Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-02-09 / 6. szám

Mint galamb szállt rám a Lélek, Égbe képzelém magam', Vajha — mondék — sírig élnék Ilyen édes boldogan! És azóta (mert szakadtlan Földi baj s gond terhe nyom) Minden ilyen alkalommal Fölkeresem Jézusom. Mert kik vélem — így remélem — Szent pecséteit veszik: A testvéri szeretetnek Yendégségit élvezik. Tóth István. KONYVISMERTETES. Zsilinszky Mihály. A linczi békekötés és az 1647-ki vallásügyi törvénycikkek története. Budapest, Homyánszky Viktor akad. könyvkereskedése. 1890. Nagy S-rét 460 l. (Folytatás és vége.) Az ily roszul kezdődő tanácskozmánynak nem is lett jó vége. A nádor mit sem engedett nyakasságából s Lippaival lényegileg egyetértett, hogy a katholikusokra nézve kedvező tényleges állapotot fenn kell tartani. A király az érsek befolyása alól nem tudott kibontakozni. S bár a fejedelem több országgyűlést tartott az alkudozások elősegítésére s a király maga is tett kísérletet egy hongyülés összehívásával: a hadviselő felek sem ez uton, sem a megbízottak közvetítésével nem juthattak egyességre. Ez alatt pedig a harcmezőn serényen folyt a munka, honn és külföldön egyaránt. Rákóczy annak is utána látott, hogy a francia és svéd hatalmakkal szorosabbra fonja a szövetség szálait, idővel az egyesült hadcsapatok mind több-több előnyt vívtak ki Ferdinánd seregei felett. A király ekkor belátván, hogy a Rákóczyval való kibékülés útjában a nádor áll s neki tulajdonítható, hogy a fejedelem követei félévi sikertelen tárgyalás után eredményt nem remélve már el is távoztak N.-Szombatból, egy másik emberére bízta az egyesség létesítését, kinek hűségében s belátásában ép úgy megbízhatott, mint méltányos és higgadt gondolkodásában. E férfiú Tőrös János m. kir. kamarai tanácsos volt, ki nélkül a linczi béke soha létre nem jött volna. «Az erdélyi fejedelemmel senki sem tudott jobban elbánni, mint ő, a ki midőn ura iránti hűségét minden tettével bebizonyítá, magyar őszinteséggel fejtegeté a fejedelem előtt a magyar viszonyok veszélyes voltát. A mily határozott volt Ferdinánd előtt, ép oly habozás nélkül mondta el Rákóczy politikája feletti Ítéletét. Nem helyeselte a fegyverfogást, de nem volt annyira elfogulva, hogy be ne lássa, miként a felidézett háború tüzét csak türelemmel és kölcsönös engedékenységgel lehet eloltani. A király teljesen bízott ügyességében.)) Tőrös munkája azonban nem volt könnyű, egyebek közt azért sem, mert bár ő közvetlenül magával a fejedelemmel lépett személyes érintkezesbe, de a nádor háta megett ármánykodék, hogy az ő dolgát a fejedelemmel szemben elrontsa, s a csomó szálát még inkább összebonyolítsa. Végre a király is elveszté béketűrését s Tőrösnek kereken megírta, hogy a nádorra többé mit se hajtson; utóbbival pedig kíméletesen, de határozottan tudatta, hogy szolgálatait többé nem kívánja s a békealkudozások ügyében nyert felhatalmazásának nincs többé érvénye. Eszterházy e megaláztatást nem sokkal élte túl, mert még azon év folyamán meghalt. A fejedelem Kemény Jánost bízta meg az alkudozások vezetésével. Ez azonban meglepetéssel tapasztalta, hogy Tőrösnek felhatalmazásában és utasításában épen a legfontosabb ügyről semmi sem volt, arról t. i., hogy a felsőmagyarországi rendeknek az ev. vallás szabad gyakorlatára vonatkozó kívánalmaiknak elég tétessék s az ez ellen elkövetett sérelmek megorvosoltassanak. Torstenson győztes fegyvereire s a császári csapatok még nagyobb meggyöngítésére volt szükség, hogy a király e kívánalmak méltányosságát belássa. A svédek elözönlötték Morva tereit, Brünnt már megvették s Pozsony felé nyomultak előre. Rákóczy is megindítá hadait Morvába, s közelinek látszott az idő, mikor a szövetkezettek zászlói Bécs falain fognak lobogni. Julius vége felé járt az idő s Rákóczy és Tőrös Szeniczében voltak, midőn utóbbi jelenté a fejedelemnek, hogy titkára, Szenkviczy a király ujabb határozatával megérkezék Bécsből. Ferdinánd most már kész volt a magyar rendek és a fejedelem kívánságait teljesíteni. Csak Szatmár és Szabolcs vármegyéket s az ezekben levő két várat,n

Szatmárt és Kallót ne követelje Rákóczy, mert azokat O felsége magának akarja fenntartani. A fejedelem azonban épen ezek átengedéséhez ragaszkodók, mint a melyek nélkül ő állandó békét nem szerezhet. Felhozta, hogy Bocskai annak idejében még nagyobb engedményeket ért el, pedig akkor a királynak nem volt minden felől annyi ellensége, mint most. Tőrös utolsó argumentumát vette elő, hogy így hát ő kénytelen lesz a tanácskozmányt félbeszakítani s eredmény nélkül térni vissza urához. A fejedelemre azonban ezzel sem gyakorolhatott nyomást. «Ha» — úgymond — «<J felségének az a kívánsága, hogy ilyen okból hiusíttassék meg a béke, ám legyen. O sajnálni fogja ezt, de különben biztosítja a császár követét a szabad visszautazás felől.)) Tőrös szomorúan tért lakására, hogy holmiját összeszedvén Bécs felé induljon, mire már a kocsi is előállott. E pillanatban lépett elő Szenkviczy és kihúzott zsebéből egy királyi levelet, mely csakis azon esetre volt előveendő, hogyha Rákóczy semmiképen sem akarna engedi s a dolog szakadásra kerülne. Tőrös izgatottan bontotta fel a levelet, melyben az volt megírva, hogy Szatmár és Kálló átengedésére is felhatalmaztatik. Ezzel a béke útjából az utolsó nagy akadály is el volt gördítve. Mindamellett a békepontok fogalmazása még nem ment gyorsan, mert Tőrösnek meg volt hagyva, hogy egyszerre ne egyezzék mindenbe bele, hanem csak fokozatosan tegye az engedményeket, s Tőrös mint eszes és ügyes diplomata azon igyekezett, hogy a mit ura a réven elveszített, azt neki a vámon visszaszerezze. A fejedelem ezután kilépett a svéd- és francia szövetségből. A békeoklevelek az uralkodó pestis miatt némi késedelemmel t. i. 1645. dec. 16-án Linczben cseréltettek ki, hová Rákóczy követeit elküldette. Ez alkalommal kétféle oklevelet irtak alá. Egyikben a vallás szabad gyakorlata s az országot illető ügyek fejtegettettek, a másik pedig a fejedelem személyes kielégítését tárgyalta. Ugyanakkor Íratott alá az általános bocsánatról szóló külön királyi levél is, mely a kedélyek megnyugtatására volt szánva. A béke megvolt, de csak papíron. Mire az alkupontok végrehajtására került a sor, akkorára a fejedelem