abban a zimankós időben.» Ez az eljárás azért nevezetes, mert ez a néhai timármester 1879-ben panaszt emelt ellenem boldogemlékű püspökömnél amiatt, hogy felnőtt leánytestvére temetésekor papi stóla fejében 4 frtot kellett fizetnie, s midőn a vizsgálatra kiszállt esperes megmagyarázta neki a dolgot, folyvást csak azt hajtogatta, hogy: «Már kérem alásan, egy oratióért meg egy búcsúztatóért elég lett volna bizony két forint is !» De egyebekben is tapasztaltam én a betegek körül való lelkészi szolgálat lelkiismeretes teljesítésének áldásos következményeit. Midőn 1880-ban a temetőt rendeztem, midőn a gyülekezet közszükségleteinek fedezhetése céljából magtárt alapítottam, midőn az orgonát kijavíttattam, mikor az uj papi lakot felépíttettem, mikor a templomid erités kijavítására hangversenyt és majálisokat rendeztem stb. és e végett gyülekezetem tagjainak és e város összes lakóinak áldozatkészségéhez folyamodtam : nem találkozott senki, aki segedelmét megvonta volna tőlem, illetve gyülekezetemtől. Az ekklézsiai közgyűlésében és a presbyteri üléseken soha sincs viszálykodás és versengés; tiz év óta minden határozat közegyetértéssel, egyhangúlag hozatott. A szeretetteljes ragaszkodás még a görög keleti oláhok részéről is gyakran lekötelező módon nyilvánul. Pár évvel ezelőtt faragott köveket kellett lehozatnom a város kőbányájából a templomkerítéshez, 30 szekérre volt szükség. Kalákát rendeztem. Elmentem személyesen az ökrös gazdaembeiekhez, s felkértem őket az egyházfi tolmácsolása mellett, hogv jöjjenek, segítsenek lehozni a köveket. Eljött mindenki, akit csak kértem. És a 30 szekér közül 21 görög keleti oláhoké volt. Belekerült a kaláka 7 írtba, holott fogadott szekereseknek 30 frtot kellett volna fizetnünk az ekklézsia pénztárából. Távol van tőlem mindezen örvendetes eredményeket kizárólag a betegek körül teljesített lelkiismeretes szolgálatom következményeinek tekinteni, de azt határozottan merem mondani, hogy ha papi működésemnek volt és van némi sikere, ezt első sorban a betegek szorgalmas látogatásának köszönhetem. Mert ide is illenek Ferencz József unit. püspöknek az agendalis beszédek fontosságáról mondott emez örökké igaz és szép szavai: «Nincs jobb alkalom a lelkeket az Isten országának megnyerni, mint a kereszteléseknél,-házassági ünnepélyeknél, s úrvacsora vételeknél. A templomi beszédeket a nép igen sokszor vagy hallgatja vagy nem hallgatja; de midőn a szülő gyermekeért imádkozni hallja a papot, midőn a házaspárokat inti és oktátja a lelki tanító; midőn a közönséget az úrasztalához hívja meg annak szolgája : ekkor lehetetlen kitérni az ige elől a hallgatóknak, lehetetlen mindenkinek nem érezni az igének a csontok és a velők megoszlattatásaig ható erejét. Én közel egy negyedszázadra terjedő (1878-ban irta e sorokat) gyakorló papságom alatt, többször tapasztaltam, hogy ilyen alkalmakkor sokkal mélyebb benyomást tudtam tenni hallgatóimra, mint a prédikációk által, s nem egyszer igaz vallásos érzést ébresztettem fel olyaknak szivében, akik különben hidegeknek és érzéketleneknek látszottak az Isten igéje iránt. Szóval: az Agenda a prot. istenitisztelet és szertartások legsarkalatosabb része, az egyházi szolgálat legragyogóbb momentuma, melyre méltán alkalmazhatók a próféta szavai : aA jó alkalmatosságot áron is meg kell venni!» (Egyházszertartási dolgozatok 4. lap.) Bizony meg. Ilyen jó alkalmatosságunk pedig igen sokszor kerül, midőn a betegek úrvacsorát kérnek tőlünk. Épen azért én a Prometheus ur cikkét és törekvését határozottan elitélem és a zsinati törvényjavaslat készítőit a 107. és a 1.14. §-ok beillesztéseért lelkem teljes örömével üdvözlöm. Szőts Sándor, dé^ai refo:raátus lelkész. TÁRCA. Néhány szó az énekgyártásról. Ma napság két forrtos tárgy tartja izgalomban a protestáns, illetőleg reform, közvéleményt. A zsinat és az énekügy, az interconfessionális elkeresztelési kérdés ugy is mindig napi renden van, s nem uj dolog. A zsinatra nézve én legelőször mondtam talán el a véleményemet, azóta nálam nagyobb emberek viszik az ügyeket a megérlelés felé. Az énekügyhöz is szólottam évekkel ezelőtt, itt is megkezdődött a munkálkodás, alakult énekügyi bizottság, mely irányt jelölt ki, s a munka foly. De én a munkának sem irányával, sem lényegével, de formájával meg épen nem vagyok megelégedve, talán e miatt is irta a Lapok f. évi 7- ik számának egy cikke végén Kálmán Farkas, hogy én tovább talán nem haragszom, ha ő megszóllak Azt igen szeretem, hogy megszóllak, bizony többször is kellene neki felszóllalni az énekügyben, mert ő talán legtöbbet búvárolta a multak énekeit, joga volna szólni a jövő énekeihez is. «Tekints a multakra, nézz a jövendőkre.)) De azért én az énekügy haladásával csak nem leszek megelégedve, mig ebben az irányban halad. Csak az a remény vigasztal, hogy mire kész lesz az uj énekeskönyv, talán már nem élek és nem kell át érnem azt a rettentő viszályt, tán szakadásokat, melyeket az uj énekeskönyv behozatala elő fog idézni, mert egv .kissé be vagyok avatva a mostani énekeskönyv behozatalának történetébe is : ritka voit az a gyülekezet, a hol bot és börtön ne szerepelt volna, a hol papot, tanítót kihúzkodni ne 1 akarták volna, a nép a régi énekeskönyvért való szen-I védést martyriiimnak tekintette, s szívesen tűrte, de