Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-02-15 / 7. szám

mult évi 52. számában, midőn azon templomszentelési imák és beszédek említetnek, melyek a budapesti unitárius egyházközség ünnepélye alkalmával 1890. okt. 26-án mondattak. Ezekről szólván e t. lap, igy olvastam: «h i titán i oldalahoz nem szólunk, unitárius testvéreink Krisztusa nem az evangeliom Krisztusa, nem a mi Krisztusunk.)) Mikor az unitáriusok a fentebbi években első isteni-tiszteletüket tartották a budapesti reform, egyház tanácstermében, ujongva irá le e t. lap akkori tudósítója a nagyszerű hatást, a többek közt egyik előkelő világi emberünk eme nyilatkozatát: «én is unitárius vagyok !» Én is ott voltam, hallottam ezt a nyilatkozatot, mely a paplak gangján történt. Aztán karon fogván az illetőt, igy szóltam hozzá : édes jó uram, én tisztelem mindenki véleményét, hanem hát kérem, vegye csak a bibliát, aztán mellé az unitárius kis-tűkröt, hozzá még a ref. és unit. énekeskönyveket, hasonlítsa össze az «Adjunk hálát mindnyájam) éneket, amint a kettőben foglaltatik, kérem még figyelembe venni Luther XII. psalmusát, mely az unitáriusoknál «II.- János király éneke» czím alatt diszeleg: aztán kérem majd becses véleményét. Az én jó uram pár hét múlva vissza szolgáltatá a könyveket, e mondással : «de bizony nem vagyok unitárius.)) Már engedelmet kérek, hacsak tovább mondom gondolataimat, melyek lelkemben támadának, mikor azt az vj hangot meghallottam. Im, a magát csalhatatlanná állító pápistaság fölébe helyezi magát az írásnak s azt mondja: csak én magyarázhatom egyedül és csak ugy jó az, a mint én magyarázom. Ennek ellenébe mi, a mi hitünk és cselekedeteink egyedüli zsinórmértékéül csak az írást tartjuk, s azt mondjuk, hogy az írást csak magából az írásból lehet magyarázni a szentlélek segedelme által, melyet a pápistaság kizárólagos sajátjául vindikál! Az unitáriusok pedig azt mondják : felette van az írásnak a sana ratio. Bene. Hanem hát mondja meg nekem kedves szerkesztő .öcsém uram, hogy a pápistaságnak kizárólagos szent lelke vele volt-e azzal a magyar pápista főpappal, ki circulárét bocsátott papjaihoz, hogy az ország törvényeinek ne engedelmeskedjenek ! Vagy az a kitűnő sana ratto, nem lett-e insana akkor péld., mikor szegény Símén Domokos szint a végletekig ment a szt. háromság mozsárban törésében, vagy most mikor Brassai bácsi magát az Ür Istent is detronizálta ! ? *) Nem maradhattak bennem ez igék, el kellett ez úttal mondanom, de még hozzá teszem azt is, hogy mi emberek csak a Krisztusban lehetünk testvérek, mert az írás igy tanítja, és az «evangeliom Krisztusában)), tehát az én evangéliumi élő hitem nekem nem engedi azt, hogy én az unitáriust testvéremül valljam, mert hisz megmondották volt még kezdetben a nagyharsányi disputációkor, hogy az evangelium Krisztusának tanítása csak karis-maris (elegy-bclegy); még talán inkább emlegethetnénk mohamedanus testvéreinket, mert azok legalább csak másodrendű prófétának elismerik az evangelium Krisztusát 1 Hat az én hitem s meggyőződesem szerint csak felebarátaink lehetnek nekünk mindazon emberek, kik maguknak más Krisztust formájának annál, a kiben ugy szereté Isten e világot, *) Birói székbe nem ülhetek, hogy akár ama püspök, akár Brassai bácsi hite fölött Ítéletet mondjak. De a^t tudom, hogy egyedül a Jé/.us Krisztus áz igazság, áz, iit, az élet, kitől ama püspök megtanulhatná: Adjátok mfeg a császárnak, mi a császáré; Brassai bácsi meg szintén tudhatná Tőle, hogy vagyon nekünk Atyánk a menyben. Szerk. hogy minden, valaki Ő benne hiszen, el ne veszszen, hanem örök életet vegyen ! De szóllok már most az énekügyről is. Nem említve azt, a mit már sokszor megírtam, hogy t. i. az én evangeliumi elvemmel, a régi magyar énekirodalomban szerzett ismereteim s tapasztalataimmal, és még hozzá teszem magyar nemzeti érzelmemet is, homlok egyenest ellenkezik az a munkálkodás, melyet az ének-bizottság t. elnöke kifejt. Elmondtam, nem hallgattak rám ! Nekünk magyar énekek kellenek, mert magyarok vagyunk; nekünk az evangéliumból merített énekek kellenek, mert az evangelium szerint vagyunk reformálva; keressék a sz. poéták a Szenczi Molnár Albert ragyogó magyar rythmusát; öltöztessék nemes elmeszüleményeiket olyan magyar zubbonyköntöskébe mint Ő; vegyük vissza az eltemetett, elfeledett régi magyar dallamokat; adjuk a mi jó, énekelni szerető magyar ref. népünk kezébe, szájába, szivébe, megújhodott alakban az ilyen énekeket: Vigasság nékünk háborúságban, Mert vagyon Urunk magas menyországban, Mindenekkel bir királyságában, Örökké való hatalmasságában. Azért mindentől megoltalmazhat, Az bűn, az ördög, az halál nem árthat, Az tfíz, és az viz meg nem gyalázhat, Tömlöcz és fegyver minket el nem ronthat. Mint ezt megirta sz. Pál mi nekünk, Kinek irását mindnyájan kell hinnünk, Ha Isten velünk, Krisztus mellettünk, Akarnám látni, ki volna ellenünk. (GlII. Psalmus, Íratott: 1518. megjelent: 1579.) Meg továbbá : Jövel légy velünk úr Isten, Segits meg minket igyiinkben, Adj erőt az ellenségen, Ki reánk tör mind szünte'en, Háborgat minket hitünkben. Ok vínak uralkodásért, Prédáért, ragadományért, Mi hitünkért, szent nevedért, özvegyekért és árvákért, Megromlott édes hazánkért. (Ének, táborba, szálláskor 1592. a Bocskai vitézei énekelték.) És még : Hallgasd meg atya Isten, Mi sok szükséginket, Bocsássad füleidben Nagy könyörgésünket. Az Te fogadásodban És szent igazságodban, Hallgass meg Kris/.tusbau. (CXIIl. Ps. 1592.) De hát nem hallgattak rám, nekik művers kell, mit aranyokkal fizetnek, a mikben nem az az ütöttkopott evangeliumi szellem, hanem fennszárnyaló magas ódái lélek lesz keverve : fesledező lomb, megsárguló levél, szellő nyűgés, menydörgés nyelve, méhek zümmögése, parányi porszem. (És mindez a 89. zsolt. nót. Lásd I. füzet 45. 1.) És kérem, ez a sokféle szépség csak egyetlen egy strófában van ám! Nem szóltam, mert nem szeretek kétszer mondani valamit, én az én véleményemet az I. füzetben foglalt énekekről beadtam írásban bold. Nagy Péternek, hát minek Írogassak én, minek szól íjak én arról í többet?!