Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-04-26 / 17. szám

Harmincnegyedik évfolyam, 17. sz. Budapest, 1891. április 26. PROTESTÁNS ÉS ISKOLAI LAP. SZERKESZTŐSÉG és KiADÓ-HIVATAL: IX, ker, Pipa-utca 23, szám, Előfizetési ára: Félévre 4 frt 50 kr., egész évre 9 frt. Előfizethetni minden kir. postahivatalnál; helyben akiadóhivatalban. Egyes számok ára 20 kr. Hirdetések dija: 4 hasábos petit sor többszöri beiktatásáért 5 kr., egyszeriért 7 kr. sorja. — Bélyegdíj külön 30 kr. TARTAT.OM : Vezércikk. A következő száz esztendő. Pannonius. — A betegek látogatásáról és az úrvacsora kihordozásáról, Szó'ls Sándor. — Tárca. Néhány szó az énekgyártásról. Nagy Ignácz. — Könyvismertetés. Stromp László : Somogyi Péter fogsága. Thúry Eiele. — Belföld. A felső-szabolcsi egyházmegyéből. Sz. P. — Az ujbánovcei misszióból. Keck Zsigmond. — Püspöki látogatás a kecskeméti egyházmegyében. — Külföld. Dr. Pressensé Ödön. — Irodalom. — Különfélék. — Adakozás. — Pályázatok. — Hirdetések. Á következő száz esztendő, Bibliás ember vagyok. Olyan, mint az a derék, becsületes öreg úr, aki bár nem papi ember, mint jó magam, még a fehér asztalnál is igyen kezdé felköszöntőjét: ((Kálvinista ember vagyok. Hát gyakran olvasgatom a bibliát.)) Épen azért én is azt vallom, a mit dr. Aristophanes, hogy mi magyar protestánsok vagyunk az Izrael népe, a kik Mispa és Sén között emlékkövet emelünk. A követ „eben haezer"-nek, szó szerint segítség kövének, de szabad magyarsággal „jubiláris zsinatnak" nevezzük. Sámuelünk is van, a kit már akkor „Izrael erősségének" neveztek, a mikor alispánná akarták választani, pedig annak már innen-onnan 64 esztendeje s a ki az „eben Aaezer"-en, bizonyára az egész protestáns egyház nevében örömmel hangoztatja a régi Sámueli szót: ((Mind eddig segítséggel volt nekünk az Ur», megtoldva azt a páli jeligével a jövőre nézve : «Ha Isten velünk, ki van ellenünk?!)) Nincs kétség a felől, hogy a jubiláris zsinat, mint az elmúlt nevezetes száz esztendő kimagasló határköve, azok közé a kövek közé fog tartozni, melyek a Megváltó mondása szerint „kiáltani fognakKivált ha, ami bizonyára meglesz, a kiáltás minden egyházban meghallatik. Ha minden magyar protestáns rágondol a száz évvel ezelőtti felszabadulásra s a hitbuzgó ősök küzdelmeire, melyeket, mert az igazság áltak keltettek, már annyiszor koronázott a magyar törvényhozásban diadal: lehet remélni, hogy a multakra való emlékezés ((megszilárdítja a hívők hitét, hitbuzgóságot önt a lankadókba, felrázza a közönyt s életet lehel a haldoklóba.)) De bármilyen sok közönyt rázzon is fel az 1791—1891-ig terjedő száz év ünnepélyes befejezése, nem lesz felesleges azt hangsúlyoznunk, hogv a következő száz esztendőt jobban fel kell használnunk, mint az elmultat. És ezt hangsúlyoznunk kell most már. Meg kell adnunk azt az eszmét, mely a következő száz esztendőben munkálkodásunkat vezérelje. Ki kell adnunk a jelszót, melyet mindenki megértsen s követni kész legyen. Kétségbe esném, ha azt kellene hinnem, hogy még más nem gondolt arra, a mit én a következő száz esztendőben a magyar protestánsok által kifejtendő tevékenység alapgondolataként szeretnék tekinteni. Nemcsak rágondoltak sokan, sőt meg is kezdték annak megvalósítását. „Minél több egyháztársadalmi tevékenységét kell felmutatnunk": íme a jövő század jelszava. Ki tagadhatná, hogy a törvényhozói működésnek, az irodalmi munkásságnak, s a templomban lefolyó egyházi életnek is nagy jelentősége van ? A ki tagadná, az ellen magam venném fel legelőbb a cáfolat fegyverét. A mi a törvényhozói működést illeti, hogy messzire ne menjek, a debreceni zsinatról szólok csak. Kijelentem, hogy e sokszor ugyancsak megkritizált zsinat alkotásait sem tartom kicsinylendőknek. Könnyű kimutatni, hogy hibákat követett el. De e hibáknak édes mindnyájan okai vagyunk. Mert a hol az egyház valláserkölcsi élete jóformán csak a templomokban nyilvánul, ott az egyház törvényhozói működése sem lehet valami nagyon productiv. Mégis azt kell mondanunk, hogy a debreceni zsinat s a nyomába lépő konventek két művét eléggé sikeresnek tarthatjuk, de egyúttal megjegyezzük, hogy mind a két alkotást éveken át készítették elő a sajtó munkásai, s az egyházi közélet buzgó bajnokai. Egyik mű a közalap, melynek terhét mi ugyan még inkább a