Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-04-19 / 16. szám

kének legnemesebb törekvése a szegények, a bűnösök, a szenvedők lelkének megnyugtatására, vigasztalására és a mennyei édes atyához való felemelésére irányult? i Tudja-e, hogy boldognak érezte magát, midőn a betegeket meggyógyíthatta és az erkölcsileg meghaltakat halottaikból feltámaszthatta ? Hiszen ő maga, a Krisztus mondotta, hogy nagyobb öröm van mennyben egy megtérő bűnösön, hogy nem mint 99 igazakon». És ha ezek igy vannak, kérdem: hogy meri cikkíró azt állítani, hogy a betegek Urvacsorában való részesítését a Krisztus nem akarja? O, a legnagyobb emberbarát ?! O, a szerencsétlenek, a nyomorultak a szenvedők legigazabb pártfogója és vigasztalója ? ! Szégyenleném magamra ölteni a palástomat s nem mernék a szószékbe állani, mert megbotránkoznának híveim, ha oly kevéssé ismerném és követném a Krisztus evangéliumát, hogy ellene szegüljek egy oly cselekménynek, melyet ő, ha egyenesen nem rendelt is, de tanításával és példaadásával minden keresztyén papnak, kiváltképen pedig az ő evangéliumát hirdető minden protestáns lelkésznek elmulaszthatatlan szent kötelességévé tett. «Ne akarjon a szolga több lenni az ő uránál,» sem pedig a tanítvány az ő tanító mesterénél, akinek tisztelete hatalma és gyógyitásra való ereje vagyon minden népek között, és lészen is, amíg csak ember fog lakozni e földön, mind a világnak végezeteéig. De azt mondja továbbá Prometheus ur, hogy a betegeket urvacsorában részesíteni «nem is szükséges.)) Nem-e?! Hát aztán az egészségeseket miért szükséges ? Talán azért, mert ezek járni tudnak és az Úrnak szent asztalához akadály nélkül elmehetnek? Hát a betegeknek, az elaggott öregeknek, a foglyoknak és a halálra ítélteknek, akik nem mehetnek el a templomba, nincs hitbeli megerősítésre, lelki megnyugtatásra, vigasztalásra és Isten bűnbocsátó kegyelmére szükségök ?! Eti Uram és én Istenem! Hát nem a Kiisztus mondja-e, hogy «Nem az egészségesek szűkölködnek orvos nélkül, hanem a betegek?)) No hát akkor első sorban épen ezeket kell az úri szentvacsorával megvigasztalnunk, hitökben megerősítenünk, bűnbánatra indítanunk és a halál küzdelmeire előkészítenünk. Mert az egészségesek várhatnak, de a betegek nem várhatnak. Aztán a kik egészséges korukban feléje se néznek az Isten házának és az urasztalának, de kínos fájdalmaik közepett Tőle várnak enyhületet, megtérési szándékot és bűnbánatra való hajlamot mutatatnak: helyes dolog-e ezeket a megtérés utján segítség nélkül hagyni ? Hát mikor fogékonyabb erre az emberi szív és lélek, mint amikor szenved, fájdalma és gyötrődése vagyon ? Sok emberről lehet elmondanunk Arany Jánossal «. .. hogyha nem a vallás, Istenhez téríti az oldalnyilal!ás.» Azért, hacsak egy pillanatra is, felbuzdul bennök az Istenhez és a Krisztushoz való vágyakozás : ragadjuk meg az alkalmat és menjünk el hozzájok, a mikor a szent vacsorát óhajtják. Mert holnap talán már késő lenne. Vagy nem találnék életben a betegek, vagy a megtérési szándék hiányzanék már nála. Mikor Mohamed látta, hogy a hegy nem megy hozzá, ő ment el a hegyhez. Ennyi bölcsesség tőlünk is kitelhetik, kivált ha van bennünk valami a pastorális prudentiából és az Ur Jézus Krisztus emberszerető érzelméből. «De nem is célszerű)) — mondja Prometheus — mert szomorú tapasztalatokból tudja, hogy «a templomi urvacsorázást épen azokon a helyeken hanyagolják el leginkább, amelyeken a szent kenyeret és bort a házakhoz szokták hordani.)) Hát ez kétségkívül nagyon szomorú dolog, ha igaz. De nem hiszem, hogy igaz volna. Legalabb én épen az ellenkezőjét tapasztalom ennek, már 13 év óta. Ha az úrvacsorát nyert beteg meggyógyul : alig várja, hogy a legközelebbi alkalommal a hívek seregével együtt részesülhessen a szent vendégségben. És azután is örömest járul az Úr asztalához, mert a Krisztusról való megemlékezésének áldásait betegsége idején igazi lelki gyönyörűséggel tapasztalta volt, környezete pedig épen kötelezve érzi magát arra, hogy az úri szent vacsorához való járulása által háláját Isten és a pap iránt, nyilván megmutassa. És végül azt állítja a cikkiró, hogy a betegek urvacsorázásának «nincs is kellő tisztessége.)) Hát már miért ne volna ? Jóra való lelkész a betegekhez is tisztességesen öltözve és palástosan megy ; ugyanazon urasztali kelyhet és tányért viteti magával; ott vannak a beteg legközelebbi rokonai, élettársa, szülői és gyermekei, nem ritkán szomszédai is, meg az egyházfia. És ott van mindenek előtt maga az Üdvözítő, a ki Ígéretet tett híveinek: «Valahol ketten vagy hárman összegyűltek az én nevemben, ott vagyok én veletek.)) Hát mi hiányzik itt a tisztességből ? mi hányzik a Krisztus halálára való emlékezés ünnepélyes komolyságából ? Ha azt mondotta volna Prometheus ur, amit azonban nyiltan megvallani nem akart, hogy nem helyeslem az úri szentvacsorának a. betegekhez való elvitelét, mert — kivált népesebb gyülekezetben — nagyon sok idejébe kerül a lelkésznek és hogy a ragályos betegeknél élete is gyakran koczkáztatva van, azt feleltem volna reá: igaza van és értem, bár a Krisztus szolgáinak ettől sem szabad visszariadnia, jól tudván a nagy mester szavaiból, hogy «a jó pásztor életét adja az ő juhaiért.)) De azokra, amiket véleményének indokolására cikke folyamán felsorolt, nem felelhetek egyebet, mint azt, hogy nincsen bennök egy parányi igazság, nincs egy mákszemnyi bibliai kovász, nincs evangeliumi s nincs papi érzület és kiváltképen nincs semmi a Krisztusból. Mert ha volna, nem ítélné cl és nem mondaná evangelium ellenesnek azt a szertartást, mely századok folyamán át annyi beteg ember lelkét nyugtatta és annyi szenvedő szív fájdalmait enyhítette meg. (Vége köv.) Szőts Sándor, dévai refoimátus lelkész. ISKOLAÜGY. Tanügyi heti szemle. Kormányképv's elők az érettségi vizsgálatoknál. A vallás- és, közoktatás ügyi miniszter az autenom egyházi főgimnáziumok f. évi érettségi vizsgálataira a következő kormányképviselőket küldte ki. I. a ditnamelléki ev. ref. egyházkerületben: a budapesti főgymnasiumhoz Gönczy Pál nyug. államtitkárt, halasi és kecskeméti főgymnasiumokhoz dr. König Gyula műegyetemi tanárt, a nagykőrösihez dr. Hegedűs István budapesti egyetemi tanárt; II. a dunántúli ev. ref. egyházkerületben: a pápai főgymnasiumhoz dr. Ilosvay Lajos műegyetemi tanárt, a csurgói főgymnasiumhoz dr. Török József debreczeni jogakadémiai tanárt; III a tiszáninneni tv. ief. egyházkerületben: a sárospataki és miskolci főgymnasiumokhoz dr. Csiky Kálmán műegyetemi tanárt, s a rimaszombati egyes.-protestáns főgymáziumhoz dr. Ballagi Aladár budapesti egyetemi tanárt; IV. a tiszántúli ev. ref. egyházkerületben: a debreceni főgymnisiumhoz dr. Lánczy Gyula kolozsvári egyetemi tanárt, a hódmező-vásárhelyi főgymnasiumhoz Békési Gyula