Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-12-28 / 52. szám

hogy volt néhány oly püspök, kik négy évvel ezelőtt megengedték egyházmegyeik plébánosainak, hogy átküldjék a más felekezetek pásztorainak azon keresztelések bizonyítványait, melyekről szó van és hogy ők megkérdeztetvén a nemes gróftól, mielőtt ez rendeletét kibocsátotta, azt válaszolták, hogy mi sem állja útját annak, hogy az ország minden plébánosa átküldje a kivonatot. Álig kell Eminenciádat felvilágosítanom, hogy a Szentszék ez eljárási módot a legszigorúbban kárhoztatja, sőt szükséges is biztositanom Eminenciádat a mi Szentséges Urunknak ezen véleményéről, feljogosítván Eminenciádat ennek alkalomadtán való kijelentésére, ugy a nevezett főpásztorok, mint maga a kormány előtt is, ha ez rendelete jogosságának bizonyítása céljából az ő példájukra s tekintélyükre ne hivatkozzék. Egyebekben Eminenciád iránt érzett legteljesebb odaadás és tisztelet érzelmeinek kifejezést adva kezeit alázatosan csókolja Róma, szept. 26-ikán, 1890. legalázatosabb és legkészségesebb szolgája M. Card. Rampolla m. p. T A R C A. «Historia Hungarorum Ecclesiastica.» Néhány nap múlva öt éve lesz, hogy e becses lap uj évi számában «Uj idők régi kötelességek)) cimmel egy lelkesült hangú felhívás jelent meg honi protestáns egyházunkhoz intézve, halhatatlan Bod Péterünk fenirt cimű művének kiadása ügyében. Legyen hála a gondviselésnek, nyugodt lélekkel elmondhatjuk, hogy szavunk nem lett pusztában kiáltó szóvá ; ama nagyszellemű férfiú neve s ránk maradt irodalmi hagyatékának belbecse százötven év elteltével is képes volt megnyitni a kegyeletes érzelem által is befolyásolt áldozatkészség forrásait s az egyházunk legjelesebbjei által felkarolt ügy Istennek hála, megérte fényes születése napját, márvány- vagy érc-szobor helyébe im megalkotta protestáns egyházunk rég porladozó jelesének a legmaradandóbb emlékoszlopot, legnagyobb s talán értékre nézve is legbecsesebb munkájának kiadása által. Korunknak s talán egy még későbbi kornak fogja feladatát képezni itélni e nagy mű reális értéke felett. Ez alkalommal én, mint a kiadás létrejöttében a legjelentéktelenebb kerék, csupán magára a kiadásnak inkább is — hogy ugy mondjam -— mechanikai oldalára nézve kívánok egyet-mást röviden elmondani felvilágosításként s némileg mentegetődzésképen. Mindenek előtt az aránylag szerfölött hoszszúideig tartó kiadás ügyéről kívánok egyet-mást elmondani. Midőn 1885. dec. 29-én az öt nyelven szerkesztett előfizetési felhívásokat szétküldöttük, őszintén szólva, kétségben voltunk felhívásunk eredménye felől. Attól tartottunk, hogy nem sikerül összehozni előfizetés utján oly nagy összeget, a mennyibe egy ily nagy terjedelmű mű leíratása s kinyomtattatása kerül. Hogy aggodalmunk nem volt alaptalan, legjobban igazolja azon körülmény, miszerint még 1886. május havában sem volt meg az előfizetők azon száma, mely a kiadás költségeit fedezhette volna, s igazán a legszélesebb körű s legmagasabb helyről s személyektől való agitálásra volt szükség, hogy a munkához még ugyanazon év augusztus hó elején hozzá lehetett a kivitel tudatának biztosságával fogni. Az előmunkálatok, mint erről a «Prot. egyh. s isk. lap» 1886-ik évi 32-ik számában annak idején tudósítottam hazai prot. közönségünket, csakugyan meg is kezdődtek s a következő 1887-ik év elejétől kezdve a nyomtatás ügye bár nem a kivánt gyorsasággal, de mégis meglehetősen haladt. Szándékosan mondtam, hogy nem a kellő gyorsasággal, mert a kiadás körüli jó előre kiosztott teendők végzése körül több'nemű nehézségek fordultak elő. Ilyen volt első sorban és főként azon körülmény, hogy alólirott nem mehettem vissza Leidenbe, mint ezt az előfizetési felhívásban Ígértük (Prot. egyh. s isk. lap 1886. 1. sz.) a mű sajtó alá rendezése végett s a sajtóhibák kicorrigálására, mivel időközben a budap. ref. főgimnasiumhoz tanárrá hivatván meg, érám nézve életbevágó kérdést fel nem áldozhattam semminemű más érdeknek ; mindenkire, különösen egy kezdő fiatal emberre nézve legelső levén a megélhetés, a kenyér kérdése. így aztán egy jó ideig, körülbelől az első és harmadik kötet felének megjelenéseig, posta utján jutottak el a corrigálandó ivek kezeim közé, a mi eltekintve a tetemes időveszteségtől, még anyagilag is terhes volt reám nézve, a nagy gonddal, vászonba csomagolt codex ivek ide-oda küldésének diját senki sem téritvén meg számomra. Aztán megvallom nyíltan, az első kötet megjelenése után nagyon el is kedvetlenedtem a miatt, mert a mire én igazán egyetlen büszkeségemet fektettem volna, t. t. a magyar helység és tulajdonevek teljesen hű visszaadása, a kiadó boldogemlékü llauwenhofi tágítani nem akarása következtében, (mint ahogy ő maga bevallja ezt az első kötet előszavának utolsó idevonatkozó lapján) teljesen hajótörést szenvedett. így történhetett meg, hogy ugyanazon egy név különböző helyeken más-más alakban jön elő, mert Rauwenhoff loupeval kezében a kézirat esetleges tollhibájától s a betű alakjának általa megállapított mivoltától semmiképen nem akart elállani. Már pedig most is azt vallom, hogy a magyar szöveget s magyar neveket az absolut authenticitást leginkább megközelítőleg csak magyar szem olvashatja. E théma felett jóformán eleitől kezdve folytonos nézeteltérések voltak közöttünk s elvégre is be kellett érnem azzal, hogy Rauwenhoff az első kötethez irt előszóban kimenteni igyekezett enemű, első sorban engemet terhelő mulasztás alól. így lett kiadásunkból a magyar neveket és szöveget illetőleg egy második Lampe-Ember-féle munka, vagyis veszett fejszének a nyele. A kiadás ügye pedig haladt előre csendesen s 1888. év májusában az első kötet kikerült a sajtó alól s előfizetőinknek szétküldetett. A harmadik, a másodikat nyomtatási sorrendet illetőleg megelőzött kötet — melyet Rauwenhoff azért tett előre, hogy a kolozsvári egyetemi könyvtár tulajdonát képező ezen codex a kikötött időre visszaküldhető legyen — 1889. év utolján jelent meg, de a tetemes posta költség kímélése tekintetéből, mint a hogyan erről tisztelt előfizetőink értesítve is lettek, csak a második, ez év november havában megjelent kötettel, e sorokkal egyidőben küldetik szét. Talán említenem sem kell, hogy e kiadás lelkes vezetőjének, hazánk lánglelkű barátjának Rauwenhoffnak hosszas s gyakori betegeskedése s váratlan halála szintén nagy mértékben befolyt a kiadás menetelére s a kiadás ügyét mindennemű megkérdezésem nélkül átvett Prins, nyugalmazott egyetemi tanár hosszas, nehéz betegsége szintén késleltette. Aztán engemet is terhel a mulasztásnak bizonyos perczentje, melyet férfihoz illetlennek találok elhallgatni, bár ebben váratlan elemi csapásoknak is jókora része van. Ez az Index el nem