Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-12-14 / 50. szám

terére; a magyar nemzeti állam követelésével oly határozott formában lép fel, hogy legszenvedélyesebb s leggyanakvóbb elleneit is lefegyverző s szövetségesévé teszi; a liberalismus hangoztatásában- oly bátorságot mutat, melyből kiérzik, hogy erősnek érzi magát annak lényegesebb következményei levonására, s azoknak minden ellentétes -törekvéssel .szemben való keresztül vitelére. E tények szolgálnak kezesséujiilt erővel megindult nem enyészik el meszsze kiható alkotások nélkül és mivel az alapelv konszekvenciái eddigelé az állam és egyház közötti, úgy szintén az interconfessionalis kérdésekben voltak legkisebb mértékben levonva, tehát a legnagyobb változások itt várhatók. Általánosságban szólva, az állam az egygeül annak, hogy az liberális - mozgalom <at lehetőleg egyenlő viszonyba akarja helyezni magához s a viszonosságot óhajtja megvalósítani köztük egymással szemben. Vizsgáljuk elsőben is az állam és egyházak viszonyában várható változásokat. Hz irányban már az 1848. évi XX. tcz. adott utasításokat, de ugy látszik, hogy az uj fejlődés nem azoknak alapján mozog. A végrehajtás nem az azon törvény által megkezdett mederben eszközöltetik. És szerintünk méltán; mert ama törvény oly ideális alkotás, melyet a józan megfontolás nem minden pontjában irhát alá; oly hatalmas okok szólanak az ahhoz való merev ragaszkodás ellen, hogy kénytelenek vagyunk előttök meghajolni. Az a törvény az állam és az összes egyházak szerves összefüggését, összeolvadását tartja szem előtt, mint eszményt. Ez pedig magában véve teljes lehetetlen. Különböző hit— elvű, más-más történelmi fejlődéssel bíró, másmás irányban munkálkodó egvházi testületek ^ O J mindegyikével nem köthet az állam szövetséget, mert a szövetségesek különböző elveit respektálnia, ellentétes törekvéseit egyenlően támogatnia kellene; ez pedig képtelenség. Aztán meg az államnak nincs föltétlenül szüksége arra, hogy akármelyik egyházzal is szövetségben, szervi közösségben legyen. Az állam a maga funcióit igen szépen teljesítheti az egyházak nélkül is. Ezek vele szemben csak testületek, melyeket az államnak csak annyiban kell figyelmére méltatni, amennyiben ezek közreműködnek az egyetemes jólét, művelődés, erkölcsi tökéletesedés.. stb. előmozdítására. . Midőn ily fogalmi képtelenséget s elvi.tévedést . foglal magában az 1848. XX. tcz., egyszer s mindenkorra le kell tennünk azon gondolatról, hogy az egyház s állam közötti viszonyok ennek alapján rendeztessenek. S hogy az államnak sincs ehhez kedve, elég világosan megmutatta azzal, hogy 23 évi alkotmányos korszakunk alatt egyetlen számbavehető lépést sem tett ez irányban s Eötvös kísérlete óta épen ellene dolgozni látszik minden ilyen törekvésnek. Más irányelvek dominálnak ma; kevésbbé idealisak, de józanabbak, az állam és az egyházak természetének jobban megfelelők. Ellentétben a régi egyesítési politikával, ma inkább az elszigetelési, k ülőn választási elv lép előtérbe, mely elv pontosan meg akarja vonni a határt, ameddig az állam s ameddig az egyházak jogköre terjed. Ez elvet, úgy látszik, egyformán támogatja minden politikai párt s mellette van az ország közvéleménye is ; mely körülmények biztosítják gyakorlatban való kivitelét is. Benne ránk nézve van jó is, rosz is, nyereség és veszteség is; de alapjában véve, ha nem alszunk s nem mulasztjuk el a változás előnyeit hasznunkra fordítani, hasonlithatlanul többet s becsesebbet nyerhetünk, mint amennyit áldoznunk kell. Az alapelv tehát, amelynek megvalósítása felé irányul a liberalismus törekvése: az egyház és állam külön választása Szó sem lehet arról, hogy ez az elv egyhirtelen teljesen megvalósíttassék ; oly óriási bonyodalmakat idézne elő, oly roppant rázkódásokkal járna, hogy a kormány igen hosszú ideig őrizkedni fog összes konzekvencziái levonásától. De már maga az, hogy a kormány ezt látja helyes politikának, roppant fontosságú dolog s a gyakorlatban is lényeges változásokat fog létre hozni rövid időn. A megváltozott gondolkodásnak nyomai már is észre vehetők. Tapssal fogadta a képviselőház Szilágyi Dezső azon nyilatkozatát, hogy az állam minden felekezeti dogmától függetlenül akarja érvényesíteni a maga érdekeit, s még inkább megtapsolta Apponyit, midőn az a protestáns egyházak mostoha sorsa miatt felemelte szavát, s követelte azoknak is oly mérvű állami dotáczióját, hogv nemzeti és kulturális missziójukat, mint a múltban, úgy a többet követelő jelenben is teljesíthessék. E két irányú nyilatkozatban két fontos dolog foglaltatik : végleges szakítás a kath. Magyarország eszméjével egyfelől s nagyobb jó indulat a protestáns nemzeti egyházak iránt másfelől ; a mi végeredményében ez egyházak teljes egyen jogosítását vonja maga után. Hogy mily óriási horderejű e határozott irányzat reánk nézve, alig szükség fejtegetni. Egyfelől régi természetes és bizony mondhatjuk, szenvedélyes és halálos ellenségünk gyengül meg oly mértékben, mint még soha: elveszíti azon előnyöket, melyeket eddig az állam részéről intézményei s dogmái túlságos