Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-03-29 / 13. szám

Énekeskönyvünk revíziójához. A mi egyházkerületeinkre hosszas különállásuk folytán a történelmi fejlődés különböző bélyegeket nyomott, melyeket azok máig megtartottak. Tiszáninnen radicalis, Tisznátúl conservativ, Erdély circumspectus, Dunántúl táblabíró, Dunamellék modern. Soha e különböző jelleg nem ötlött annyira szembe, mint ma az énekeskönyv revíziója tekintetében. Dunamellék lelkesít és tanácsokat ad, Dunántúl rá sem hallgat, Erdély csak azt várja, hogy kész legyen a j munka, hogy ő aztán mást csinálhasson, Tiszántúl fél az egész mozgalomtól, Tiszáninnen pedig Í neki megy amúgy kuruczosan. A revíziót vezérlő elvek eddig meglehetős | homályban voltak; de most a kuruczok nyíltan kimondták, s igen helyesen, az elvet: ha revideálunk, revideáljunk. Végezzünk egész munkát. De ez, és csakis ez, a mit nézetükből helyeselhetek, de aztán ők nagyon messze mennek. Ugy akarnak tenni az új énekeskönyvvel, mint annak idején a Margithiddal tettek, hogy t. i. egy épülendő városrész szám-ára készítették. Ok is egy olyan reménybeli egyház számára készítenének énekeskönyvet, melynek hittana az cdsten, Krisztus, Atya, Fiú, Szentlélek)) s más efféle barbar orthodoxus neveket a legjobban megfelelő és szép hangzású ((legfőbb íény»-nyel helyettesít. uk határozottan szakítanak Szent Dáviddal, kit durva antropomoriizmusáért méltán megleczkéztetnek, s irgalmatlanul levagdalják a legfőbb lény kezeit és lábait, füleit és szárnyait, melyekkel mind csak szent Dávid ékesítette fel őt, a mi elég nem szép volt tőle. Ezzel szemben a kényelmes conservativismus tudja respectálni ugy szent Dávidot, mint Szenczi Molnár Albertet, ezt a mi szent lantosunkat, kinek érdemeit annyira elfeledtük, kinek rigmusait annyira leszóljuk. Mindazonáltal ő sem állhatja meg változtatás nélkül, a régi sorokban a régi szavakat combinálja, kit elől tesz, kit hátul tesz. Ez a két irány küzd egymással úgy a megjelent versekben, mint az ügygyei foglalkozó czikkekben. Én most ezekről nem akarok szólni, csak arra akarom rábeszélni azokat, a kik e czikket idáig olvassák, hogy ne siessünk a revízióval. Nem mondok uj dolgot. Az uj énekeskönyv nem fog közszükséget pótolni. Nagyon conservativ jellegű szavak ezek, s azoknál, a kik olvassák, bizonyára viszszatetszést szülnek, hanem a kik nem olvassák, ha olvasnák, igazat adnának nekem. Mert a kik énekelnek, azoknak nagyon szépek ezek a mostani énekek is, a kik pedig ezekeCnem''éneklik, hanem jobbakat kivánnak, azok nem fognak énekelni a revideált énekeskönyvből sem, de még a Szeráfokébólf

sem. Es jfa jövő majd ; megmutatja, hogy a gyülekezetek az uj énekeskönyvet nem fogadják örömmel. Ez bizonyos. A nép a mostanival nagyon meg van elégedve, s az ő ízlése jobbat nem kíván. Hát erre minden okos ember azt mondja, hogy épen azért kell revideálnunk, hadd fejlődjék a nép ízlése. Hanem a mostani énekeskönyv forgalomba hozatala megmutatta, hogy az ízlésnek ilyetén finomítása nem a legkönynyebb, és — a mi mindenek fölött fő — nem a legépitőbb munka. Meg vagyok győződve, hogy a magyar családoknál hajdan széltében gyakorolt házi istenitiszteletek közül néhányat az uj énekeskönyv végzett ki. Es a történelem, az élet nagy mestere, a kinek útmutatását soha nem vetette meg, tanácsát kikérni soha nem mulasztotta el senki keserves büntetés nélkül, azt tanítja nekünk, hogy soha sem volt jó az izlést az énekeskönyv által javítani, hanem a természet rendi szerint az énekeskönyvet kell az izlés által javítani. Első és fődolgunk tehát nekünk, hogy először ne az énekeskönyvet revideáljuk, hanem az — izlést. íme így jutunk mi mindig magyar kálvinista Sionunk Achilles-sarkához, a mi a beimisszió. akár honnan indulunk is, akárhova törekszünk is. Mert a közízlés nemesítésének is egyetlen egy módja van, és ez a belmisszió. Revideáljuk a zsoltárokat, Írjunk hymnusokat régi és új áriákra, bocsássuk közre, kiki a maga szakállára, a papok pedig tartsanak összejöveteleket, bibliaórákat, imaórákat (ezeket nem akadályozza sem a hívek nagy száma, sem a nép vendégszeretetének hiánya, a mikkel a cura pastoralis nem gyakorlását menteni szokás) és ezeken énekeljenek a hívekkel az ilyen magán jellegű énekgyüjteményekből is, vigyék be az ilyen füzeteket épitő olvasmányokként a a családokba, és így, a jobb énekek megismertetésével, finomítani fogják a nép Ízlését. Nagyon sok haszna lenne ennek az eljárásnak, de most csak kettőt említek fel. Egyik az, hogy megölne egy, napjainkban erősen uralkodó axiómát, melv szerint valamint csak a ((Közönséges Isteni Tiszteletre Rendelt nnekes-könyv»-ben vannak szent hymnusok, minden egyéb könyvekben pedig világi- és sokszor nagyon is világi rigmusok : azonképen a jó keresztyén ember is csak a templomban énekel hymnust, minden egyéb alkalommal pedig szükségképpen világi