Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-01-11 / 2. szám

Mar nyaldos a láng, s fegyveres nyelvvel Közéig az ellen, — napról napra jobban. Te dicsőséged érjen az égig, Fénye a földet vonja be végig ! — Hálókat hánytak, már megöltek szinte, De gátat Uram, te vontál nékik, S ők maguk esnek felhányt vermeikbe. Kész lelkem a te dicséretedre, Neved beszőni víg énekekbe. Zendüljetek meg szivembe' ti húrok ! — Oh áldalak én, s hajnalra kelve, A napnak Uram, neveddel indulok! Minden népek közt, a merre járok, Egy nevet hordok, egy nevet áldok : Téged Uram, ki igaz vagy az égig, Sőt dicsőséged a fölé szállott, És ragyog mind a föld végezetéig ! Szabolcs ka Mihály. A LXVII-ik zsoltár. v — Eddigi dallamára. — Áldj meg Uram, nagy jóvoltodból, Es kegyesen fordulj felénk. Oltalmazz meg minden gonosztól, -Mindenestől légy a miénk ; Hogy az egész világ, Félvén nézzen reád, O egy Urára. Hogy a ki még pogány, Nagy dolgaid nyomán, Térjen magába. Magasztalván keresnek téged, És áldanak a nemzetek ; És országok jőnek elébed, Hozván neked dicséretet. Örvendezve látják, És.vig szívvel áldják, Te igazságod. Ki bírod, Ítéled, És jóra vezérled, Mind e világot. Minden felől keresnek téged, És áldanak a nemzetek. És országok jőnek elébed, Hozván neked dicséretet. — Kezed igazgatta, S termését megadta, A föld határa. Oh ki őt szereti, S kebléhez öleli, Isten megáldja ! Szabolcska Mihály, A XC-ik zsoltár. — Eddigi dallamára. — Te benned bíztunk éléitől fogva, Hajlékunk Uram, te voltál mindenha. Mikor még semmi hegyek nem voltanak, S formálva nem volt sem a föld, sem a nap : Te voltál, te vagy és a jövőben : Állsz örök Isten, minden időkben ! Az ember éltét arasznyivá tetted, És azt mondod az emberi nemzetnek: Legyetek porrá, mert porból levétek!... S ezer esztendő csak annyi te néked, Mint a tegnapnak ő elmúlása, És egy éjnek rövid vigyázása. Sebes árként jár köztünk az enyészet, Csak rövid álom az emberi élet. Fű, mely tán reggel még hozza virágát, S a szálló nap már látja hervadását. Csak addig tart, míg időt adsz nekünk, — Míg búsulásod nem száll ellenünk 1 Oh Uram, de ha sorra vizsgálsz minket, S nézed, mi minden nyomja lelkeinket, Ha ellebbented a fátyolt szívünkről : Haragod miatt többé nem kelünk föl. Időnket ott ugy elenyészted : Mint a sóhajtást, mint a beszédet. Életünk szélső határa kimérve, Oh alig-alig hetven nyolczvan évre. Az is javarészt csak búk, bajok árja Volt — nincs, tova száll, mint a felleg árnya. Oh czélt ki érne, vizsgálva téged? Haragod sulyját ki mérhetné meg ? Tanits meg azért hogy a mi éltünknek Parányi voltát Istenem, értsük meg. Járjunk bölcs szívvel, a te ösvényidben, S te fordulj hozzánk erős igaz Isten. Éltünk míg hagyod, hogy nyomorogjon ? Könyörülj már, a te szolgáidon ! Jóvoltod miránk töltsd ki kora reggel, . Hadd' áldjon ajkunk vidám énekekkel. Forditsd el rólunk lelked búsulását, Te ostorodnak nehéz csapdosását Tekints le reánk, gyúlj irgalomra, Adj jobb időket a gonoszokra. Te szolgáidnak, mutasd meg minékünk, Hogy te vagy a mi Istenünk, vezérünk. Nagy dicsőséged ne maradjon titkon, Mi rajtunk Uram, a mi fiainkon. Minket örökké, — örök, hatalmas 1 — Csak te vezérelj, csak te igazgass.*) Genf. Szabolcska Mihály. *) Fordító alkamasabbuak látja a II tagos soroknál az 5— 6-os felosztást, mint a népdalszeru 4-4-3-ast. A komoly szöveg ebben talán inkább otthon érzi magát. A rímek ellielyezése're csak annyit, hogy a 78-Ík zsollár, melyuek dallamát ez is követi, szintén páros rimű. Sz. M.