Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-03-08 / 10. szám

nek egyes személyeket vagy családokat, s mint erkölcsbírák, ugy viselkednek velők szemben. Az illetőnek külső megjelenését becsmérlik, szokásait kigúnyolják, Ítéletet mondanak oly tettei felett, melvek indító okait nem ismerik, tévedéseit bűnné fújják fel, s a szúnyogból a beszéd hevében elefántot csinálnak. És mind ezt minden lelkiismeretbeli furdalás nélkül teszik, mintha a. társas összejöveteleknek priviligeuma volna a megszólásra, mintha az igazmondás s az egymás iránti kímélet nem volna többé keresztyéni kötelesség,^ mintha a pusztában elhangzó szó volna az Úrnak figyelmeztetése: «ne itélj, hogy ne ítéltessél.)) Kétségen kivül esztelen dolog volna azt kívánni, hogy társadalmi szokásainkat mindenestől fogva dobjuk el és életünket az elmúlt idők egyszerű, sok tekintetben ferde szokásai szerint rendezzük be. De épp oly tarthatatlan azon áílitás is, hogy társadalmi életünknek eme férdeségeit, miután megvannak, tűrnünk kell, mert azok életviszonyainknak természetszerű kifolyásai. Ez valóban nagyon szomorú dolog volna, s a ker. vallásra nézve igen lealázó, mert azt igazolná, hogy a vallás semmi szerves j összefüggésben nincs az emberi élettel, és az evangelíum az élet egyik legfontosabb tevékenységi körére elvesztette volna a maga átalakító befolyását. Valóban itt az ideje felhagyni azon ferde felfogással, mintha a vallásnak csak a templomban volna helye, mintha a vallásos kegyességnek csak a nyilvános isteni tisztelet idejére kellene szorítkozni, mintha a felebaráti 1 szeretetet csak imádságos- vagy énekes-könyvvel kezünkben gyakorolhatnék, mintha a könyörületességnek csak az alamizsnálkodásban kellene állani, melyet a gazdagok alkalom szerint néha-néha gyakorolnak. A társadalomnak, ha azt akarja, hogy erkölcsi hivatásának megfeleljen, vallásos alapon kell nyugodnia; az embereknek egymással való érintkezéseikben, társas összejöveteleikben nem szabad figyelmen kivül hagvniok azon erkölcsi követelményeket, melyeket az evangelíum elénk szab. Hozzá kell szokni ahhoz, hogy a beszédtárgyát ne másoknak viszonyaiból vagy egyéni sajátságaiból merítsük, hanem pl. a természetből, a nyilvános életből, tudományból, művészetből, saját sor- j súnkból vagy tapasztalatainkból. Mindenek felett pedig vissza kell térnünk az életmód azon egyszerűségére, mely semmi olyan fényűzést nem enged meg, mely anyagi erőnket felülmúlja Fél kell hagyni azon esztelen versenynyel, melyet sokan az öltözésben vagy a háztartás berendezésében űznek, mely azonban sohasem lesz képes eltakarni a lélek ürességét. ....Az őszinte kegyességnek a gondolkodásmód és érzület megszentelődésében kell állani, a léleknek abban az élő, szent és Istennek tetsző áldozatában kell nyilvánulni, melybe Pál apostol az okos istenistentiszteletet helyezi, s melyet életfeladatunk teljesítése közben sohasem szabad szem elől tévesztenünk, sőt inkább gyakorolnunk kell minden körülmények között: embertársainkkal való érintkezéseinkben, hivatalos és privát foglalkozásainkban, tudományban, művészetben, szórakozásainkban, szóval az életnek minden mozzanatában. Szükséges, hogy a vallás az emberi tevékenységnek minden körét j o áthassa, mert isteni hivatásának csak ugv fog megfelelhetni. Ezért én, ha tájékozást akarnék szerezni magamnak arról, hogy az egészséges vallásosság mennyire van elterjedve a társadalomban, nem a templomba mennék először, hol a vallásos kegyesség ugy szólva csak kötelességszerüleg nyilatkozik. Ha azt óhajtanám megtudni, hogv az evangelíum szelleme mennyire hatotta át a nép életét, nem azt kérdezném, hogy a családi körben naponként szorgalmasan imádkoznak-e, mert volt idő, midőn a mindennapi imádkozás általános szokás volt, s a lelkek mégis távol állottak az Isten országától. Hanem megfigyelném az embereket lakó szobájukban, hivatalos és privát munkájokban. tudományos és művészeti foglalkozásaikban, társas összejöveteleikben és szórakozásaikban, és azt kérdezném: hogy az emberi tevékenység eme köreit az Istennek lelke, az evangéliumnak erkölcsnemesitő szelleme hatja-e át? Társas életök magán hordja-e az igazságnak és őszinteségnek bélyegét, vagy pedig csak rideg tornuságokból áll, melyek léleknélküli önzést, üres udvariaskodást és hizelgést árulnak el ? Majd tovább mennék és azt kérdezném : tudományos kutatásaikban azon erőteljes hit nyilvánul-e, melv az igazság szabaddá tevő hatalmába vetett bizodalommal tör előre az ismeretlen régiók felé, mely minden melléktekintet, minden jutalomra való kilátás nélkül, csak az igazságot akarja? Azt kérdezném, hogy a művészetekben, melveket ápolnak, nemes idealismus nyilvánul-e vagy pedig csak egy gondolatszegény, nemes eszmékben inproductiv kornak üres csillogrsai-e azok? Ilyen és ezekhez hasonló kérdéseket intéznék a néphez, hogy meggyőződjem, vájjon körükben a vallásos kegyesség őszinte-e ? Vájjon szivet és lelket mozgató hatalom-e a vallás, vagy pedig csak olyan szakmánymunka, melvet egyéb teendők mellett végezni szokás ? Budapest. Petri Elek.